Atakám



Ted Aprajev múlt heti cikkében >>> nem találta a hunságot a hun vezérről elnevezett Iskola utcai Atakám Bisztróban, ezért én is megnéztem, hátha élesebb a szemem. Meg ő elfelejtette letesztelni a tésztát, így maradt is dolgom.


Talán a fehérre festett rusztikus fafelületek, vagy éppen a szakadó hó miatt, de volt valami csehovian kisnemesi hangulat a vendégtérben. Az ebédidő vége felé a legkülönfélébb emberek falatoztak csendben az asztaloknál, a meglepő (hun stílusú?) arcszőrzetet viselő vendéglős pedig tisztelettudó fontoskodással járt-kelt az asztalok közt. 

Velem szemben rezes hangú idős úr és frissen fodrászolt korban hozzá illő hölgypartnere egy díszvacsorát tervezgettek fennhangon. Hallgatózás nélkül is nyilvánvaló volt, hogy a Magyarok Világszövetsége kötelékébe tartoznak, és a vacsorát ide, az Atakámba szervezik. Ennél hunabb dolgot aztán nem is találtam az Atakámban, mert például a libalevesben nem volt lovasroham, se hátrafelé nyilazás, viszont volt kelbimbó és apró gombák. Annyira szép tál volt, hogy amikor elém tették, megdobbant a szívem. Válogatott zöldségek kényes kis kollekciója aranysárga gyöngyöző tükörfelület alatt – a tálalás esetünkben rengeteget hozzátett a műélvezethez. Annál is inkább, mert a leves maga nem volt különlegesen ízes, vagy megható csak simán korrekt.

Hasonló eset volt a pastám. A paradicsomos tésztához ígért marhanyelv nem hagyott nyugodni. Nem tudtam elképzelni, hogy jelenik meg, végül ez is némileg játékos formát öltött. Az étel nagyon szép volt és tele volt kihívással – nem valami egyneműsített, szószos tészta, amit csak be kell kanalazni. Az egészet eleve letakarta két roppanós vékony hússzelet, amin kapritermés imbolygott, amire a mélyben megbúvó mérges zöld lé kontrázott. A közepén pedig egy kis kompakt csomagban a paradicsomos szardellás tészta, aminek véletlenül sem folyt meg a szósza, egyszóval a design kifogástalan volt és izgalmas. Az étel elfogyasztása azonban nem okozott különösebben nagy élményt. A paradicsomszósszal összedolgozott tészta leginkább unalmas volt, a paradicsomszósz édeskés volt – gyermekmenü-ízű – amiben sehogy sem éreztem a szardellát. A mérgeszöld lé talán valami bazsalikomszósz lehetett, de nemigen tudott érvényesülni, se nem együttműködni bármivel. A hús ropogós volt és sós, nem sokban különbözött a levesek tetejére járó bacon-chipstől. A kapritermés pedig annyira ritkán működik úgy, ahogy a szakácsok elképzelik, hogy most sem működött úgy. Savanyú volt és barátságtalan. Végső soron lehet, hogy mégis kontraproduktív a művészi tálalás – ez esetben legalábbis túlfesztítette az elvárásaimat, amiket így nem sikerült teljesíteni.

Egyébként nem csak ez, de az árazás is magasra tette az elvárási horizontot, és végül úgy álltam fel, hogy 3000-ért ha szebbet nem is, de jobbat ehettem volna.
 
 

süti beállítások módosítása