A zöld ötven árnyalata: nyúlkajából ínyencfalat

Extra szín & íztrükkök, melyek segítségével kiélhetjük művészi hajlamainkat, pezsgő, új ízvilágot ismerhetünk meg, kiradírozhatjuk életünkből a zöldségfóbiát, fogyhatunk, szexuálisan pedig egyre jobban felpöröghetünk. Soha nem késő megszeretni, megszerettetni a zöldet: egészségünk múlhat rajta.

israeli_couscous_beets_walnuts.JPG

A gyerekek számára az alapélményt a meleg, selymes, édeskés-zsíros anyatej zamata adja meg, ekkor kötünk életre szóló barátságot ezekkel az ízekkel, és mint írtuk „ízek hatalmáról” szóló bejegyzésünkben, a későbbiekben is ők jelentik majd a megnyugvást, a gyermekkor vágyott boldogságát, biztonságát stresszes vagy épp örömteli élethelyzetekben – nem véletlen, hogy bánatunkban nem karfiollal nassolunk, örömünket pedig elsősorban nem karalábéval ünnepeljük meg.

Az viszont, ha megmaradunk kizárólag ennél a két íznél – vagy maximum a sóst és a csípőst kapcsoljuk még hozzá –, a későbbiekben komoly veszélyeket tartogathat egészségünkre nézve. Le kell játszódnia egy „ízkódolási folyamatnak”, melynek során pl. megtanuljuk, hogy a sósra (nátrium-klorid) is szükség van – ez elég könnyen megy, mivel egyes tápanyagok természetes sótartalmából építkezhetünk (ld.lent), ráadásul a sós kihangsúlyozza és provokálja az édest: sós után még több édest kívánunk, a folyamat sajnos aránytalanul el is csúszhat egy olyan világban, amikor a boltban vásárolható élelmiszerek nagy része tele van hozzáadott sóval, amire persze semmi szükségünk. 

Az íztanulási folyamat állítólag 7 éves korig lezajlik, eddig megtanulják a gyerekek, hogy számukra mi a „finom”: ha a folyamat az egészségre nézve nem megfelelően zárul, tehát több ízt, ízkompozíciót idegennek tartunk, utálunk, lenézünk, elutasítunk és csupán az ízek nagyon szűk spektrumát (édes, sós, csípős, zsíros) fogadjuk el – sajnos hosszú távon, életünk során tápanyaghiányhoz, komoly emésztőrendszeri, ízületi és szív-problémákhoz, elhízáshoz, akár (végbél)rákos megbetegedésekhez is vezethet, utóbbit sajnos a felfelé ívelő statisztikák feketén-fehéren mutatják (Magyarországon a végbélrák a 2. helyen áll a rákos megbetegedések fajtáit tekintve mind a nők, mind a férfiak körében, az utóbbi 30 évben a megbetegedések száma 3-4,5%-al nőtt). Különösen szomorú ez azt figyelembe véve, hogy rendelkezésünkre áll Európa egyik legnagyobb, leggazdagabb, dúsan termő területe: az Alföld. Egy biztos, a mindent elfedő, agresszív ízek: a tisztán édes, sós, csípős, borsos háttérbe szorításával minimum három legyet ütünk egy csapásra: egészségünket, emésztőrendszerünket rakjuk rendbe, a felfokozott anyagcsere miatt karcsúsodunk, valamint belépünk egy addig ismeretlen, új világba, a valódi ízek birodalmába, ahol úton-útfélen olyan pezsgő, intenzív aromák bontakoznak ki előttünk, melyeknek a létezéséről sem tudtunk… 

Fúj, spenót!

Az ízek természetesen nem önmagukban léteznek: tápanyagokat, köztük fontos emésztést segítő anyagokat tartalmaznak, valamint, mivel elsősorban gyümölcsökhöz, zöldségekhez, fűszernövényekhez kapcsolódnak, egyúttal a szervezet karbantartása szempontjából létfontosságú rostokat is jelentenek.

green_leaf.jpg

Sajnos, ha valakinek csak negatív élménye volt gyermekkorban a zöldségekkel kapcsolatban (a vastag, rántásos főzelékekre gondolva ez abszolút érthető is), vagy csupán úgy tapasztalta meg a „zöldet”, mint pár szál hervadozó uborkát a tányér szélén – ami paprikára, sóra, borsra hangolt hazánkban elég gyakran megesik –, nagy eséllyel egész életében megvetéssel tekint majd a zöldségekre, illetve nem is tartja a „nyúlkaját” ételnek. Mindemellett, mint azt Olvasóink bizonyára tapasztalatból tudják, nagy eséllyel magát a zöld színt is el fogja utasítani, tehát már az első visszacsatolás is negatív lesz a zölddel kapcsolatban. Ez pedig – mint lent kiderül – nem csupán ízlésbeli dolog, egy színtől való szimpla idegenkedés, hanem egy életbevágóan fontos anyag: a klorofill elutasítása.

Úgy gondoljuk, az íztanulás lezárulása után is érdemes és lehetséges nyitni, áthangolódni és áthangoltatni szeretteinket a zöldre, erre próbálunk színpompás megoldásokat hozni. Ugyanis, ha le akarjuk bontani a falakat, az első benyomás (színkompozíció) ugyanolyan fontos, mint a második (ízösszetétel). Hazánk általános egészségi állapota, zöldségfóbiánk mélyebb okait ebben az írásban próbáltuk feltárni>>

Tehát lépésről lépésre meg kell tanulnunk a vitaminbevitel, az emésztés és az anyagcsere szempontjából elsődleges „kesernyés” és „savanykás” ízeket befogadni és megszeretni, ehhez szükséges igazán a kreatív íz- és színkezelés, ugyanis a gyerekek alapkódja a „keserűvel” kapcsolatban az, hogy „Vigyázz, mérgezett!”, a savanyúval pedig, hogy „Vigyázz, éretlen!”.  Mint említettük, egészségünkre nézve döntő fontosságú lehet, hogy képesek vagyunk-e megszeretni ezeket az ízeket, ugyanis tápanyagokat takarnak, a savanyú főleg C-vitamint (aszkorbinsavat),a kesernyés emésztést segítő, gyógyító anyagokat: nem véletlen, hogy keserűfüvekből készülnek az emésztést segítő italok is, mint az Unicum.

sal6_figs_pomegranate_goat_cheese.jpg/Bonyolultnak tűnik ez a gyönyörű kompozíció, pedig nem az: friss fügéből és rukkolából készül, finom gyümölcsös salátaöntetben fürdik, gránátalma-magvakkal, kecskesajt-morzsákkal teljesül ki - további salátaöntet-tippjeinket ld. lent/

A színek? Innen már teljesen logikus, miért nincs értelme egy kisgyereknek egyszínű, monokróm zöld spenótot adni: ha még nem tanulta meg, hogy a zöld „a barátunk”, és nem egy „mérgezett növény”, amit valamiért le akarunk nyomni a torkán, akkor persze, hogy újra és újra leborítja a földre tányérral együtt.

Ezt a helyzetet úgy tudjuk feloldani, ha tudatosan keverjük-kavarjuk az ízeket-színeket, az összes ízzel és a színek legszélesebb skálájával dolgozunk, kezdetben persze elsősorban az imádott édes köntösében tálalva a savanykás, majd a kesernyés, kissé „nyelvcsipkedős” ízeket. A színekkel kapcsolatban is az egyhangúság, az egyszínűség, a monokróm kerülése a legjobb megoldás: ha tányérjaink a „szivárvány minden színében” játszanak és az ízek is pompásan komponáltak, be fogják fogadni, meg fogják szeretni szeretteink a teljes ízspektrumot, ami hosszú távon egészségük záloga lehet.

Az ókorban például, amikor az étkezést és a gyógyászatot természetes egységként fogták fel, a téma egyik legnevesebb szakértője a legendás indiai orvos, Sushruta Samhita (i.e. 6. szd.) által kidolgozott ayurvédikus gyógyászati-dietetikai rendszer (az „élet tudománya”:  āyur-élet, veda-tudás) szerint az alábbi ízeknek kell dominálnia minden étkezésben, az étkezés menetének sorrendjében: 1. keserű, 2. savanyú, sokszor (3.) csípőssel kombinálva,  4. sós, 5. fanyar, 6. édes. A legkifinomultabb ízérzékelése egyébként valószínűleg a délkelet-ázsiaiaknak van, elég a rendkívül összetett, bámulatosan ízgazdag indonéz, maláj, thai, vietnámi konyhákra gondolni. Ez a térség a fűszerek mekkája, a rossznyelvek szerint, amikor képzett európai séfek próbáltak főzni maláj gyerekeknek, azok megkritizálták az ételt, mert az édes íz nem volt benne „elég rendesen”, és felhívták a figyelmet, hogy mind az öt íz képviseltesse magát a kajában, mert ők úgy szokták meg… (valószínűleg nincs és soha nem is lesz rost- és vitaminhiányuk).

floating_market2.jpg/Bangkok híres úszó piaca (Képek: Pinterest)/

Mint említettük, az ízek tápanyagokat takarnak, vázlatosan összefoglalva: az édes agyunk, szervezetünk működéséhez szükséges cukrokat, a sós nátrium-kloridot, a zsíros energiát (persze, nem mindegy, hogy mi a zsír forrása, előnyben az agyépítők), a savanyú C-vitamint, a keserű pedig emésztést segítő gyógyanyagokat.

A tápanyagok színspektrumából természetesen újfent a zöldet emelnénk ki, alapvető energiaforrásunk, a nap energiájából születő klorofill színét. Mint egyik, rostos táplálkozásra buzdító írásunkban említettük, a klorofill az élet maga, kivételes tápanyag, mely „vérré válik bennünk”: molekulájának olyan a magja, mint a vérünk hemoglobinjában lévő „hem” molekuláé. A zöld növényekben lévő klorofill a vér, és így a testszövetek oxigénellátását fokozza, erős antioxidánsként takarítja belőlünk a káros sejtmaradékokat, „szabad gyököket”. A sötétzöld növények másik rákellenes összetevője a folsav: minél sötétebb zöld a szín, annál magasabb a folsav-tartalom. A folsav egy B-vitamin, ami több gén ki- és bekapcsolásában játszik szerepet és hozzájárulhat olyan korai, sejtszintű folyamatok beindulásának a megakadályozásához, melyek rákos elfajuláshoz vezethetnek (citrusfélékben, káposztában is van).

Ha napközben nincs is lehetőségünk salátázásra, már akkor sokat teszünk egészségünkért, ha reggel, közvetlenül felkelés után, éhgyomorra megiszunk egy pohár, 2 púpozott teáskanál tiszta lucernafű-porral elkevert mentes ásványvizet: rövid időn belül érezni fogjuk a hatást, energiaszintünk megemelkedik, múlik a fáradékonyság és stressz, teljesítményünk nő, bőrünk rugalmassá, feszessé válik (mivel a zöldekben lévő C-vitamin táplálja a kollagént), valamint fogyunk. Emellett, a klorofillbomba véráramlásra gyakorolt pozitív hatása a potenciát is felpörgeti, ne lepődjünk meg, ha reggeli zöld „muci-koktélok” után egyre virgoncabb hangulatba kerülünk... 

Visszatérve egy kicsit a zöldségek elutasításához: hazánkban, mint sajnos sokan tudják, a Dél-Alföldön „hagyományos” étkezést folytató falvakban szinte nincs olyan ház, ahol ne érintene vagy érintett volna valakit a végbélrák, ez a borzalmas betegség, ami egészen a végső stádiumig nem okoz tüneteket, rostokban (tehát zöldségekben, gyümölcsökben, teljes kiőrlésű gabonatermékekben, magvakban) gazdag táplálkozással viszont abszolút megelőzhető.

A fontos az, hogy el tudjuk készíteni a rostféléket, birtokában legyünk azoknak az (elfeledett?) metódusoknak, íztechnikáknak, melyek által bebizonyosodik, hogy a zöldségekben sokkal több lehetőség, izgalom és élvezet rejlik, minthogy pár szál csemegeuborkaként hervadozzanak egy halom nokedli és paprikás mellett…

sal7_quinoa_with_strawb_blueberries_spinach_tangerine_peach_green_onion.jpg

/Epres-áfonyás quinoa-saláta mandarinnal, extra egzotikus öntettel: világos szójaszósz, evőkanálnyi barna nádcukor (vagy ásványokban gazdag melasz), balzsamecet (vagy rizsecet), édes-pikáns magos mustár, 2 összetört őszibarack, extra szűz olívaolaj, 2 teáskanálnyi szezám- vagy mogyoróolaj. Pirított kesuval is meghinthetjük. A hozzávalókat lassan adagolva, keverve, folyamatosan kóstolva állítsuk be az ízarányokat. A quinoáról>>/

De valójában mikor és mennyi rostot (zöldséget, gyümölcsöt) kellene ennünk?

- Ideálisan esetben reggel, éhgyomorra egy legalább 3-4 dl-es, dús vitamin- és tápanyagtartalmú, mentes ásványvízzel lazított gyümölcsös és/vagy zöldséges „látványmucival” indítjuk a napot: Fitt mucikat a világnak: mindent az egészségbajnok gyümölcs- és zöldséglevekről>>

- Ezután napközben még 1-2-szer kellene egy-egy hasonló rostdús „mucit” lehúznunk, nem csupán a vitamintartalom, hanem a vércukorszint, a teljesítmény és a koncentráció fenntartása miatt is, aminek jó forrásai a friss és aszalt gyümölcsökben lévő cukrok. Ha nincs lehetőségünk ezt „smoothie-ban” bevinni, az alapanyagokat érdemes majszolni visszafogott mennyiségben (1-1 alma, banán, idénygyümölcs, aszalt sárgabarack, szilva, füge, datolya, diófélék, kesu, mandula, stb.), figyelve arra, hogy napközben elegendő vizet is igyunk.

- A rostok másik fő forrását képező, ezerféle módon készíthető salátakompozíók (ld. lent), zöldségkrémek, mártogatósok étkezéseink elején, előételként a legjobb, ha megjelennek, így beindítják az emésztést, felkészítik azt a nehezebben emészthető tápanyagok lebontására, nem beszélve arról, hogy a rostok telítenek, tehát ha rostos előételt eszünk, a főételből biztos, hogy kevesebbet fogunk enni. Ha az alkalom még azt is lehetővé teszi, hogy lassan, az étkezést társasági eseményként megélve csipegessünk, az emberek, barátaink által nyújtott energia, a közösség élménye vonalainkra is jó hatással lesz, ugyanis a növényalapú előételek, mártogatósok, kencék és a múló idő már jóval a húzósabb fogások előtt lekapcsolja az étvágyat (agyunknak 15-20 perc szükséges étkezés után, hogy kibocsájtsa a „boldog vagyok, és jóllakott-érzést”, rostokkal, múló idővel és társasággal kikerülhetjük, hogy ezt az időt is végigegyük).

mexican_pasta_sal2.jpg/Színpompás mexikói pasta zöldségekkel, feketebabbal, kukoricával. Öntetéhez ajánljuk: 2 puha, érett avokádót villával törjünk szét, majd krémesítsünk, keverjük ki fél lime levével, frissen őrölt feketeborssal, apróra vágott korianderrel, kevés nagyon finomra vágott lilahagymával, evőkanálnyi extra szűz olívaolajjal, pár szem tengeri sóval. Dolgozzuk össze a tésztával és a zöldségekkel: már kész is! Tipp: a kukoricát előzőleg serpenyőben, pici chilivel, nagyon kevés olívaolaj és vaj keverékén pirítsuk meg./ 

A salátákon kívül alkalmasak tehát rostbevitelre a színes falatkák, tapasok, mezzék, dipek, zöldségkrémek, „egyujjas ételek” (finger food) is, szerencsére egyre népszerűbbek nálunk a finoman fűszerezett hüvelyesekből, sült padlizsánból, cukkiniből készített mártogatósok (pl. vöröslencse, borsó vagy csicseriborsó-krém nyers zöldségekkel, zöldfűszerekkel), valamint sokak kedvencei, a finom zöldséges (cukkinis, brokkolis, articsókás, stb.) tészták is. Utóbbi esetben napközbenre egy, a vércukorszintet hosszabban fenntartó, lassabban lebomló durum- vagy maglisztes tésztából, korrekt olasz technikával készült zöldséges pastát ajánlunk vagy – ha tényleg a maximumra szeretnénk vinni a rostbevitelt – Gyermelyi DiVitával, ami egy innovatív, hazai technológiával készült tészta: 100 grammja annyi rostot tartalmaz, mint a legrostosabb gyümölcs  és nem mellékesen annyi fehérjét, mint ugyanennyi csirkemell, emellett szénhidrátcsökkentett is.

- Amennyiben nem rostos előételt eszünk, a közelgő nyár örömére egy könnyű, rostdús „mucilevest” ajánlunk, ami szinte bármilyen zöldségből, gazdag fűszerezéssel, percek alatt elkészíthető, a mixelés során vagy önmagával, vagy egy kis joghurttal, kókusztejjel karcsún sűríthető. (A technikát „fitt mucis” írásunkban részleteztük.)

- A főételben pedig, ideális esetben a rostoknak a tányér felét kellene kitenni – ugyebár ettől igen távol áll az az arány, amit mondjuk egy pörkölt nokedlivel és uborkasalátátval képvisel. Ez esetben a rostforrás, vagyis az ubisali a tányér szélére szorul, kb. 10-15%-ban van jelen a szénhidráthoz, proteinhez, zsírhoz képest. Nem is gond ez, ha megtartjuk az ilyen jellegű ételeket annak, amik hagyományosan voltak: ünnepi, vasárnapi fogásoknak. Ha pár évszázadot visszalépünk az időben, a 19. szd. elé, amikor még nem vette át az egyeduralmat a magyar konyha felett a pirospaprika, azt találjuk, hogy az akkor élt emberek nagy valószínűséggel egészségesebbek voltak mint mi ma, szélesebb spektrumban használták a föld és a természet adta lehetőségeket, nem vetették meg a rostokat, és nem csak gyümölcsöket és zödségeket, hanem rostdús hüvelyeseket, gabonaféléket, kásákat: izombajnok lencsét és árpát, rozst, zabot, stb. is fogyasztottak nagy mennyiségben, főleg hétköznapokon. Emellett előtérben voltak az erdélyi konyhára ma is jellemző savanykás (tárkonyos, csomboros) és frissítő gyümölcsös ízek, utóbbiak főleg húsokhoz, mivel a hús emnésztését a gyümölcssav segíti a legjobban…

Visszatérve a főételre: az 50% rostmennyiség a legjobb, ha párolt/főtt/sült és nyers rostok kombinációjából jön össze – a nyersek is nagyon fontosak, mivel a főzés során elillant hőérzékeny vitaminokat, pl. a létfontosságú C-vitamint pótolják. Példa lehet erre egy olívaolajjal, rozmaringgal, zöldfűszerekkel megsütött „tepsis” zöldségmix: gomba, brokkoli, karfiol, kelbimbó, újkrumpli, spárga, sütőtök, batáta, articsóka, stb., amit tálaláskor friss zöldekkel (bazsalikom, petrezselyem, snidling, koriander), valamint frissen őrölt feketeborssal szórunk meg, akár citromgerezdet is illeszthetünk mellé: mindegyik a hőkezelés során elveszett C-vitamint pótolja, az egyre pompásabb íz mellett. Az olívaolaj a zöldségekben lévő, nem hőérzékeny, zsírban oldódó vitaminok (A, D, K, E) felszívódásában segít, és ha a kompozícióra még parmezánt vagy más, fehérjében, kalciumban gazdag sajtot, esetleg tofut is szórunk, akkor máris kész főételt alkottunk. (A fehérje- és ásványtartalmat pirított magvakkal, szezámszósszal tovább növelhetjük.)

poppy_seed_vinaigrette.jpg/Epres-mákos salátaöntet: 2/3 rész extra szűz olívaolaj, 1/3 rész vörösbor-ecet vagy eperecet, fél-1 doboz pürésített eper (attól függően, hogy eperecetet használtunk-e), csapott evőkanál barna nádcukor vagy méz, 2 teáskanál magos mustár, 2-3 evőkanál darált mák. Zsenge zöldsalátából, madársalátából, tavaszi csírákból, fiatal retekből kevert salátákhoz ajánljuk, aranybarnára pirított mandulapehellyel vagy kesuval meghintve./

Szivárványízű salátaöntetek

Azt, hogy egy zöldséget sikerül-e megszeretnünk vagy megszerettetnünk, döntően az íz (és szín) környezettől függ, amiben tálaljuk. A cékla persze, hogy utálatos és földízű lesz, ha csupán a sóval próbálunk valamit kihozni belőle, ámde ha így készítjük, a legelszántabb zöldségfóbiás is élvezettel majszolja majd:

Hozzávalók 4 személyre: 4 db frissen lereszelt cékla, 2 db apróra vágott narancs, 1 zacskó madársaláta, 1 zacskó rukkola, 1-2 maréknyi aranymazsola és/vagy előzőleg piros gyümölcsteában kiáztatott vörösáfonya

Öntet:

SalátaTipp: Az öntetet mindig a salátástál alján keverjük simára, ezután forgassuk bele a hozzávalókat.

Az öntet hozzávalói: 8 evőkanál extra szűz olívaolaj, 3 evőkanál balzsamecet, 1 evőkanál méz, 1 evőkanál minőségi, nem édes mustár, 1 leturmixolt narancs (rostjaival együtt), apróra vágott snidling, újhagyma

Az öntetet keverjük simára, közben kóstoljunk, véglegesítsük a fűszerezést: ízlés szerint pici frissen őrölt fehérborsot, csipetnyi köményt, pár szem tengeri sót is adhatunk hozzá. Ha kész, forgassuk bele a hozzávalókat, tálaljuk újjászületett céklánkat és fogadjuk a bókokat…

Cékla más izgalmas ízkompozíciókban:

Kárpátaljai>>

Görög>>

Egzotikus trópusi, DiVitával>> 

israeli_couscous2.JPG/Céklás kuszkusz-saláta finom fűszerekkel és dióval (Kép & nyitó kép: theviewfromgreatisland.com)/

További tippek, trükkök salátákhoz:

A salátaöntet alapja „hivatalosan” 2/3 rész extra szűz olíva vagy más hidegen sajtolt növényi olaj, 1/3 rész balzsamecet vagy más ízes ecet (alma, málna és más gyümölcsecetek, fehérbor-ecet, vörösbor-ecet, stb.), emellett a salátáta jellegétől függően az édes, a picit csípős és a sós ízeket hordozó összetevők – lényeg, hogy mindig mindegyik ízt használjuk, az étel jellegétől függően játszva az arányokkal, eldöntve, hogy pl. épp a „zöldfűszeres-mustáros-fokhagymás” vagy az „édeskés-gyümölcsös-savanykás” irányba toljuk el a kompozíciót. Ha valaki idegenkedik attól, hogy egy alapjában véve sós ételkompozícióba édes ízeket keverjen, kezdje olyan természetes, finom ízkombinációkkal, mint pl. egy görögös rukkola- vagy spárgasaláta citrusos öntetének (olívaolaj, friss citromlé, feketebors, tengeri só) kiegyensúlyozása konyhadeszkán durvára zúzott, finom, édes paradicsommal, az alkotást természetesen apróra vágott, friss zöldfűszerekkel (pl. édeskömény-zölddel, bazsalikommal, petrezselyemmel, stb.) fejezzük be: fantasztikusan friss, nyárias élmény lesz. A csípős és a sós ízt viszont soha ne hozzuk előtérbe, maradjanak ők mindig zárójeles, aláfestő szerepűek: mint tudjuk, kis mennyiségben mindkettő szükséges és egészséges, nagyban viszont nagyon káros.

Tökéletes ízharmóniát kínál ez a fantasztikus, édes-tüzes thai chiliszósz>>

Valamint ennek a formabontó lilakáposzta-salátának virtuóz öntete>>

További salátaöntetek, alaptól a balzsamosig>>

Chimicurri verde, a bombasztikus argentin pác, szósz, öntet>>

A nyár legmustárosabb BBQ-szósza>> 

Pár szóban a sózásrólA jó ősrégi szokás, hogy nem közvetlenül sóval, hanem különféle sótartalmú ízesítőkkel sózunk, szinte feledésbe merült Európában, ahol a római időkben még ezrével robotoltak a „garumot” (halszószt) gyártó üzemek a Földközi-tenger mentén. A szokás Ázsiában viszont máig stabilan tartja magát, mindenestre buzdítjuk Olvasóinkat, hogy próbálják ki a halszósszal és más, a sót közvetetten tartalmazó termékekkel a sózást, akár salátákról, akár szószokról, főtt ételekről van szó. Ezek: szardellafilé-falatkák ill. a nálunk is minden bevásárlóközpontban kapható szardellapaszta, apróra vágott vagy zúzott, sós olívabogyó (lehetőleg kimérve vegyük), kapribogyó, világos és sötét szójaszósz, ázsiai halszósz (ami persze nem halízű), de akár az apró, sült bacon-kockák vagy a sós sajtmorzsák (feta, kecskesajt) is lehetnek a sós íz hordozói – mint említettük, a só és egyéb agresszív ízek visszafogásával az ízek-aromák hatalmas spektruma nyílhat meg előttünk, sokkal intenzívebben fogjuk érezni az ízeket, mint azelőtt. Ha pedig közvetlenül használjuk a sót, ha lehet, válasszunk durva szemcsés tengerit, amiből pár szemet magára a kész salátára is szórhatunk, nem muszáj az öntetbe keverni, valamint készíthetünk kreatív, izgalmas házi fűszersókat is, amelyek gasztro-ajándéknak sem utolsók… Sópótlás, finom ízekkel>>

A csípősségről: a dinamikus, „nyelvcsipkedős” hatóanyagok (mint amelyek a rukkolában vagy a medvehagymában is vannak), az emésztést tartják karban, fokozzák az anyagcserét, sőt, a véráramlásra és az ízületekre is pozitív hatást gyakorolnak, de esetükben nagyon fontos az arány és a mennyiség. Soha nem ajánlott őket főszerepbe tenni, a háttérben, édes-savanykás-gyümölcsös vagy esetleg kesernyés környezetben (példa utóbbira a chilis csoki) viszont igen jól működnek. Ilyen hozzávalók a salátaöntetekben a frissen reszelt gyömbér, az apróra vágott chilipaprika vagy a füstös-csípős fűszerpaprika-őrlemény, a fokhagyma, a különféle intenzív ízű, csípős vagy épp fűszeres-gyümölcsös magos mustárok. Nemzetközi módszer a jó emésztésért, karcsúságért: Savanyúság, egészség!>> 

grilled_veggies.jpg

A savanykás ízről: természetesen kézenfekvő a citrom és a lime, a fent említett arányokat betartva, a citrusfélék frissen facsart levét ecet helyett használva, a salátaöntetet jól kikeverve, pár izgalmas fűszerrel (pl. édes-pikáns magos mustár, tormakrém, kapor, zöldfűszerek) egyszerű és nagyszerű salátaöntetet kaphatunk. Emellett rendelkezésünkre áll az ecetek széles palettája, élükön a modenai (sötét vagy világos) balzsamecettel, ami a salátaecetek etalonja Olaszország éléskamrájából, Emilia-Romagna-ból. De nem csupán olasz balzsamecetet találunk a bevásárlóközpontok polcain: ajánljuk a nemzetközi konyha-részlegen lapuló görög „Kalamata” balzsamecetet és balzsamkrémet is, finom, izgalmas, egyedi aromájuk van. Emellett kísérletezzünk a különféle gyümölcsecetekkel, és nem csak a „mézes almával”, hanem eperrel, málnával, cseresznyével, stb.: csupán pár csepp gyümölcsecettől komplett ízorgiává válik a salátástál.

Az ízes eceteket természetesen nem csak hideg saláták készítéséhez javasoljuk, hanem pácokhoz, valamint meleg, fűszeres, serpenyőben lassan párolt vagy grillezett zöldségekhez is, amiket aztán botmixerrel pürésíthetünk finom, nyári zöldségkrémnek. Ha a párolás autolsó fázisában pl. a provance-i fűszerezésű paradicsomos cukkinit meglocsoljuk az említett Kalamata-balzsamecettel vagy elkeverünk benne egy kis balzsamkrémet, bombasztikus lesz a végeredmény – az ecetet/balzsamkrémet persze ez esetben (is) ki kell egyenlítenünk egy édes ízkomponenssel: barnacukorral, mézzel vagy melasszal. Párolás, kevergetés közben kóstoljunk, így állítsuk be az ízarányokat, zöldségkrémek esetében pedig a pürésítés után jó, ha a krémet lefedve pihentetjük is egy kicsit, hogy összeérjenek az ízek, tálaláskor pedig mindenféle színes „toppinggal” turbózhatjuk a látványt, érzékeinket és nem utolsósorban egészségünket: friss zöldfűszerek, pirított magvak, grillezett tofukockák, sajtmorzsák (orda, feta, bolgár Sirene), parmezánforgácsok, kaprigyümölcs, olívabogyó, gránátalma-magvak, stb.

Végül az édesítésről: itt is ajánljuk a fantáziadús, közvetett cukorforrásokat a közvetlen cukorforrások kiegészítéseként: ha magasabb gyümölcscukor-tartalmú, friss és/vagy aszalt gyümölcsöket leturmixolunk vagy pürésítünk, fantasztikusan intenzív ízű alapanyagot nyerünk salátáinkhoz – előnyben olyan ízbomba gyümölcsök, melyeknek senki nem tud ellenállni: őszibarack, mangó, málna, mazsola, áfonya, eper, mandarin, ananász. Közvetlen cukrozáshoz természetesen szintén nem az üres fehércukrot, hanem az ásványokban, tápanyagokban gazdag barna nádcukrot, a mézet, a világos vagy sötét melaszt és az agavé-szirupot ajánljuk.

Színpompás ízélményeket!

Fogva tartanak minket az ízek?>>

Gasztro-izompacsirták: út proteintől vitaminig>>

Főzd-edd magad szexire éhezés nélkül, ízesen>>

Rostok ragadozóknak - tegyünk a rák ellen>>

Aggasztó tendenciák: Elhízás ellen harcol a PASTA>>

No sörpocak!>>

(copyright © 2015 havasilive)

Tovább
Címkék: tavasz stílus saláta család gyümölcs gyerek táplálkozás egészség társadalom életmód diéta amazon trend energia vitamin emésztés wellness zöldség eper salátaöntet fűszer rost kreativitás tápanyag tésztasaláta zöldfűszer íz vitalitás érzékek ásványi anyag ízutazás tálalás étvágygerjesztő Magyarország C-vitamin Kultúrmetélt szocio-gasztro sóbevitel A zöld színei

A bejegyzés trackback címe:

http://masteszta.blog.hu/api/trackback/id/tr287394834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
Tésztaszótár