Csípős tejszínes kísérlet




Az iltrenós mizériát tényleg kihívásnak vettem, és oda akartam tenni a magam csípős-tejszínesét, de nem akartam, hogy annyira felém lejtsen a pálya, hogy szakirodalommal, kulinárisból, nyugis körülmények között, elkényeztetett gasztrobloggerként főzzek valami világraszólót és azzal alázzam a szerencsétlen, éhbérért agyondolgoztatott, éjszakákon át egy 60 fokos gőzfürdőszerű apró pincekonyhában güriző szakácsot. Nem. Úgy döntöttem, abból kell kihoznom valamit, ami otthon van a sokszorosan lefosztott háztartásban.


Ez rosszul kezdődik. Két, hetek óta kibontott negyed főzőtejszín. Egy edény alján pár kanál tejföl. Szerencsére van egy üveg finom Cserpes tej, ez megmenti a projektet. Szárazanyagnak bacon, és egy negyed fonnyadt kígyóuborka. A csodálatos marrakeshi tagine óta vágyom rá, hogy egyszer uborkás ételt főzzek, most el sem tudom kerülni.
A baconnel nem lesz gond, csíkra vágva lepirul, mint mindig, az uborka becsületére legyen mondva, hogy ő is szépen viselkedik csíkra vágva, még itt-ott meg is pirul, viszont, amikor a sercegő konglomerátumot meglocsolom egy műanyagflakon alján talált egy deci száraz fehérborral, akkor szinte eltűnik. Az emberi test 70%-a víz, mégis mekkorát tud ütni, az uborkának mekkora része lehet víz? Azaz most már bor.

Elforralom. Aztán belesöpröm az apró kockákra vágott viszonylag sok zöld csípőspaprikát, egy apróra vágott fokhagymát, és főleg azért mert volt otthon, egy kevés felkockázott friss citromhéjat is. Dobok rá két-három zsályalevelet. Aztán már csak a tejtermékek vannak hátra, őket is elegánsan adagolom, a pennét kicsit még keményen leöntöm, és hagyom, hogy a bő tejes szószból felszívja a felesleges levet, és azáltal főjön készre. Végül még egy kis szerecsendió reszelésnek sem állok ellen. Ezért persze senki nem fog Michelin csillagot kapni, de legalább három fokkal ehetőbb volt, mint a hivatásos kollega csípős-tejszínese. Az uborka meg legalábbis érdekes volt benne – már az a kevés, amit a többszintű hőkezelés után fel lehetett belőle fedezni.

Hozzávalók:
250g penne

10 cm kígyóuborka
5dkg bacon vagy valami szalonna
1 gerezd fokhagyma
csípőspaprika
1 dl fehérbor
szerecsendió, zsálya
tejszín/tejföl/tej


 

süti beállítások módosítása