A zöld színei: a Lény

Mi a közös Buddhában, Gandhiban, Bob Marley-ben és Frankenstein szörnyében? Minisorozatunkat a Lénnyel kezdjük, akinek alkotói sokkal kevésbé voltak romantikusak, mint gondolnánk.

FR_R De Niro.jpg

1816 nyarán a nap sehogy sem akart felbukkanni a Genfi-tó felett. De máshol sem. A világ egy mini- nukleáris tél állapotában vergődött, amit az indonéziai Sumbawa szigetén lévő Tambora-vulkán egy évvel korábbi kitörése okozott. A 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin hölgyhöz nem méltó bomlott állapotban rótta a kor legnagyobb romantikus költője, Lord Byron genfi nyaralójának kertjét. Sem az éteri Svájc, sem a még éteribb Genfi-tó nem tudta kibillenteni. Nem bírta az állandó sötétséget, mint ahogy Byron és Mary szeretője (későbbi férje), az angol romantika másik „óriása” – bár ezt rövid élete során senki nem tudatosította benne – Percy Bysshe Shelley is egyre jobban szenvedett tőle.

Mary Shelley1.jpgMary Shelley (Mary Wollstonecraft Godwin), a Frankenstein-sztori megálmodója

Szóval, a nyaralás helyett egyre masszívabb depresszióval küzdő hármas közül Byronnak egyszer csak mégis támadt egy üdítő ötlete: miért nem fordítják a javukra a sötétet és írják meg az évszázad legjobb horrorsztoriját? Hogy legyen tétje is a dolognak, Byron „költői versenyt” hirdetett, amibe Mary és Percy Shelley mellett meghívta magánorvosát, John William Polidorit is. Az eredmény: két világhírű mű, Mary Shelley-től (aki, miután férjhez ment Shelley-hez, felvette a nevét) „Frankenstein, avagy a modern Prométheusz” és Polidoritól „A vámpír”. Mindkettő hatását érezzük ma is, bár egy ideje a vámpírozás vezet. Először azonban Dr. Frankenstein alkotása, a név nélküli Lény ütötte ki a biztosítékot, úgy 100 évre. A Lény ugyanis nem volt rossz, a történetet Mary úgy írta meg, hogy a fekete-fehér, jó-rossz tiszta csatáin elkényeztetett olvasóközönség ne tudjon száz százalékosan egyik szereplő mellé sem állni, ellenben minden szereplőben felismerje önmagát és kövesse végig, ahogy az öncélú ambícióból megteremtett Lény megpróbál megküzdeni a világgal és benne az emberrel, aki, miután rájött, hogy nem tetszik neki, amit alkotott, eldobta, nem számolva a következményekkel: a Lény nagyon is emberi érzelmeivel és indulataival.

maryshelleyfrankenstein_Robert De Niro.jpgA Lény születése az 1994-es "Mary Shelley's Frankenstein" c. filmben, Robert De Niro alakításában.

Sokat tudnánk még mesélni a sápadt Húskolosszusról, aki mintegy 200 éve tart tükröt elénk, először csak papíron, aztán több filmben is, de itt most egy dolgot szeretnénk kiemelni: hogy vegetáriánus volt. Bizony, vega. Íme egy idézet tőle, e szavakkal magyarázza meg alkotójának, Dr. Frankesteinnek, hogy miért nem él hússal:

„My food is not that of man. I do not destroy the lamb and the kid to glut my appetite; acorns and berries afford me sufficient nourishment.”

„Étkem nem emberi. Nem ontom bárány és kisgida vérét, hogy aztán élvezettel befaljam a húsát. Magvakkal, bogyókkal élek, ez az én táplálékom.” (Megj.: Ez a mi szabadfordításunk, a könyv magyarul Göncz Árpád 1977-es fordításában jelent meg.)

A Lény természetesen nem céltalanul volt vega a Mary Shelley által szőtt sztoriban, amit egyébként – saját bevallása szerint – egy lidércnyomásos álom hatására írt azon a bizonyos nyáron, amikor nem kelt fel a nap. A romantika legszárnyalóbb alkotói számára, mint ő és férje, Percy Shelley, a húsevés tagadása egyeltalán nem romantikus lángolás, hanem társadalmi hitvallás volt, üzenet mindennemű erőszak és a társadalmi osztályok egyre nyomasztóbb elszakadása ellen (az esti véres steaket ugyebár csak bizonyos osztályok engedhették meg maguknak akkoriban is), valamint kiállás az állatok egyenjogúsága mellett.

Mindezen problémák a 18-19. századi ugrásszerű ipari és technológiai fejlődés miatt egyre nyilvánvalóbbakká váltak, ahogy a fogyasztói társadalom Shelley-ék és kortársaik aggódó tekintete előtt szinte egyik napról a másikra, szinte a semmiből nőtt ki, megmutatva, mire képes az ember, hogy kiszolgálja az ugrásszerűen megnövekedett igényeket, pl. a húsipar és húsfeldolgozás terén. A mozgalom egyeltalán nem volt elhanyagolható fuvallat a 19. szd. történelmi viharai között: az akkori gondolkodók, a társadalmi-morális történések miatt aggódók nagy számban tértek át a vegetáriánizmusra Angliában, Németországban és Franciaországban, a mozgalom zászlóvivői pedig Mary és Percy Shelley, Alexander Pope, Thomas Tyron, Robert Ritson voltak. Nemcsak társadalmi és erkölcsi, de egészségügyi érvekkel is harcoltak, Percy Shelley pl. így ír híres, vegetáriánizmusról szóló esszéjében (A Vindication of Natural Diet), melyet saját vegasága hajnalán, 1812-13-ban kezdett el, majd az idők során többször újranyomtatták: „Ha csak egy orvos is születik erre a világra Locke zsenijével megáldva, hajlamos vagyok kijelenteni, hogy az ember minden testi és lelki bajának fonalát egyetlen helyre: természetellenes szokásaink helyére fogja visszavezetni.” (Megj.: Shelley itt a nagyhatású 17-18. századi orvos-filozófusra, John Locke-ra utal.)

A költő kortársaival együtt meg volt győződve arról, hogy a természettel megszakadt harmónia visszaállítása a húsfogyasztás kiiktatásában és az állatok tiszteletében rejlik, vagyis az állatok az emberrel egyenrangú szereplői a társadalomnak. Hitte, hogy a növényi étrend bevezetése az egészséges, betegségektől mentes élet kulcsa, incl. gyógyír a szifilisz ellen, amit akkor még nem tudtak kezelni. A húsfogyasztást az alkoholizmushoz hasonlította: „Erjesztett likőröktől hányezer emberből vált rabló, gyilkos, bigott és saját otthonában erőszakot tevő, feslett és elhagyatottan bolyongó vándor?” Shelley véleménye szerint az ember anatómiája a gyümölcs- és növényevő állatokéhoz áll a legközelebb, végzetes lépésnek tartotta, hogy Prométheusz „ellopta az istenektől a tüzet, hogy aztán az embereknek adja, akik állatok húsát sütik rajta”, és kinyilvánította, hogy csak a növényi táplálkozáshoz való visszatérés biztosíthatja az ember számára a hosszú, kiegyensúlyozott, egészséges életet: „Az egészséges ember növények gyökeréből virágzik ki, a haláltól csak a messzi öregkor végén kell félnie.”  

A Shelley és kortársai által elindított vegetáriánus mozgalom hatására 1847-ben, Angliában megalakult Európa első hivatalos vega szervezete, a most is működő „Vegetarian Society”, melynek 1859-ben 889, míg 1897-ben már 5000 tagja volt, mára persze ez megsokszorozódott. A szervezet immár az online kommunikáció minden eszközét felhasználva tartja a frontot a „zöldség” egyik legmarkánsabb árnyalataként a táplálkozás 21. szd-i palettáján: főzőkurzusokat, felvilágosító kampányokat, közösségi eseményeket szervez, táplálkozási infókkal látja el a zöld színei iránt érdeklődőket.

mahatma-gandhi-london 1931.jpg1931-es londoni útja során Mahatma Gandhi beszédet tartott a London Vegetarian Society által szervezett eseményen. (vegsoc.org)

Bár Shelley-ék mozgalma a 18. szd. elején újszerűnek és áttörőnek hatott, volt, aki ugyanezt mondta már előttük 2000 éve. Mini-sorozatunk következő részében Asókával, a komoly metamorfózison átesett indiai királlyal találkozunk, aki, miután lemészárolt egy egész birodalmat, megundorodott magától és bevezette az általános erőszakmentességet, ember- és állatszeretetet, minden élőlény univerzális tiszteletét. Ennek érdekében össze is gyúrt 3 vallást (amik mind kb. ugyanezt hirdették, csak más nyelven): a buddhizmust, a dzsáinizmust és a bráhmánizmust, és tanaival megvésetett több ezer oszlopot, melyek egy része még mindig megtalálható ott, ahová 2000 éve rakták, ill. India különböző múzeumaiban. Nevéhez fűződik a világ első állatkórházainak felállítása is.

Vegetáriánizmusba vagy csökkentett húsfogyasztásba csak úgy szabad belefogni, ha elegendő tudásunk van arról, hogyan komponáljuk meg ételeinket, hogyan vigyük be húsmentes napokon a szükséges tápanyagokat: fehérjét, kalciumot, vasat. Fogunk még erről írni, de számos infó már most is olvasható a blogon, pl. különböző értékes lisztfajtákkal foglalkozó írásainkban (Szuper-házitészták>>) valamint a fehérje”, „növényi fehérje”, „egészség”, „vega”, „étvágygerjesztő”, „diéta”„DiVita” taggek alatt a címkefelhőben.

"A zöld színei" 2. rész: Vérengzőből Vega>>

"A zöld színei" 3. rész: Itality, a (raszta) lélek gasztronómiája>>

Eper & romantika...>>

Tovább
Címkék: kultúra egészség társadalom vega életmód amazon pszichológia állatok romantika vegetáriánus humanitás Frankenstein Bob Marley Gandhi Shelley kultúrtészta Kultúrmetélt szocio-gasztro A zöld színei

A bejegyzés trackback címe:

http://masteszta.blog.hu/api/trackback/id/tr736836645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Emmanuel Goldstein 2014.10.29. 16:42:06

bezzeg káin és ábel története pont az álattenyésztés győzemét szomblizálja a növénytermesztéssel szemben
Tésztaszótár