A Szentbékkállai kőtenger volt az utazásunk célpontja, majd onnan vissza a Balaton partra, sétálni, sütkérezni a már nem téli, de még nem tavaszi napsütésben. Imádom, hogy már a sejtjeimben érzem a meleg évszakot, és hogy nemsokára kizöldül a táj, meleg lesz, és a napsütés veszi át a főszerepet a szürkeség és hideg után.

Természetesen valahol meg kellett állnunk ebédelni, és ha már kőtengerben jártunk, akkor stílszerűen csakis a Kővirág lehetett a kiválasztott.

Egy pénteki napon sétáltam hazafele a belvárosban, amikor megpillantottam ezt a kis üzletet, amibe akkor – mert siettem és dolgom volt – csak bekukucskáltam. Azonnal kíváncsivá tett, és mivel még napokkal később is eszembe jutott a hely, ezért felkerekedtem, és elmentem újra.