Culinaris – finomságok és fűszerek

Szombat reggel - még - a paplan alatt azon járt a fejem, hogy mit is főzzek. Szerettem volna valami újat, valami más ízt kipróbálni, de tudtam, hogy a ház melletti közért ennek a vágynak a kielégítésére nem lesz elég. Eszembe jutott, hogy pár hete jártam a Kossuth téren, hogy megnézzem az új tereket, és az ott folyt munkálatok eredményét. Az új Olimpia park irányába, a kettes villamos vonalán sétálva találtuk meg a Culinaris nevű delikátesz egyik boltját, és elcsodálkoztam azon, hogy most már enni is lehet náluk, nem csak vásárolni. Akkor nem tértünk be mégsem. Azonban szombat reggel úgy éreztem, eljött az idő meglátogatni a helyet.

20.jpg

A fűszeres-finomságos hely alapvetően a külföldi termékek boltja. Ha pedig más országok élelmiszereiről beszélünk, akkor ez azt jelenti, hogy nem az én pénztárcámnak találták ki. Egyszer-egyszer megengedhetem, de állandó jelleggel nem tudnék itt vásárolni.

22.jpg

A kínálat fantasztikus. Én csak azután vettem észre, hogy már másfél órája tanulmányozom az élelmiszereket, miután már a harmadik eladó is megkérdezte, hogy valami konkrétat keresek-e. A dobozolt és konzerves termékek mellett megtalálhatóak náluk a különleges sajtok és húsok, friss pékáru, egészséges és hibátlan gyümölcsök és zöldségek is. Fűszerek, teák, édességek..

21.jpg

19.jpg

18.jpg

17.jpg

Májusban Londonban jártam, és egy-két „wholefood” keksz, illetve müzli vonatkozásában igazán sajnáltam, hogy itthon ezeket nem lehet kapni. Itt a Culinaris-ban most megtaláltam mindet. Olyan boldog voltam! Természetesen nem mehettem el üres kézzel. Marokkói fűszert, olasz olívaolajat, portugál szardellát, francia sajtot muszáj volt vennem. Nem hagyhattam ott őket. :D

24.jpg

25.jpgKifele menet betértem az éttermükbe. Mivel még a déli 12 óra nem érkezett el, így egy reggelit fogyasztottam a Culinaris kis étkezőjében. Az itt készített ételek is a külföldi termékekből készülnek, így  - számomra - itt is kicsit csípősnek tűntek az árak. Mégis megengedtem magamnak egy Croque Madame-ot Gruyere sajttal. Hm.. hmmmm... Igazán emlékezetes maradt ez a késői reggeli.

15.jpg

13.jpg

16.jpg

15.jpg

Összességében örültem annak, hogy meglátogattam ezt a fűszerest, hogy tudom, itthon is megtalálhatóak a külföldi finomságok. Ha nem is hetente, de néhanapján biztos betérek hozzájuk, és újra színezem a szombat és vasárnapi ebédeket és vacsorákat! :D

1_9.jpg

10.jpg

5_2.jpg

6_2.jpg

4_4.jpg

12.jpg

7_1.jpg

9.jpg

13.jpg

Boltok:

1055 Budapest, Balassi Bálint u. 7.

1067 Budapest, Hunyadi tér 3.

1036 Budapest, Perc u. 8.

 

- KockacZukor -

süti beállítások módosítása