A világ legdrágább tésztája

Az ember már csak olyan (különösen, ha szereti a hasát), hogy szívesen költ a minőségi ételekre. Legalábbis egy bizonyos határig... Az az étel, amit ma bemutatunk, alighanem túllépett ezen a határon.

cím.jpeg

Láttunk már egy-két vad dolgot (legalábbis képen), például aranyozott sushit 1975 dollárért, vagy (egy kategóriával lejjebb) 450 dolláros pizzát, sőt, 25 ezer dolláros fagyasztott forró csokoládét is (ami legalább akkor őrület, amekkorának hangzik). Az ember ilyenkor erősen megvakarja a feje búbját, mert nem nagyon érti, ki és főleg miért ad ki ennyi pénzt egy ételért.

Körülbelül ebbe a sorba illeszkedik az a tészta, amelyet a manhattani Bice étterem árul 2000 dollárért (ami testvérek között is 440 ezer forint).

Bice étterem.jpg

Mi ilyen drága rajta? Nos, a természetesen házi készítésű taglionira két font (azaz 90 dkg) friss homár és fekete szarvasgomba kerül. Ha ez nem lenne elég (az...), akkor még azt is elmondjuk, hogy az egészet egy Gianni Versace tervezte, 350 dollár értékű aranyozott tányéron szolgálják fel, amit aztán hazavihetünk.

Az árban szerepel egy adag sült tintahal, egy szelet borjúhús, csokoládé mousse és benne van már a borravaló is.

Versace tányér.jpg

„Szétolvad az ember szájában, a homár friss és puha, az ízek pedig csodálatosan harmonizálnak... összefut a számban a nyál már a gondolatára is" – jellemezte kreálmányát a séf, Silverio Chavez.

Csak legyen, aki megfizeti.

süti beállítások módosítása