Életet adó „holtak kenyerei”

Dél-Amerika gazdag halottak napi hagyományai a gasztronómiát is átszövik: az Andokban pólyás baba-alakú kaláccsal, Mexikóban „pan de muertóval”: halottak kenyerével köszöntik az eltávozott lelkeket, utóbbi tetején könnycsepp-formájú csúcs jelképezi Chimalman istennő élőkért hullatott könnyeit… A gabonához kapcsolódó ősi szimbólumrendszerben semmi sem létezik önmagában: a holtak kenyerei az életet táplálják.

02.jpg

A hosszútészta bámulatos, az élet örök körforgását kifejező történelmét, szimbolikáját megismerve nem meglepő, hogy a gabona más ősi megnyilvánulási formáival kapcsolatban ugyanez a kifejezésbeli gazdagság nyilvánul meg. Nevezzük „halottak napját” Mindenszentek másnapjának, Halloweennek, Pitru Pakshának (hindu kultúrkörben), Obonnak (Japánban), Gai Jatrának (Nepálban) vagy akár az „Éhes Szellem Ünnepének” Kínában, egy biztos: ezen a napon vagy napokon kapcsolatot teremtünk, kommunikálunk azokkal, akik fizikailag már nincsenek közöttünk (tekintet nélkül arra, hogy az ünnep időpontja nem mindenhol egyezik meg az általunk ismert halottak napjával, pl. holdnaptárt használó kultúrákban). A személyesen és társadalmilag egyaránt igen sokrétű, napjainkat is átszövő ősi ünneprendszer közös elemei a kapcsolatteremtés, az ősök iránti tisztelet, az engesztelés (a nyughatatlan lelkek iránt), a megtisztulás lehetősége (szent tűz, tisztítótűz) és az „áldozat”, ami a halottak napi ételek ízében, formájában is kifejeződik, sokszor a bor és a kenyér jelképrendszeréhez kötődve.

A már nálunk is jól ismert, angolszász Halloween (All Hallows’ Evening) eredete például a kelta Samhain-ünnepben keresendő, ami az aratási időszak, vagyis az év „fényes” felének lezárását és az év „sötét felének” kezdetét jelzi. Az ünnep központi helyszíne máig a kultikus Tara-hegy az írországi Meath megyében. A Samhain egész pontosan október 31-e napkeltétől november 1-e napnyugtáig tart, vagyis az őszi napéjegyenlőség és a téli napforduló közé esik. Ellenpontja a május 1-én tartott Bealtaine-ünnep, ami az év újjászületésének napja, „a fény kezdete”.

A naptári egyensúlyteremtés végigvonul halottak napja történelmén: a november 1-én lévő Mindenszenteknek, azaz az „üdvözült lelkek” ünnepének  – amit ebben a formában i.sz. 741-ben ünnepeltek először,  III. Gergely pápa idején –, természetes ellenpontja a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott Pünkösd, a „Szentlélek kiáradásának ünnepe”, amikor az apostolokat lángnyelvek vették körbe és azok „…különféle nyelveken kezdtek el beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak”. A keresztény hagyomány szerint ekkor következett be az a sorsszerű fordulat, ami a történelem kerekét új irányba lendítette, vagyis az apostolok azonosulása azzal, amit később életük árán is terjesztettek, és amit pár száz öldökléssel és szenvedéssel töltött év múlva az első megkeresztelt római császár, I. Constantinus a 313-as milánói ediktumban végül engedélyezett a Római Birodalom polgárai számára - azaz hivatalos vallássá vált a kereszténység.

Míg Pünköskor a „lélek kiáradását”, majd 6 hónap múlva, Mindenszentekkor (november 1-én) az üdvözült lelkeket ünnepli a „megdicsőült” egyház, halottak napja (november 2-a) viszont a még nem üdvözült, tisztítótűzben égő lelkeké”. Ezt i.sz. 998 óta ünneplik keresztény kultúrkörben, más néven ez a nap a „szenvedő egyház” napja, amikor leszállunk a sötétbe, a mélybe, és – akár Pünkösdkor – a tűz áthatja a nem üdvözült lelkeket, egy új esély lehetőségével töltve el őket…

Halottak napja elődje a Római Birodalomban a Parentalia (dies parentales: az ősök ünnepe) volt, melyet február 13-a és 21-e között tartottak: ekkor emlékeztek meg a rómaiak szüleikről, örökhagyóikról, felmenőikről. A Parentalia utolsó napja, a Feralia kifejezetten az elhunyt ősök lelke (Manes) előtti tisztelet napja volt, ekkor a sírokat koszorúval díszítették, gabonával és sóval hintették meg, áldozatként pedig borba mártott kenyeret és ibolyát tettek rá.

A Parentalia „testvérünnepe” a május 9-én, 11-én és 13-án tartott Lemuralia volt, amikor a rómaiak a házaikat fenyegető, az elmúlásban nyugalmat nem lelt lelkeket (lemures) igyekeztek kiengesztelni , jellemzően babbal, a Vesta-szüzek pedig ekkor, az első búzakalászok terméséből készítették el a szent „mola salsát”: egy sós süteményt vagy lepényfélét, a Lemuralia ünnepének elengedhetetlen kellékét. A szó szerint „sózott lisztet” jelentő étel igen nagy jelentőségű volt a Vesta-kultuszban, ezt szórták az áldozati állatok szarva közé is, valamint az áldozati oltárra, ahol a szent tűz lobogott…

Zsidó hagyományok szerint a Pünkösnek a Sávuót, a „Hetek ünnepe”: a Szináj-hegyi törvényadás, egyben az új kenyér ünnepe felel meg, míg a zsidó naptár másik felén, a halottakra sokan Jom Kippurkor emlékeznek, ami 2016-ban október 11-12-re esett. A Jom Kippur egy igen összetett ünnep, melyre egy teljes hónapig, plusz tíz napig készül a zsidó közösség, és amit, mondhatni a zsinagógai újév, a Rós Hásáná (az év feje) vezet fel és a Hosáná Rábá vezet le.

Régi és új összefonódását, a különböző idő- és kulturális rétegek egybeforrását halottak napjával kapcsolatban napjainkban talán leginkább Közép- és Dél-Amerikában tapasztalhatjuk, itt olvadt egybe az újvilági, elsősorban katolikus, és a sokezer éves, ősi hagyományrendszer a legintenzívebb (és leglátványosabb) formában. Ahogy tavalyi posztunkban írtuk, természetesen kifejeződik mindez az ünnep gasztronómiájában is.

05.jpg

Andoki kultúrkörben halottak napja legjellegzetesebb étele a t’anta wawa, ami szó szerint „gyerekkenyeret” jelent (ajmara és kecsua nyelven a t’anta jelentése kenyér, míg a wawa-é gyermek, kisbaba). Az ünnepi specialitás egy édes, tekercsszerű süteményféle, amit olykor édes töltelékkel is megtöltenek és pólyás baba-alakúra formálnak. Akár Mexikóban a calabaza, az ünnep alatt Peruban, Bolíviában, Kolumbiában, Chilében és Argentínában a t’anta wawas (tsz) ömlik elénk – sokszor gigantikus méretben és mennyiségben – az utcák színpompás standjairól (nemcsak Mindenszentekkor, más fontos naptári ünnepen, karneválok alkalmával is fogyasztják).

04.jpg

Régi hagyományok szerint a t’anta wawa az elhunyt gyermekek lelkéhez szól: kislányok sírjához hagyományosan női alakot formázó, fiúkéhoz pedig ló-dekorációval díszített kalácsot vittek, manapság azonban a család és az ismerősök gyermekei kapják meg a „pólyás” sütiket, amiket egy mulatságos szertartás keretében olykor „meg is keresztelnek”. A t’anta wawas őse egy hagyományos andoki kukoricakenyér, a sanku, amit a tradíciók szerint a helyiek a jellegzetes, kukoricából erjesztett itallal, a chichával együtt ajánlottak fel halott őseiknek, hogy azok a túlvilágon is „jól éljenek”.

A „pólyáskenyér” mélyebb szimbolikája viszont egészen megkapó: az eltávozott lelkek napján az élet ébredését, a születést jeleníti meg, mely tele van szépséggel és lehetőséggel (édes íz), és ily módon természetes köteléket, egységet alkot az elmúlással. A t’anta wawa-t manapság leginkább „colada moradával”, egy mély bíbor színű, sűrű, édes, ecuádori eredetű itallal fogyasztják: az ital fekete kukoricamasszából és sokféle gyümölcsből készül, mondhatni ez a páros az Andok kenyere és bora.

pan_de_muerto.jpg

A t’anta wawa mexikói rokona a világszerte jól ismert pan de muerto, a „halottak kenyere”, melynek eredete szintén mélyen gyökerezik, nem is csak az azték, hanem már az azt megelőző kultúrákban. Az édes töltelékkel töltött bucik tetején a vágások vagy plusz tésztasodronyok a halottak csontjait, a fizikai mulandóságot jelképezik, tetején pedig, mint említettük, a könnycsepp-formájú kúp Chimalman istennő élőkért hullatott könnyeit szimbolizálja. Mexikóban, bár rengeteg regionális formája létezik, sokszor ánizsszemekkel (a termékenység szimbóluma) és narancsvízzel ízesítik. (Az aztékok hite szerint Chimalman istennő Quetzalcoatl, a tollas kígyó, egyben a szél és a bölcsesség istenének anyja, aki az aztékokat Aztlán nevű, ősi földjükről egykor a Mexikói-völgybe vezette). A csontok (mulandóság), az életet adó víz (Chimalman könnyei) és az ánizsszemek (termékenység) jelenléte a pan de muertóban szintén szép példáját nyújtja az örök körforgás gabonába oltott ősi, univerzális kifejeződési formáinak.

(Képek: Pinterest)

Tovább
Címkék: kultúra történelem ünnep amazon gabona liszt mexikói ünnepi tradíció ízutazás Peru Mexikó Andok Kultúrmetélt világtészták topkenyér

A bejegyzés trackback címe:

http://masteszta.blog.hu/api/trackback/id/tr5911858687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
Tésztaszótár