Mini ízbombák pár perc alatt

A recept előtt egy dologra felhívnám a figyelmet azonnal: a jégkockatartó műanyagból van, úgyhogy még véletlenül se tedd be a sütőbe (mint én)! Mert ez a felhívás valójában nekem szól ám, ugyanis én sikeresen elkövettem ezt a hibát. Haha. :D Nem gondolom, hogy létezik még egy ilyen lüke lény a világon, de biztosra megyek, ezért kerestem olyan receptet, ahol ki kell venni a formából a tésztát kis pihentetés után, és csak tepsire téve kisütni. :D Az ötlet amúgy zseniális, pillanatok alatt készíthetsz ilyen isteni kis falatkákat, ha van otthon egy potya csomag leveles tésztád a fagyóban. Ha édeset szeretnél, tölts bele csokit, mogyorókrémet, lekvárt, ha pedig sósat, akkor keverj bele fűszeres juhtúrót, körözöttet, akár maradék csirkepörit is. Kend le tojással, és 15-20 perc alatt süsd szép pirosra. ;)

bfv38135icetraypuffpastrypocketsfb.jpg

original-13532-1519008675-3_1.jpg

Forrás: Tasty

Mandulás mini kuglóf

Végre eljutottam a kedvenc bútoráruházamba, és ahogy sejtettem, hosszadalmasan élveztem annak minden szolgáltatását és kényelmét. Bár tájékozódni, kipróbálni, megkérdezni, információt gyűjteni mentem, nyilván nem tudtam üres kézzel távozni. Nem csak magamnak vásároltam, de eszembe jutottak családtagok és barátok is, ki milyen mütyürnek örülne. Azt hiszem, az év összes szülinapjára és ünnepére megvettem az ajándékokat. :D Hazaérve igencsak jól esett néhány ebből a finom sütiből, amit rutinosan előre, indulás előtt elkészítettem. :)

180415-2.jpgFotó: KockacZukor

Újévi édes ropogós

A karácsony után - azt hiszem - mindenki belefáradt a sok sütésbe és főzésbe. Most mégis jön a szilveszter, és hacsak nem előfizetett programon veszünk részt, akkor még egy nekifutásra szükség lesz a konyhában. Ajánlom nektek ezt az édes keksz receptet, főleg azért, mert nagyon egyszerű, mégis fincsi, nem igényel különleges hozzávalót, és gyorsan elkészül. Boldog új évet! Jövőre találkozunk!  :)

ujevi_edes_ropogos_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Csokis-meggyes daratorta

Mit csináljon az ember, ha már pénteken elkezd esni, sötétedni, a szél süvít, és kifejezetten lehangoló az ablakokon kinézni? Mi van, ha az ebéd kész, a mosás megvan, a lakás tiszta, és a társason, olvasáson, filmeken, fotózáson túl is valami újra vágyunk? Nah.. ekkor van az, hogy leülök a gép elé, hogy megkeressem azt a festéket, amivel a belső ajtókereteket lemázolhatom. De aztán a festékek elvisznek egy másik irányba, és inkább annak nézek utána, hogyan is fogjak neki vászonra festeni... még soha nem tettem. Éppen itt az ideje kipróbálni magam! :D

daratorta_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Szilvás, fahéjas clafoutis

Egy reggel úgy döntött az egyik fogam, hogy mindenféle előzetes jelzés nélkül megreped, és a fele kiesik. Hú, de pipa voltam... tudtam, mi következik. Azóta a pénztárcám tartalmának nagy részét a fogorvosomnál hagyom. Mert ha már egyszer elmentem hozzá egy fog rendezése miatt, akkor tegyünk rendbe mindent... például azt a csúnya régi amalgám tömést is ki kéne cserélni. Imádott szilvás clafoutisomban is van cukor, de esküszöm az elfogyasztása előtt, után és közben is fogat mosok majd ;-), csak egy ideig fogorvosi rendelőt ne lássak.

szilvas_fahejas_clafoutis_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tejcihez pite

Kiváló az idő a kirándulásokhoz. Éppen a Budapest környékén található, az általam még felfedezetlen tavakat és tengerszemeket kutatom, nézegetem a térképet. Ajánlom nektek is az ország csodáit, menjetek, csodálkozzatok rá ti is, csodálatos a mi kis országunk. Előtte pedig süssetek édeset és sósat, hogy legyen mit magatokkal vinni a túrára, és reggelizzetek kiadósan. ;-)

tejcihez_pite_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Kefires, almás süti

Egy kolleganőmmel éveken át dolgoztunk együtt egy szobában. De ahogy az életben mindig minden változik, ez se maradhatott így örökké. Egyedül maradtam a szobában, és már egy hét után érzem, mennyire hiányzik a már 'nem kolleganőm'. Tartottunk egy búcsúbulit, amire sokan összejöttünk. Nevettünk, nosztalgiáztunk, rosé fröccsöztünk, és persze készültek finomságok is. Egy falat se maradt, és a receptek is gazdát cseréltek. :D

kefires_almas_pite_kesz-700.jpgFotó: KocacZukor

Nyári barackos pite

Napsütés, gyümölcs, chill, strand, limonádé, roséfröccs, hal. Nagyon sok éve nem voltam hosszabb szabadságon, de most úgy döntöttem, végre kipihenem magam, és nem akkor jövök vissza dolgozni, amikor már éppen hozzászoknék a semmittevéshez. Két és fél hét a fülledt Budapesttől és munkától távol - már most a mennyországnak tűnik. Visszaszámlálok.. :D

nyari_barackos_pite_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Édes cukkinis kevert süti

Ha tavasz (vagy már nyár?) akkor irány a természet. Egy öt-hat órás túrát tettünk meg a hétvégén. Zebegényből indultunk, felmentünk a Julianus barát kilátóig, majd vissza Zebegénybe. Az idő tökéletes kiránduló idő volt, se túl meleg, se hideg, kellemes szellő, napsütés, majd egy finom hekk hazafele Gödön a Duna Csárdában. Olyan jól esett kivenni a hátizsákból menet közben ezt a finom sütit. :D

edes_cukkinis_suti_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Morzsás tészta meggyszósszal

Sok évvel ezelőtt egy párkapcsolati civódás után az exem egy cesky krumlovi hétvégével akart kiengesztelni. Elutasítottam, mert úgy éreztem, ez már nem tudná helyretenni azt, ami elromlott. Viszont azóta is sokszor jut eszembe a kis cseh város, és talán eljött az ideje annak is, hogy utánanézzek az utazásnak, szállásnak, látnivalóknak. Lassan itt a nyár, és a szabadságok, pihenés ideje. :D  

morzsas_teszta_meggy_szosszal_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Túrófelfújt

Én sajnos már nem is csodálkozom ezen a furcsa időjáráson, évek óta ebben élünk. Egyszer tavasz van, szinte szandálos meleggel, majd elkezd esni a hó, és áprilisban fűtünk. Aztán három napig megállás nélkül az eső esik, és mintha tavasz nem is lett volna, 42 fokos nyár következik. Azt hiszem az embereknek kicsit gyorsabban kéne ébredniük, és áttérni a környezet- és természetkímélő életmódra a kis háztartásoktól kezdve a nagy, ipari gyártókig. Ez így nem tartható fenn. Nézz körül te is, hogy a háztartásodban mit tehetsz a környezetedért. :-)

turofelfujt_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Márványos brownie – lépésekben

Végre eljutottam a kerület edzőtermébe. Nem egy elit terem, de amire szükségem van, az van náluk. A hófehér bőrömet is el kellett kezdenem felkészíteni a nyárra, így egy kis karamell szín miatt a szoláriumot is elkezdtem látogatni. Ahogy emlékszem az előző évekre, mindig rövid volt a tavasz, és nagyon hamar jött a nyár, illetve a nyarak az utóbbi években vagy óriási hőséget vagy szélsőséges esőket hoztak. Nemsokára már készíthetjük a nyár gyümölcseivel a süteményeinket is, de addig is egy csokis, mascarponés receptet osztok meg veletek.

8-600.jpgFotók: KockacZukor

Fahéjas, bundás alma

Jártatok már Siklóson a fürdőben? Ha nem, akkor érdemes párosban vagy barátokkal, gyerekkel is elmenni kicsit lubickolni. Amikor se csodaszép fehér hó, se meleg napsütés, amikor ilyen szürke a világ, akkor egy wellness, egy fürdő, szauna garantáltan felvidít, ellazít. Bár a fahéjas, bundás alma frissen, ropogósan a legfinomabb, egy dobozkában ezt is vihetjük magunkkal, és előhúzhatjuk a fürdőben is, ha megéhezünk. :D

bundas_alma_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Meggyes, túrós sült tészta

Éppen vidéken látogattam meg a szüleimet, és egy gyors édes, túrós tésztát akartam összedobni nekik, amikor Apukám lement a pincébe, és felhozott pár üveg befőttet. Amint megláttam az üvegeket, már tudtam, hogy akkor én most feldobom egy kicsit ezt a túrós tésztát. :-) Készítettem meggyszószt, és egy időre sütőbe dugtam minden hozzávalót. ;-)

meggyes-turos_sult_teszta_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Meggyes muffin

Nemsokára itt a karácsony. El sem hiszem, hogy ismét eltelt egy év. Az én életemben meghatározó a 2016. év decembere, alapvetően meghatározza a következő évemet, és az egész életemet. Felesleges küzdeni a változás ellen, úgyis megtörténik, az egész életünk egy változás-sorozat, jobb hozzászokni. A változások mindig félelmetesnek tűnnek. Nem tudjuk, mi vár ránk, csak azt tudjuk, mit hagyunk hátra. Pedig a változás tele van újdonsággal, izgalommal, és miért ne lehetne sokkal szebb annál, mint ami eddig volt? Egy valami viszont biztos nem fog változni, és remélem, ennek örülnek a kedves olvasók: hogy én tovább főzőcskézek, és fotózok. ;-)

meggyes_muffin_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Barackos kocka

Többször volt mostanában a munkahelyi, év végi hajtás miatt, hogy hazaérve már nem volt erőm főzni, se mosni, se semmit csinálni. Bekapcsoltam a tv-t, de azt sem tudtam, milyen műsort nézek, szinte ébren aludtam, az agyam működésképtelen volt. Észrevettem ugyanezeket a tüneteket több kolléganőmön is, és kitaláltam, hogy ha mégis bírom még a munkaidő utáni második műszakot, akkor annyi ételt készítek, hogy abból viszek be nekik is az irodába, hogy ne csak a hideg szendvicseiket egyék. Mondanom sem kell, milyen hálásak voltak az ötletért. :D

barackos_kocka_kesz-700.jpgFotó:KockacZukor

süti beállítások módosítása