Ibéria szűzei



Budapest igazi világváros: a Baldaszti csúcskifinomult gurméközpont, nem is a való embereknek készült, itt chefek és átutazó különcök lépegetnek ernyedten a fehér-arany díszletek közt előadott titokzatos, légies, nehezen megfogható mibenlétű különlegességek között.
 



Most nemigen tudtam elmerülni a hely kínálta gasztroflashekben (kivéve a feketehagymamagot), mert konkrét céllal érkeztem: az Igazioliva „Ibéria szűzei” elnevezésű szűk körű olívaolaj-kóstolójára. Tóth Guszti, a kiugrott régészből lett olívász a hófehér temetkezési szalonra emlékeztető galérián egy kartondoboz mögé rejtőzve töltögeti az olívaolajakat és kajánul vigyorogva elárulja, hogy vakteszt lesz. Ennek személy szerint nem igazán örülök, mert szeretem, ha úgy kóstolhatok, hogy elkábítanak a tájegységekkel, különféle technikákkal, stb, de felkészültem a feladatra.



A vakkóstoló másik (a névtelenségen túl) lényegi eleme, hogy nem egy szépen felépített sort kóstolunk, hanem random helyezkednek el benne a tételek. Így az első olaj, amit kóstoltunk, azonnal pofánvert, durva, élesen keserű cucc volt – grapefruit-mag íze volt, és aztán úgy csípte a torkomat, mint a chili. A második viszont pont tejecskés volt, kedves és mogyoróízű. Aztán jöttek klasszikus, olaszosabb ízek, majd a tökéletes dióíz, és végül olyan szimfonikus keserűségek, melyekbe a tömjén, a komló és más elszállt ízek is erősen belekeveredtek. Egy volt, amiről nyílt színen ki mertem jelenteni, hogy szar és kész - szerencsém volt: kiderült, hogy azt az olajat kontrollcsoportnak rajta be a sorba Guszti, egy csodálatos, egyedi designnal rendelkező felvágós, drága marketingolíva, ami mindenki más szerint is egy nulla volt. Majd szinte versenyen kívül kóstoltuk az egyetlen francia – provance-i – olajat, ami egész más vonalat képviselt, végtelen finom volt, semmi csonthéjas íz, csak virágoskert – jácint és orgona, tavaszi hajnal, mintha csak a franciákról szőtt előítéleteket akarná megrajzolni még szebben.



Végül megkóstoltuk az El Bulli olaját is, ami design-ban szintén hasított – matt fekete kőkocka – de ízben nem volt egy nagy szám – olyasmit akartak készíteni, ami mindenkinek jó, mindenhez megy, lett valami középszerű – pont úgy jártak, ahogy a sörükkel, az Estrella Damm Inedittel, ami már hazánkban is kapható – de minek. Egy unalmas, középszerű belgás búzasör, millió jobb van nála, de az igaz, hogy jellegtelenségénel fogva széles körben használható ételekhez való párosításhoz.

Tanulságos volt látni, hogy a portugál és spanyol olívaolajak mennyire mások, mint az olaszok, és ezek is mennyire jók tudnak lenni. Ráadásul Giu 4000-forintos törvényét is megdöntötték, mert igaz, hogy műanyagüvegből, meg közepes design-nal, de 4000/L alatt olyan csodás olajokat kóstoltunk, hogy annál tulajdonképpen nemigen kell jobb. Persze a provance-i csúcsterméknek 10 000 felett van litere. 

Később pontosabb kóstolásokkal is szolgálok majd.


 

Tovább
Címkék: portugál spanyol olívaolaj

A bejegyzés trackback címe:

http://masteszta.blog.hu/api/trackback/id/tr712933776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

főcsévészke 2011.05.26. 14:07:58

A fehér poharas képre pillantva azt hittem, hogy vizeletvizsgálati laborpult

Magyarnaba 2011.05.26. 22:12:18

10000 HUF/ liter???? Höhh, benzinárban van.
Tésztaszótár