Félre a fogyókúrával!

Ha tészta, akkor egyből Olaszország, esetleg a Távol-Kelet jut az ember eszébe – írtuk legutóbbi posztunkban, ahol megpróbáltunk szembeszállni ezzel a sztereotípiával, bemutatva pár, talán kevéssé elterjedt, de finomnak tűnő tésztaételt. Ma ismét kirántjuk villánkat és kalandozunk tovább, Egyiptomtól egészen Oroszországig.

Spaetzle, német 2.jpg

Spaetzle, Németország

A spaetzle egy nagyon könnyű, levegős tészta, elkészítése sem túl bonyolult, hiszen a felvert tojáshoz adagoljuk a lisztet, amit aztán sózunk, majd forró vízbe kiszaggatjuk. A végeredmény egy hosszúkás, nokedliszerű tészta, amit elsősorban köretként szolgálhatunk fel, jellemzően húsok mellé.

Pastitsio, Görögország

Pastitsio, görög.jpg

A patsitsio tulajdonképpen nem más, mint a görög lasagne, ami persze sok szempontból durva leegyszerűsítés, de a lényeget végül is visszaadja: rakott tésztáról van szó. Elkészítése pofonegyszerű: a csőtésztát (nem muszáj annak lenni, de illik...) kifőzzük, majd összekeverjük az időközben elkészített besamel-mártásből két evőkanálnyival. Ezután a tepsi aljára tesszük.

Ezen a ponton már-már filozófiai kérdés, hogy elfelezzük-e a tésztát, azaz az aljára ÉS a tetejére is teszünk-e belőle. Ezt mindenki döntse el maga, mi inkább csak az aljára tennénk, de ez ízlés dolga.

Szóval ha túllendültünk a filozofálgatáson, akkor a tésztára rátesszük szépen a megsütött darált marhahúst, fahéjjal és dióval megbolondított paradicsomszósszal öntjük le, a tetejére pedig jöhet a besamel. (Mi egy kis sajtot is teszünk a tetejére, mert az jó.) Már csak meg kell sütni és készen is vagyunk.

Kushari, Egyiptom

Kushari, egyiptomi.jpg

A kusheri (vagy kosari) egy olcsón és gyorsan elkészíthető egyiptomi étel, amit még az utcán is árulnak. A legvisszafogottabb megállapítás az, hogy egy szénhidrátbomba (ami így a tél kezdetén őszintén szólva nem is olyan nagy baj, fogyókúrázni ráérünk majd tavasszal...) a tésztán kívül rizzsel, lencsével, csicseriborsóval, sült hagymával és paradicsomszósszal.

Ami ennél egyszerűbb kaja, az (ahogy mondani szokták) hazudik és festi magát: egyszerűen megfőzzük a lencsét, a csicseriborsót, a rizst és a tésztát, kicsit megsütjük a hagymát, aztán az egészet összekeverjük.

Pelmeni, Oroszország

Pelmeni, orosz.jpg

Ha a patsitsio volt a görög lasagne, akkor a pelmeni az orosz ravioli és ezzel szinte mindent el is mondtunk róla. A szibériai eredetű ételhez elkészítjük a tésztát, kis zacskókat készítünk belőle és megtöltjük a már megsütött darált hússal vagy gombával. Utána az egészet lobogó vízben megfőzzük, a végén pedig ízlés szerint egy kis vajon megpirítjuk.

süti beállítások módosítása