Akácos út, ha végig megyek ratjad én...

Szoktátok érezni az illatát? Én minden reggel szándékosan egy megállóval később szállok le a buszról, hogy elsétálhassak az útszéli akácfák mellett. Nagyokat szippantok ilyenkor a bódító levegőből, és néha le is tépek egy kis virágzó ágacskát, hogy az illatfelhőt magammal vihessem.

b5724c4712ed1aca3745094f15bfd260.jpg(Fotó: Pinterest)

Imádom, hogy amint megérzem, átjárja szívem-lelkem a tavaszi boldogság. Kislánykoromban anyukám egyszer azt mondta, hogy az akác virága igazi édesség. Félve kóstoltam meg, de valóban igaza volt, és bátortalanul, de mosolyogva nyammogtam el az édeskés szirmokat. Tegnap reggel aztán lecsíptem egy fürt virágot az egyik ágról, és ahogy Anyum tanította, majszolni kezdtem sétálás közben. Jó volt visszaemlékezni a gyerekkori élményekre.

Talán sokan vannak még, akik gyermekéveikben kóstolták már az akácvirágot, de annál kevesebben, akik felnőttként is találkozgatnak vele a konyhában, már az akácmézen túl persze.

Egyik legkedveltebb, legnemesebb mézfajtánk az akácméz ugyanis, amely valamennyi mézfajtához hasonlóan értékes ásványianyag tartalma és enzime miatt értékes élelmiszer. Az akácméz hungarikum, világszerte a legkedveltebb mézfajta. Fertőtlenítő hatású, köhögés ellen is ajánlott. Íze miatt szívesen használjuk süteményekbe is.

fbd43a12850d4d47dd924d6e51182a98.jpg(Fotó: Pinterest)

De lépjünk egy nagyobbat azon a bizonyos akácos úton, és nézzük meg, miként fogyaszthatjuk még ezt a bájos, illatos virágocskát. Ételalapanyagként az akácnak csak a virágzata jöhet szóba, abból is a fehér színű, amely május közepén virágzik. A virágokat a fürtökről leválasztva kell gyűjteni. Felhasználhatjuk őket nyersen is módjával, de meg is száríthatjuk. Utóbbi esetében viszont jelentősen veszít súlyából, erre készüljünk fel a gyűjtésnél: 7 kilónyi akácvirág száradás után mindössze 1 kilót nyom.

Egyik legmutatósabb csemege a rántott húshoz hasonló módon bepanírozott, és kisütött finomság. A bundás virágfürtök remek köretként szolgálhatnak a könnyű, tavaszi sültek mellé, de édességként is elkészíthetők porcukorral. Így is isteni.

Akácvirágfürt édes kabátkában

Hozzávalók:

  • 18-20 fürt akácvirág
  • 2 tojás
  • 2 evőkanál cukor
  • 20 dkg liszt
  • 2,5 dl tej
  • a sütéshez: olívaolaj
  • a tálaláshoz: porcukor vagy méz

Elkészítés:

A virágfürtöket folyó víz alatt óvatosan leöblítjük, lecsöpögtetjük. A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a lisztet és a tejet is. Az akácvirágfürtöket a sűrű masszába mártjuk, majd bő, forró (de tényleg forró) olajban mindkét oldalát aranysárgára sütjük. Sütés után papírtörlőn lecsepegtetjük, és vaníliás porcukorral, mézzel kínáljuk.

9754908b1bc6f07498f13420abfa1f5f.jpg(Fotó: Pinterest)

Aki pedig még édesebben szereti, annak mutatós ötlet a kandírozás. Egyre nagyobb divat kandírozott virágszirmokkal díszíteni a süteményeket, esetleg kekszmasszába szórva különleges rágcsálnivalót készíteni velük.

 

Kandírozott akácvirágok

Hozzávalók:

  • fehér akácvirág,
  • 1 tojásfehérje,
  • 2-3 evőkanál vaníliás cukor

Elkészítés:

A tojásfehérjét felverjük enyhén. Az akácvirágokat eltávolítjuk a szárról, és egy kenőecset segítségével egyenként bekenjünk őket a tojásfehérjével, majd vaníliás cukorba hempergetjük. Sütőpapírra tesszük őket, és meleg helyen szárítjuk legalább 1 napig. A cukros tartósítás miatt sokáig eláll. Önmagában is nagyon finom csemege, de egy jó kis mézes sülthúst is méltóképpen koronázhatunk meg vele.

 

 -- / L. / --

süti beállítások módosítása