Gyors édesburgonya gnocchi

Először féltem kipróbálni, mert milyen fura már, hogy sárga a színe, és egyáltalán, milyen lesz a íze, és ugyan, hagyjatok már engem az édes burgival. Másodszor viszont már felbátorodtam, és nekiálltam életem első édesburgonya gnocchijának, a lelkemben megnyugvással, mert mai fejjel tudom: egészségtudatosan étkezve is fogyasztható, és az íze egészen rendkívüli.

gnocchi-5364564_960_720.jpg

Aki még vacillál, higgyen nekem, érdemes megbarátkozni vele, mert: magas az antioxidáns tartalma, gazdag béta-karotinban és mangánban, utóbbi segít energikusnak érezni magunkat. Emellett jó a szívnek, stabilizálja a vércukorszintet, és C- és D-vitaminban is bővelkedik, há' hülye lennék nem megenni. Pláne, ha ilyen finom is. :)

Hozzávalók:

  • 1,5  csésze édes burgonyapüré (1 db nagyobb édesburgiból)
  • 1-1,5 csésze liszt, ki amilyet kíván a "vallása" szerint :)
  • Csipet só és bors

Elkészítés:

Csak keverd össze a puhára főzött édesburgonyát a liszttel és a fűszerekkel, amíg homogén tésztát nem kapsz. Formázz belőle hosszúkás, vékony hengert, vágd kb 3 centis szeletekre, majd például villával formázd szépre úgy, hogy a kis párnákba lenyomatot készítesz vele. Sós lobogó vízben főzd készre. Tálalhatod bármilyen husi mellé, én fűszeresvajas, natúr csirkemellel próbáltam ki, a fűszervajjal meglocsoltam kissé a gnocchikat is. De paradicsommártással is kínálhatod, ahogy a képen is látható. :)

Édesburgonya-krémes tészta kecskesajttal

Nagyon szeretem a különböző sajtokat, így gyakran próbálok ki ezekből új ízeket. Néha csak magában falatkákként gyümölcsök, zöldségek, mártogatósok mellett, máskor a főételek hozzávalójaként. Most a kecskesajtot választottam az ebédhez, ami kiváló párja az édesburgonyának, és ha még egy pici füstölt chilivel is megbolondítom.. akkor aztán tényleg ízmennyország. ;-)

201214-2.jpg

Citromos, gyömbéres édesburgonya leves

A narancsos sütőtök krémleves mellett a másik nagy kedvencem a citromos édesburgonya, amit megbolondítok mindig egy kis gyömbérrel is. Laktató, citrusos, kiváló nyári ebédnek, vacsorának is. Készítsd el még a héten!

200616-2_1.jpgFotó: KockacZukor

Csokis desszert édesburgonyával – lépésekben

Vácon, a Duna parton sétáltunk, és egy folyóparti étteremben ebédeltünk. Nem kértem desszertet, mert nagyon tele voltam, de mikor hazaértünk, egymásra pillantva tudtuk, hogy hiányzik valami édes. Gyorsan elkészítettem ezt a fincsi krémes sütit... :)

190601-3-2.jpgFotó: KockacZukor

Édesburgonyás gnocchi parmezánnal és dióval – vlog

Az édesburgonya C, B2, B6 valamint E-vitamint tartalmaz, gazdag olyan ásványi anyagokban, mint kálium, a réz és a mangán, alacsony a zsír- és koleszterintartalma, még cukorbetegek is fogyaszthatják. A tészta laktat, a bacon és sajtok, valamint a dió pedig ízletessé teszik a következő ételt. Hát kell ennél több? :-)

 190209-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Hozzávalók: 

  • 150 g Gyermelyi búzafinomliszt
  • 2-3 db édesburgonya
  • 50 g kockázott bacon
  • 1-2 kk só
  • őrölt szerecsendió
  • reszelt parmezán
  • őrölt pirított dió

Elkészítés:

Az édesburgonyát megfőzzük, majd a puha, megfőtt krumplit egy nagy tálban pépesre nyomkodjuk. Hozzáadjuk a lisztet, a sót és szerecsendiót, és tésztát gyúrunk belőle. A tésztát négyfelé vágjuk, és az egyes részekből vékony csíkokat sodrunk. A csíkokat daraboljuk, majd egy villa alatt mindegyiket végig görgetjük. Forró, lobogó vízbe tesszük a gnocchit, és megfőzzük. Egy serpenyőben közben elkezdjük pirítani a bacont. (Egy kisebb serpenyőben a diót is megpirítjuk.) A leszűrt gnocchikat a baconben átforgatjuk, majd parmezánnal és pirított, darált dióval megszórtan tálaljuk.

Jó étvágyat!

Készítsd el velünk lépésekben a málnalekváros, sütőben sült mákosgubát is. :-)

- KockacZukor -

A tökéletes sült édesburgonya

Az édesburgonya egészségesebb alternatíva, ha sült krumplit ennél, és egyben különlegesebb ízvilág is. Ha egyszer megkóstolod, garantáltan többször is elkészíted majd, no de ehhez egy bombabiztos receptre van szükséged, hogy tényleg olyan legyen, amilyennek lennie kell! Talán próbáltad már, és nem sikerült? Punnyadt lett és nem ropogós? Itt a tökéletes elkészítési mód, ezzel biztosra mehetsz! Van jobb recepted a tökéletes édesburgonyához? Oszd meg velünk kommentben!

sweet-potato-fries2.jpg

Tehát:

  1. A burgonyát meghámozod, és vékony hasábokra vágod.
  2. Áztasd be hideg vízbe legalább 1 órára sütés előtt.
  3. Szűrd le, és tedd tiszta konyharuhára száradni.
  4. Tedd műanyag zacskóba a burgonyát, és szórj a zacsiba 1 evőkanál kukoricakeményítőt.
  5. Rázd fel alaposan a zacskót, hogy mindenhol érje a burgonyát a keményítő.
  6. Só kivételével szórhatsz a zacskóba fűszert, pl. borsot vagy kakukkfüvet is.
  7. Alufóliával bélelt tepsire sorakoztasd egymás mellé a burgonyákat.
  8. Spricceld meg kevés olajjal, de tényleg csak finoman!
  9. 180 fokos sütőben süsd készre kb. 20 perc alatt.
  10. A ropogós burgonyát helyezd tálra, és most sózd meg ízlés szerint.

Forrás: http://kitchenswagger.com/

Maxold ki az ősz ízeit!

Két dolgot szinte minden héten vásárolok így októberben: édesburgonyát és lila, nagy szemű szőlőt. Előbbit imádom csak úgy natúr a sütőben hasábként megsütni vacsorára valami finom mártogatóssal. A szőlőnek pedig nasiként nem tudok ellenállni. Most ezt a két októberi kedvencemet fedeztem fel egyben, ebben a receptben, melléjük egy harmadik favoritom társult: a kecskesajt. Izgalmas trió, próbáld ki te is!

rgsp-1-3.jpg

Hozzávalók:

  • 4 édesburgonya
  • 2 csésze nagy, lila szemű szőlő
  • 1 teáskanál olaj (például szőlőmagolaj, ha van)
  • 1/4 teáskanál só
  • 1/4 teáskanál bors
  • ízlés szerint kecskesajt, de kb 120-150 gramm
  • 2 evőkanál méz
  • csipet fahéj és szerecsendió

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Szúrjunk lyukakat az édesburgonyába villával, majd alaposan takarjuk le alumínium fóliával a tepsit, amibe beletettük. Süssük 45-60 percig, vagy amíg a burgonya érintésre lágy nem lesz. Vegyük le a fóliát, vágjunk a burgonyákon egy nagyobb rést, és hagyjuk őket kihűlni.

Közben növeljük kb 220 fokra a sütő hőmérsékletét. A szőlőt tegyük sütőlapra, csorgassuk meg az olajjal, csipetnyi sót és borsot szórjunk rá, majd takarjuk le fóliával, és süssük kb 25 percig, amíg a szőlő alaposan át nem sül, puha lesz. Vegyük ki a sütőből, és hagy hűljön szépen ki.

Mikor az édesburgi kihűlt, vájjuk ki kanállal a húsát óvatosan úgy, hogy a kabátja sértetlen maradjon. A burgonya húsát keverjük el a kecskesajt felével, fahéjjal, szerecsendióval, sóval, borssal és mézzel, ízlés szerint. Kóstolgassuk. Töltsük vissza a burgonyába a masszát. A sütőben kicsit újramelegítjük ezután. Aztán, mikor melegen kivettük, mehet mindegyik tetejére egy kis kupac kecskesajt, majd a végén a finom szőlő. Csorgathatunk rá még egy kevés mézet is. Fenomenális!

Forrás: https://www.howsweeteats.com

Édesburgonyás ragu tojással – vlog

Hát ez valami olyan mennyei és könnyű nyári vacsora lett, hogy ha háromszor végig nem nyaltuk az elfogyasztása után mind a tíz ujjunkat, akkor egyszer sem. Az édes és csípős íz a ropogós zöldségekkel, amik a tepsiben a tojás főzése közben olyan ínycsiklandóan megpirulnak.... nahát! Imádom! :)

180812-2.jpgFotó: KockacZukor

 Hozzávalók:

  • 5 db Gyermelyi tojás
  • 2 db nagy édesburgonya
  • 1 db vöröshagyma
  • 1 db pritaminpaprika
  • 1 tk füstölt chili
  • 1 csokor újhagyma
  • rozmaring
  • 4-5 ek étolaj
  • 100 g reszelt sajt
  • bors

Elkészítés:

Az édesburgonya vágjuk kockákra. Egy serpenyőben hevítsünk olajat, és kezdjük el benne lassan sütni, párolni. Vágjuk kis kockákra a vöröshagymát is, és adjuk az édesburgonya. Két pritamin paprikát is tisztítsunk meg és vágjunk fel, és ezt is keverjük a hagymás krumplihoz. Ismételjük ezt az újhagymával is. Sózzuk és borsozzuk a megpuhuló zöldségeket. A zöldségek között készítsük kanállal öt lyukacskát, és abba üssük bele a tojásokat. Tegyünk fedelet a serpenyőre, és várjuk meg, míg a tojások megfőnek. Szórjuk meg az egész tetejét sajttal. Miután az is ráolvadt, már tálalhatjuk is. 

Jó étvágyat!

Nézd meg velünk, és készítsd el a videó segítségével a gombás parmezános spagetti receptünket is. :-)

- KockacZukor -

Édesburgonyás rakottas – lépésekben

Vasárnap reggel nem tudtam aludni a melegtől, és már hajnalban felkeltem. Mivel a kávé elszürcsölése után is még mindig nagyon korán volt, úgy gondoltam, összeírom, mivel kell feltölteni a hűtőt és kamrát, és be is ültem a kocsiba elmenni vásárolni. Annyira üresek voltak az utak és a közért is, hogy attól kezdve úgy éreztem, a legjobb döntés volt hajnalban kelni. Ezentúl rendszeresítem a vasárnap reggeli vásárlást.

180603-8-2.jpgFotók: KockacZukor

Függő lettem: édesburgonya chips

38 éves vagyok, megkóstoltam az édesburgonyát. Miért vártam ezzel idáig? Ez itt a kérdés. Meg az, hogy miért nem készítettem soha, pedig a világ egyik legegyszerűbb, önmagában is ízes, egészségesnek számító körete; amolyan tudatos választás a hagyományos burgonya helyett. Csak megpucol, felkarikáz, és némi előkészítés után a sütőbe tol. Ennyi. Azt mondod, nem nagy ügy, ez csak egy sima sült krumpli? Én meg azt mondom, óriási dolog minden ízében, amit nyújt. :)

Kevés olajba mindössze sót és frissen őrölt borsot keverj (lehet bele őrölt kömény is, de elhagyható). A karikázott burgonyát megforgattam a fűszeres olajban, majd tepsibe helyeztem, és a sütőbe toltam. Miután csodás barnás-sötétnarancs színűre pirult, kapros mártogatóst kevertem ki mellé tejföl, kevés víz, kapor, só és bors hozzáadásával, jelentem: soha többé nem akarok hagyományos kolompért látni, új szerelmem az édesburgi. <3

sweetpotatochips-1-683x1024.jpg

Forrás: https://www.thewholesmiths.com

Gyógymód a link barátnők ejtette sebekre

Újra egy péntek, amikor valamelyik barátnőm lemondja az előre tervezett holnapi közös programot. Ti hogy viselitek a hasonló helyzeteket? Én egyre kevésbé tolerálom, ahogy öregszem. Sőt, ma konkrétan mérges lettem, így a csajos este helyett magányos bánat-falatozás lesz ma. Valami legyen már, ami felvidít a nagy csalódásra. :) Ami megnyugtató, hogy édesburgonyából fogom készíteni, ami alacsonyabb glikémiás indexe miatt kevésbé bűnös, mint a sima krumpli. Gyönyörűek ezek a hosszú vékony, ropogós burgonyarudacskák... ha belegondolok, már nem is bánom annyira, hogy velük kell töltenem a péntek estét a barátnőm helyett. :)

crispy-sweet-potato-fries-with-avocado-coriander-dip-sideview-800x1125.jpg

Hozzávalók:

  • 500 gramm édesburgonya
  • 2 evőkanál olaj
  • Kevés liszt
  • 1/2 teáskanál köménymag
  • 1/2 kávéskanál chilipaprika
  • 1/2 teáskanál őrölt fahéj
  • 1/2 teáskanál só

Hámozzuk meg, és vágjuk egyenletes, vékony csíkokra az édesburgonyát. Fontos, hogy egyformák legyenek, amennyire lehet, így egységesen sülnek majd. Mossuk meg hideg vízben, majd alaposan szárítsuk meg tiszta konyharuha segítségével. Itassunk le róla minden nedvességet. Majd a 2 evőkanál olajat masszírozzuk be kézzel a krumplicsíkokba, hogy mindenhova vékonyan, de egyenletesen jusson. A krumplikat sütőpapíros tepsire helyezzük, szépen elegyengetve. A liszt, köménymag, chilipaprika, fahéj keverékének kábé felét szitáljuk a krumplira sülés előtt, majd 200 fokos sütőben kezdjük el sütni. Nagyjából 30 perc kell neki, félidőben egyszer átforgathatjuk a burgonyát, és a fűszerkeverék másik felét is ráhinthetjük. A sülés végén megsózzuk az isteni édesburgonya csíkokat.

crispy-sweet-potato-fries-ready-for-baking-800x1200.jpg

Készítsünk hozzá avokádós mártogatóst, az alábbiak pürésítésével, összedolgozásával. Mit nekem barátnőzés, jöjjön a finomság. :)

  • 1 érett avokádó
  • 2 evőkanál lime juice
  • 1/4 csésze friss koriander
  • 1 gerezd fokhagyma összenyomva
  • tengeri só
  • bors

Forrás: https://www.lazycatkitchen.com

crispy-sweet-potato-fries-with-avocado-coriander-dip-topview-800x1200.jpg

Édesburgonya krémleves

Fesztiválok a nyáron. Amikor eszembe jutnak, az első gondolatom mindig az, hogy de öreg vagyok én már ehhez. Aztán röhögök magamban egyet, mert az idős kortól még nagyon messze vagyok. Tavaly zseniálisat fesztiváloztam nyár végén a Balaton parton, isteni előadókkal, zenészekkel, együttesekkel ugráltam, és énekeltem végig azt a felejthetetlen éjszakát. Idén se maradunk koncertek nélkül. Kövesd a zenét! És egyél finomakat! ;-) :D

edesburgonya_kremleves_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Édesburgonyás tészta sült fokhagymával és fetával

Húgommal mindennap csetelünk vagy beszélünk egymással. Meséltem neki, hogy édesburgonyával dolgozom éppen, mire azt válaszolta, hogy a három éves lánya is imádja. :D Ergo, nem kell külön a kicsinek is főzni, megoldható az ebéd egyetlen sütéssel egyszerre a kicsinek és nagynak is. A kicsinek kevesebb fűszerrel, míg a nagyoknak sült fokhagymával, fetával, kakukkfűvel.

 edesburgonyas_oriaskagylo_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

süti beállítások módosítása