Mire jó a bazsalikom?



Nem is értem, hajszálpontosan miért döntöttünk az Il Basilico mellett. De asszem volt benne szerepe a web2-nek, talán valaki ajánlotta, vagy a facebookon lehetett találkozni vele, és tényleg, nézem a honlapjukat, gyűjtik a Like-ot rendesen, mintha a jó étterem fő vonzereje a népszerűség volna. Végül is a lényeg az, hogy a szokásos pozitív előfeltevéseink kíséretében besétáltunk, és kiválasztottuk a gasztrobloggereknek fenntartott ablak melletti helyet.
 


Azon túl, hogy az étterem legfőbb vendégteréből kb. 20 négyzetmétert elfoglal egy bucikból, zsemléből, barcheszből és kalácsból összerótt Forma1-es versenyautó, ami már örökre egy zölden világító Monsteres hűtő felé tart, semmi visszatetsző nem volt a helyen, szép nagy ablakok tágas tér, kicsit irreálisan nagy volt az egész, nem láttam sehol azt a fajta tudatos és józan vendéglátós megfontolást, ami a lényegtelen külsőségeken képes spórolni, hogy a lényegre annál több figyelem juthasson. Persze ez önmagában még nem jelent semmit.

Az étlap kicsit áttekinthetetlen, afféle válaszd ki a feltétet magad – pizzaétlap jellege volt, de hamar rendet vágtam benne, és megtaláltam a chef ajánlatát, ami több izgalmasan hangzó pastát is ígért, malfattit, capellaccit, és más effélét, melyek közt csakis a méretük a különbség, a pincérlány elmondása szerint, mert valójában mind valamiféle zsebecskék.

Döntöttem hát, kérek egy zsebecskét, méghozzá capellaccit körtével töltve, gorgonzola mártásban. Kb 10 perc múlva egy mélyöblű pastás tányéron érkezett a fogás, vastag fehér szósz alatt pajkos dudorok, mintha gyerekek játszanának a dunyha alatt. A dudorok közti völgyekben némi olaj csillog, felületén kis pesto-lerakódásokkal. A fehér paplanon esztétikusan festett a világoszöld bazsalikomlevél, de azonnal láttam, hogy semmi értelme.  Mindazonáltal nem nézett ki rosszul. Életemben nem ettem körtés töltött tésztát, és izgatott voltam, hogy lehet a körte édességét – ami miatt nem tipikus tésztahozzávaló – ellensúlyozni. De ezúttal is, mint már annyiszor túlbecsültem a konyhai intelligenciát. Amit én egy büszkén tálalt (nyilván mert megoldott) gasztronómiai feladványként értelmezek, az valójában egy észre nem vett probléma., egy lefejelt szemöldökfa.

A gorgonzola amúgy alkalmasnak tűnik arra, hogy pikáns fermentált ízeivel felvegye a harcot a főtt körte buta édességével, de csak akkor, ha a chef azonosítja a problémakört. Ha – mint esetünkben – a gorgonzólát agyonsimogatja tejszínnel, hogy tökéletesen ízetlen, édes fehér dunyha legyen belőle, akkor viszont semmire sem lesz alkalmas, maximum arra, hogy a körtés tésztát még laposabbá tegye. Ezt tette is rendesen, alig lehetett végigenni, annyira unalmas volt. Az utolsó falat búcsúajándékát a fogam közül húztam ki, mert fájdalmat okozott: egy apró ezüstpapír-galacsin volt, nyilván a gorgonzola csomagolása.

Tesztelőpartnerem lazacos tagliatelléje szintén óriási félreértésekről tanúskodott.  Mintha a szakács az egész olasz pastabiznizt főként nyelvileg lenne képes megragadni. A speciális tésztanevek nagyon jók voltak, de az, hogy a helyet bazsalikomnak hívják és ezért minden tészta tetejére egy bazsalikomlevelet tűznek, az már nem fárasztó, hanem kínos. Persze a lazacoshoz sem illett. Vagy én vagyok a hülye, mert megettem – tudnom kellett volna, hogy dísz/aláírás/névjegy? A kapri és a lazac sok receptben muzsikál együtt, de a kapritermés a lazacostésztában teljesen idegen testként ült, nem kommunikált az amúgy igen bután (olcsón) füstölt lazac uralkodó ízével, ami szintén csak elfojtva jött át, mert a szakács itt is főleg az ízek letompításával, lenyomásával volt elfoglalva. Azt már tényleg nem tudom hová tenni, hogy a lazacos tészta utolsó falatjában is volt búcsúajándék – pontosan nem tudom, mi, de kicsit kemény és szörnyű keserű volt.

Kifelé menet majdnem megörültünk, amikor láttunk egy foursquare-es akciót, és egy pillanatra azt hittük, hogy kapunk 10% engedményt, csak mert bejelentkeztünk, de aztán jobban elolvastuk és kiderült, hogy csak minden nyolcadik bejelentkezésnél kapunk 10%-ot. Hát, sóhajtottunk, ezzel egy gond van csak…