Papó nem éppen diétás tésztája

Remek dolog, ha az ember csodás szülőkkel, egyben nagyszülőkkel van megáldva. Az pedig egy külön bónusz, ha a fent említett nagyszülő kísérletező konyhaművész is egyben. Csak a dolog margóján említem az almás és túrós pitét, ami fenséges, mert most a főtéma egy nagyon ízletes sonkás tészta lesz.

4_3.jpg

Először bacon szalonnát kell pirítani egy serpenyőben, amikor egy kicsit lejött a zsírja (már amennyi van neki) és megpirult, akkor a szalonnát kiveszem és félreteszem. Beledobálom a serpenyőbe a kockákra vágott, füstölt sonkát, majd ha ez is kicsit pirult, akkor, ha nem elég rátöltök egy kis olívaolajat, és rádobom a gombát (mondjuk 30 dkg már 8 személyre is elég).

Aztán jöhet még hozzá egy kis aszalt paradicsom (10-15 dkg) és pikáns leve. A keverékbe visszatesszük a bacont, jól összefőzzük, kis bazsalikommal, rozmaringgal ízesítjük. Közben persze megfő a tészta, mi nagykockával ettük, de ez nagyjából szabadon variálható, bár kivételesen a spagettiféléket kihagynám.

3_5.jpg

Ha megfőtt a tészta és a rávaló is majdnem kész, akkor a kettőt összekeverem és még egy kicsit összepirítom a serpenyőben. A végeredmény egy rendkívül ízletes tésztaétel, amit nagyon melegen ajánlok. Ugyan nem éppen diétás koszt, mégis szinte mindenki vett belőle még egy adagot.

süti beállítások módosítása