Anyák napi gasztroremekmű, történelmi csavarral

Eredeti „toszkán” besamellel készült sonkás-spárgás szuflét ajánlunk azoknak, akik konyhai kézműveskedésbe kezdenének május első vasárnapjának reggelén.

asp_souffle.JPG

Történelmi csemegék: Szent Ágota keblei

A húszévesen vértanúhalált halt szicíliai lány Catania, Málta és San Marino védőszentje, de neve a Vas megyei Perenyén is ismerősen cseng. Emléknapján, február 5-én hatalmas ünnepséget tartanak Szicílián, ami elképzelhetetlen a „minne di Sant’Agata” nevű sütemény nélkül...

min6.jpg

Nagyon csokis kuglóf

Az ünnepi hangulathoz számomra már az ébredés kellemes lassúsága, a pizsamás reggeli, a kávé szürcsölése a fenyőfa alatt is hozzátartozik. Imádom, hogy sehova nem kell sietni, hogy megengedhetem a tutyiban csoszogást, és már reggel a finomabbnál finomabb édességeket. Ha pedig kávé, akkor ehhez tökéletesen passzol majd egy nagyon csokis kuglóf. Imádom!

nagyon_csokis_kuglof_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Vörösáfonyás túrótorta – lépésekben

Lassan itt az év vége, pár napon belül karácsony. Ideje elkezdenünk azon gondolkodni, hogy milyen finomságok kerüljenek az asztalra a családnak és vendégeknek vagy, hogy mit vigyünk magunkkal vendégségbe. :-) Nem feltétlenül kell minden édességnek nagyon bonyolultnak és hosszadalmasan készülőnek lenni. Néha a legegyszerűbb a legfinomabb. :-)

vorosafonyas_turotorta_kesz-600.jpgFotó: KockacZukor

Boros, gesztenyés csirkeragu

A karácsony hangulata ebben az évben még nem tudott megragadni. Talán túlságosan elfáradtam így év végére, és az ünnepet már csak a vizualizált pihenéssel tudom azonosítani. Az ajándékok beszerzése is inkább riaszt, semmiképpen nem szeretnék plázákba menni, sorban állni, tolongani. Így ezt is más úton szeretném megoldani. Csendre vágyom, lassúságra, családra. Simogató illatokra és ízekre, mint ez a gesztenyés csirkeragu. Imádom!

boros_gesztenyes_csirkeragu_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

A „hetedik mennyország” pünkösdi kalácsa

Összefonódik benne a keresztény pünkösd és a zsidó sávuót: a ma már ritkaságnak számító finomság a két kultúra közös gyermeke, illata több mint ezer éven át belengte egész Európát és bár a múlt században egy hajszálon múlt, úgy néz ki, a jövőben is tovább fonja sorsaink és a történelem fonalát…

01.jpg

Húsvéti lencsekrémleves füstölt pulykával

A húsvét megterített asztalára a legjellemzőbb a hidegtál, azon a legfrissebb szezonális zöldségekkel és főtt sonkával, főtt tojással, salátákkal, kelt tésztával és süteményekkel. Az ünnepi leves általában a marhahús leves, persze ahány ház, annyi szokás. Én nagyon szeretem a kicsit savanykás lencsekrémlevest, füstölt hússal. Isteni finom, ami mellett azért még marad hely a pocakban a ropogós hideg ételek csipegetéséhez, a süteményekhez is. :-)

husveti_lencsekremleves_fustolt_pulykaval_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Francia almatorta (tarte tatin) húsvétra – lépésekben

Imádni fogom az áprilist! Négy napos Húsvét, és egy három napos hosszú hétvége, tavasz, napsütés, családlátogatás. És ha már Húsvét, akkor marhahúsleves, könnyed saláták és desszertek, friss zöldségek és gyümölcsök. Egy-két pohár rózsásan csillogó rosé, a kicsikkel a nyuszifészekhez fű szedés, pihenés. Imádni fogom ezt az áprilist! :-)

francia_almatorta_kesz-600.jpgFotó: KockacZukor 

Chrismukkah: a 20 napos karácsony

Az egyre trendibb „szuperünnep” magában foglalja a karácsony 12 és a hanukka 8 napját, van, aki számára az ünnep kiterjedését, másoknak inkább új üzleti lehetőségeket kínálva. Az ünnep, melynek ma már saját kellékei és fúziós ételspecialitásai is vannak, Kaliforniában született, ahol pár évtizede nem álltak szóba az egyetemista Josh Schwartzcal (A narancsvidék c. sorozat szerzőjével) a szőke tengerparti bombázók…

chrism3.jpg

Sör sütőben, karácsonykor

Sörrel izgalmas pácokat készíthetünk és olyan ízekhez is hozzájuthatunk, melyek egyébként rejtve maradnának előttünk. Máshogy kell azonban bánnunk vele, mint a borral. Ünnepi mártások, mustárok, sörpácok világában jártunk.

roast1.jpg

Életet adó „holtak kenyerei”

Dél-Amerika gazdag halottak napi hagyományai a gasztronómiát is átszövik: az Andokban pólyás baba-alakú kaláccsal, Mexikóban „pan de muertóval”: halottak kenyerével köszöntik az eltávozott lelkeket, utóbbi tetején könnycsepp-formájú csúcs jelképezi Chimalman istennő élőkért hullatott könnyeit… A gabonához kapcsolódó ősi szimbólumrendszerben semmi sem létezik önmagában: a holtak kenyerei az életet táplálják.

02.jpg

Húsvét a szemnek és az érzékeknek

Nem tipikus húsvéti dekorációk, apró részletek, hangulatfokozó ötletek minimál, rusztikus, vintage és organikus stílusban, színesben, fekete-fehérben. Nemcsak a tojás és a nyuszifül: a vöröskáposzta, a retek és a madártoll is központi vizuális elemmé válik.

detail29_cr.jpg

Húsvéti répatorta

Kellemes húsvéti ünnepet kívánok minden kedves olvasónak! Ez a répatorta isteni ünnepi desszert, a hozzávalói sem túl bonyolultak, mindenhol kaphatók, sőt, valószínűleg a kamrád és hűtőd állandó lakója is mind! Jó pihenést, kellemes napokat a család körében! :-) 

husveti_repatorta_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tormakrémleves húsvétra

Gyerek voltam, amikor hosszú, sötétzöld, gazdag füvet szedtem húsvét előtt, hogy a nyuszinak fészket készítsek. A húsvéti szokások egy része felnőtté válásom során is megmaradt, mint a tojásba dobálásos húsvéti családi játék, amit mindig kint az udvaron és napsütésben játszottunk. Persze, hogy ki ne maradjon, hóesésben is ünnepeltem már a húsvétot, ami nem nagyon tetszett, sőt kifejezetten rosszul esett, hogy még nem virít a kikelet. A bringákat már elővettük téli álmukból, vagyis remélem, hogy az idei húsvét már a tavaszban fogad minket...

tormakremleves_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Kis szilveszteri pezsgőetikett

Hogyan hűtsük, nyissuk, kínáljuk: pillanatkép a pezsgő múltjából, jelenéből.

serving.jpg

Karácsonyi tészta torta, eperöntettel

Nem hiszek a karácsonykor ajándékokra felvett hitelekben, nem hiszek a giccsben, és a végtelen pénzköltésben. De hiszek a karácsonyi vacsora illatában, a békés csendben vagy éppen zsivajban eltöltött estékben, az egymás mellett filmezésben, társasozásban, kártyázásban vagy harsány beszélgetésben, a találkozásokban, a díszek fényében, a karácsonyfa tűlevelében, és az év végi pihenésben.

Békés, boldog karácsonyt kívánok minden kedves Olvasónak!

 karacsonyi_teszta_torta_eper_ontettel_1_kesz-700.jpg

Fotó: KockacZukor