Egyél-igyál reklámot!

A reklámokat bizony nem mindenki szereti, ám ha uram bocsá' meg lehet őket enni, és még finomak is, akkor végül is kellemes élményekkel gazdagodik az ember a reklámozni kívánt termék kapcsán, és ez egy fontos pont.  A módszert világszerte használják is a reklámügynökségi kreatívok, sőt, be is vált, és mi több: trend lett belőle. Élelmiszerekből készítettek már névjegykártyát, szórólapot, óriásplakátot is, a cél mindegyik esetében közös volt: valamilyen érdekes, emlékezetes módon felhívni a figyelmet a termékre, vagy kínálni valami hasznosat/finomat, és ofkorsz ingyeneset, mert az mindig remekül működik.

261160_1_800_jpeg.jpg

A Dole márka például a maratoni futóknak Japánban olyan banánt adott rögtön a célvonal átlépése után, amelynek héjára rá volt nyomtatva a versenyző neve és az időeredménye is. A gesztus nagyon találó, az energiáit maximálisan felélő futók pillanatok alatt bepuszilták a banánokat, és megvolt a pozitív márkaélmény is, mert a Dole bizony gondoskodik róluk.

Forrás: http://www.adweek.com/adfreak/dole-printed-some-very-special-bananas-200-runners-tokyo-marathon-160441

Vagy itt a KFC ötlete, amely édes ostyából készült, brandingelt poharakba adagolta a kávét, majd a poharat el lehetett rágcsálni desszert gyanánt.

Forrás: http://www.techtimes.com/articles/35473/20150225/kfc-will-soon-sell-coffee-cups-you-can-eat.htm

272350_1_800_jpeg.jpg

A MR. Kipling édességmárka pedig 13360 darab sütiből készítette el óriásplakátját Londonban, amelyet a járókelők apránként lassan elcsipegettek. Emlékezetes, igazi ínyenc ötlet volt.

Forrás: http://www.adweek.com/adfreak/everyone-can-stop-making-billboards-because-these-guys-made-one-entirely-out-cake-159908

258580_1_800_jpeg.jpg

Őket követte a Heineken is nemrégiben, akik szintén elfogyasztható óriásplakáttal rukkoltak elő: sörcsapot építettek a plakátba, amelyből bárki ingyen ihatott - természetesen a készlet erejéig.

Forrás: http://adrenalin.blog.hu/2015/04/21/ingyen_sortol_leszel_a_legjobb

carlsberg-probably-the-best-poster-in-the-world.jpg

A Sureslim súlycsökkentő program akciós kuponjai pedig egy tábla csokiból készültek. Minden kocka csoki százalékos kedvezményt jelentett a kezelésből annak, aki meg bírta állni, hogy az adott kocka csokit megegye. Ily módon talán feltalálták a világ első fogyasztó csokiját.

sureslim_thechocolateflyer20150630181738.jpg
Forrás: http://adrenalin.blog.hu/2015/07/07/sureslim_vegre_csokival_fogyhatunk

A négyjegykártyákat is divat mostanság ételből elkészíteni: egy cukrászdánál például remekül veszi ki magát, ha keksz a névjegy alapja, mert az elérhetőségi információkon kívül egyből sütikóstolót is kap az, akinek adjuk.

87525_1_800_jpeg.jpgDe nagy kedvencem ez, a BC Adventure szárított marhahúsból készített névjegye is. A kalandúra szervezéssel foglalkozó cég repi ajándéka 1 évig fogyasztható, és bármikor gyors energiát szolgáltat annak, aki esetleg részt vesz a vállalkozás embert próbáló túlélő táborainak egyikén...

220907_1_800_jpeg.jpg

 Forrás: http://adrenalin.blog.hu/2009/08/17/eheto_nevjegykartya

 

 

süti beállítások módosítása