Tojásfőzés: a nagy szúrópróba

Újabb tojásfőző trükkbe botlottunk, szeretnénk most felkérni benneteket, segítsetek nekünk egy rögtönzött tesztelésben. Ránézésre elég különösnek tűnik a módszer, mely szerint egy aprócska lyukat kell ejteni rajzszöggel vagy gombostűvel a tojás alján. Ez a lyuk lehet a kulcsa a főzés után szinte magától leugró tojáshéjnak? Próbáljátok ki ti is, várjuk a véleményeteket! Esetleg, ha nem vált be, javasoljuk a korábbi módszerek egyikét kipróbálni.

569_1.jpg

boiled-egg-hack.jpg

Forrás: www.foodbeast.com

Tovább
Címkék: trükk tojás Spájz Gyermelyi más tészta tojáspucolás

Áfonya puffancs

Anyám. A minap elmentünk venni gyümölcsöt egy közeli zöldség-gyümölcs árushoz. 5000 forint ezek szerint nem sok, mert fél perc alatt eltapsoltuk, de nem volt ám nehéz a következő árak mellett: 1 doboz egres 800 forint, 1 doboz áfonya 1000 forint...! Alig vettünk valamit, felháborító. Én felháborodtam. Különösen, miután otthon kiderült, hogy az egres 50%-a ehetetlen, mert romlott szemek voltak az épek alá rejtve. Az áfonya viszont legalább kifogástalan volt. Tettünk a gyümölcssalátába is, és maradt két-három marékkal ebbe a szuper felfújtba, aminek a receptjét most megosztom veletek.

blueberry-croissant-puff-plate-1024x732_1.jpg

Hozzávalók:

  • 3-4 nagyobb (üres croissant) felvágva
  • 1 csésze áfonya
  • krémsajt (én egy dobozos Tollét használtam fel)
  • 2 tojás
  • édesítőszer ízlés szerint
  • vanília kivonat
  • 1 csésze tej

Kivajazott, lisztezett, kisebb méretű tepsibe szóród a felkockázott croissantot, rászóród az áfonyát. A többi hozzávalóból sima folyós krémet keversz, és rácsorgatod az áfonyás croissantra. Mehet a sütőbe 180 fokra kb 40 percre, amíg szépen megsül... talán vaníliasodóval még jobb lehet. ;)

qb2a0148-500x345.jpg

qb2a0155-500x345.jpg

qb2a0159-500x357.jpg

Forrás: http://www.the-girl-who-ate-everything.com/

Tovább
Címkék: tojás áfonya Spájz Gyermelyi más tészta áfonya felfújt

Új kedvencem: rizspogi

Imádom a rizst. Képes vagyok akár magában megenni egy bödönnel. Főleg, ha tyúkhúsleves alaplével készül, és finom ízes lesz. A férjem viszont képtelen rizst főzni, ha nekiáll nagy ritkán, hogy meglepjen vacsorára bennünket, tuti, hogy a tasakosat választja, aminek a főzővizébe még sót is elfelejt tenni. Persze a szándék a fontos, tudom. Áldott egy ember, amiért nekimerészkedik a feladatnak. :) Na, de ha én készítem, biztosan remek lesz, így volt ez ezzel a grillezett rizspogácsával is. Annyira egyszerű, tényleg, még magában is kiváló. Kétféle módon ajánlom elkészíteni neked:

grilled-rice-balls-6a.jpg

Hozzávalók (1. verzió)

  • 30 dkg rizs
  • 5 dl víz
  • só, ételízesítő
  • 2 db tojás
  • 10 dkg reszelt trappista
  • 3 szál petrezselyem

A rizst megfőzöd a szokásos módon sóval, ízesítőkkel. Egy tálban összekevered a két tojást, a trappistát, az aprított petrezselymet, és a kihűlt főtt rizshez kevered. Kis pogácsaformákat kerekítesz a masszából, és kevés olajon serpenyőben megsütöd mindkét oldalát, de grillezheted is.

Hozzávalók (2. verzió)

  • 30 dkg rizs
  • 5 dl víz
  • só, ételízesítő
  • szójaszósz vagy Teriyaki szósz

A rizst megfőzöd, kissé bővebb vízben, mint szoktad, hogy ragacsosabb legyen. A főtt rizst folpackra kanalazod - ez a formázás miatt jó ötlet, így készíthetsz kis háromszöget, mint a képen látható. Átkened a szójaszósszal, és mehet a grillrácsra. Mindkettő szuper, könnyű grillhusikkal kiváló, de mondom: én magában szeretem a legjobban. :)

grilled-rice-balls-prep.jpg

grilled-rice-balls-2a.jpg

Forrás: http://kirbiecravings.com

Tovább
Címkék: tojás Spájz Gyermelyi más tészta rizspogácsa grillezett rizs

Bikini palacsinta

Idén az utolsó erőfeszítéseket tehetjük az áhított bikini fazon eléréséért, hiszen alaposan belecsapott a nyár a lecsóba. Ha nem sikerült a testszobrászat, ne csüggedj, már a test bármely pontján lerakódott zsírpárnák takarására léteznek alakformáló fürdőruhák, amelyben magabiztos istennőként vonulhatsz végig a parton. Ha viszont erős voltál az elmúlt hónapokban, diétáztál, edzettél, és már tényleg csak az utolsó kilócska hiányzik, van egy jó ötletünk, hogy jutalmazd meg magad egy isteni reggelivel, ami ráadásul még nem is terhelő, hiszen javarészt egészséges, izomépítő fehérjéből van.

36440718_l.jpg

 Hozzávalók:

  • 3 tojás
  • 250 gramm túró
  • Vanília kivonat
  • Reszelt citrom
  • Pici sütőpor
  • 1 csipet só
  • fél bögre liszt (bármilyen, én zabpehelylisztet használtam)

Keverj simára mindent alaposan botmixerrel egy mélyebb edényben, fújj kevés olajat a palacsintasütő aljába, és önts bele a masszából kis halmokat. Süsd mindkét oldalát. Bármilyen gyümölccsel, diétás lekvárral is finom vagy néhány csepp juharsziruppal. És nem, nem számít az a fél bögre liszt, mert ebből a mennyiségű hozzávalóból azért jó pár pali kisül, így néhányat nyugodtan ehetsz belőle. :)

turopali.jpg

Forrás: http://weelicious.com

Tovább
Címkék: túró bikini liszt Spájz Gyermelyi más tészta túró palacsinta

Szomszédolós perec

Néhány hónapja új szomszédaink lettek. Kedves fiatal pár, 15 hónapos kisfiukkal. Hamar megtaláltuk a közös hangot, a hétvégén még szomszédolós sütit is kaptam a háziasszonytól. :) Mivel a saját tányérján hozta a finomságot, gondoltam, a tányért majd úgy adom vissza, hogy én is sütök valamit, amivel megköszönjem a kedves gesztust. Mivel említette, hogy a kicsi imádja a perecet, így ezt az élesztő nélküli verziót készítettem el. Volt is öröm, aztán jót kávéztunk beszélgetés közben a kertben. :)

pretzel2.jpeg

Hozzávalók:

  • 1 és fél csésze liszt
  • 2/3 csésze tej
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál cukor
  • 1/2 teáskanál só
  • 1 tojás
  • szórásnak só, fahéjas cukor, mák - ki mit szeret

Az első hat (tehát csak az első hat!) összedolgozott hozzávalóból gyúrt tésztát 15 percig letakarva pihentesd, majd oszd 8-10 golyóra (ezek közepes méretű perecek lesznek). Sodorj belőlük tésztakígyót (kb 1 centis átmérőjűt), és alakítsd pereccé. Majd tedd papírozott tepsire, kend meg a hozzávalóknál írt 1 db tojással, majd szórd meg a tetejét ízlés szerint valamivel, én kevés kristálycukrot használtam. Kb 12 perc alatt megsül a 200 fokos sütőben. Világosra süsd. Hagyd kihűlni, aztán viheted te is a szomszédba, aki garantáltan örülni fog, amiért ilyen figyelmes vagy. :)

5696.jpg

pretzelboard.jpeg

Forrás: http://www.maybejamie.com

Tovább
Címkék: perec liszt Spájz Gyermelyi más tészta szomszédolós

(Ki)bírod a 7 fogás(á)t?

Gyerekkoromban sosem bírtam ki a hét fogást, a Nagymamám játszotta ezt sokszor velem. Ma már az anyukám bohóckodik így az én lányommal, aki az első fogásnál elkacagja magát. :) Szerintem én bírni fogom a következő 7 fogását, ami számomra egyértelműen az alábbi könnyű tésztasaláta, melyet „hétrétegűnek” is neveznek a benne lévő 7 alap finomság miatt...

xsevenlayerdipmacaronisalad4-e1464272837747_jpg_pagespeed_ic_vxctzozpb_1.jpg

Hozzávalók:

  • Gyermelyi csavartcső tészta
  • ½ csésze majonéz
  • ½ csésze tejföl
  • 3 evőkanál Taco fűszer (1. alapfinomság)
  • ½ csésze fekete babkonzerv (2. alapfinomság)
  • ½ csésze kockázott paradicsom (3. alapfinomság)
  • 1 csésze apróra vágott zöldhagyma (4. alapfinomság)
  • 1 csésze apróra vágott cheddar sajt (5. alapfinomság)
  • 1 marék apróra vágott fekete olajbogyó (6. finomság)
  • 2 érett, kockára vágott avodádó (7. finomság)
  • ízlés szerint só

Elkészítés: a tésztát főzd meg sós, lobogó vízben a szokott módon, majd szűrd le, és hagyd hűlni. Kicsit meglocsolhatod olívaolajjal, hogy ne tapadjon össze közben. Egy tálban keverd el a többi hozzávalót, majd szépen keverd el a kihűlt tésztával. Tedd hűtőbe 1 órára, hogy alaposan összehűljön, és az ízek is összeérjenek.

xsevenlayerdipmacaronisalad3-800x1208_jpg_pagespeed_ic_lwwrjbgsx1.jpg

Forrás: http://stayingclosetohome.com

Tovább
Címkék: tésztasaláta csavartcső Spájz Gyermelyi 7 fogás

Főzőiskola: lángos készítése

Nyakunkon a május, hétfőn mindenki majálisra igyekszik szerte az országban. És mint minden majálison, idén is kapható lesz, mi szem szájnak ingere. Felmérések szerint a megfáradt, kiéhezett "dodzsemezők", körhintázók és céllövöldében plüssmackóra pályázók legnagyobb százaléka még mindig a lángost választja egy jó sör mellé, annak is sajtos-tejfölös-fokhagymás verzióját. Hmmm... És ha már a május elsejével hivatalosan is elindul a lángos szezon, tanuljuk meg otthon is elkészíteni, hogy bármikor a konyhánkban köszönthessük kiváló ízét. Ha eddig nem mertél nekiállni? Most garantáltan megpróbálhatod, mert Főzősulinkkal lépésről lépésre haladva csakis jelesre vizsgázhatsz. :)

5698.jpg

langos.jpg

langos0.jpg

langos1.jpg

Tovább
Címkék: lángos tojás liszt főzőiskola Spájz Gyermelyi más tészta

Csak 3 hozzávaló: fahéjas csavarintott

Szülinapi bulik jönnek-mennek a családban. Hol nálunk gyűlik össze a nép, hol valamelyik rokonnál. Egyre másra dobják fel a lányok/asszonyok a kérdést: "mit vigyek, süssek valamit?" Hát süss! Mi bajunk lehet??? De hogy mit, na most jön egy gyerekbarát javaslat válaszként. Illetve kettő, bár az egyikre csak utalnék egy mondatban, miután tavaly már megírtuk és megsütöttük ezt az isteni, és faék egyszerű kakaós csigát. Gyereknek mit, ha nem ezt? Esetleg ezt a másikat, ami ugyan már nem kakaós, hanem fahéjas, de a cukros fahéj szerintem minden családban nyerő, ahol hódít/hódított a tejbegríz. No, eme három hozzávalós édesség aztán tényleg nem tart sokáig (az elkészítése és az elfogyasztása sem), így lelkiismeretfurdalás nélkül kérhetjük meg a rokont vagy rokon-nét, hogy süsse meg nekünk, de mi magunk is pikk-pakk összeüthetjük, és vihetünk egy adaggal, segítve a leterhelt, bulifelelős háziasszonyt...

cinnamon-crescent-twists-9-700x876.jpg

Hozzávalók:

  • 2 evőkanál cukros fahéj (kristálycukor ez esetben jobb, mert kevésbé olvad)
  • Leveles tészta
  • 3 evőkanál olvasztott vaj

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Vágjunk egyforma méretű téglalapokat a leveles tésztából, 16 darabot. A felét kenjük meg vékonyan olvasztott vajjal, majd szórjuk meg a porcukros fahéjjal. Illesszünk minden darabra egy-egy fedél-tésztát a maradék 8 lapból, majd csíkozzuk fel, és a képen látható módon tekerjük meg kissé. Verjünk el egy tojást, és kenjük meg a rudakat. Sütőpapírozott tepsin süssük ropogósra. Eszméletlen jó! És tudtátok, hogy a fahéj jótékony hatással van a memóriára, és a tanulási készség javul tőle? Csak mondom... talán épp ez kell, hogy a gyerek bizije még jobb legyen, mint félévkor. ;)

cinnamon-crescent-twists-3.jpg

cinnamon-crescent-twists-4.jpg

cinnamon-crescent-twists-5.jpg

cinnamon-crescent-twists-6.jpg

Forrás: https://lilluna.com/

Tovább
Címkék: tojás Spájz Gyermelyi más tészta csak három hozzávaló fahéjas stangli

Csak 3 hozzávaló: trükkös virslis csavart

Virsli. Otthon hullámokban tör ránk, hogy épp szeretjük-e vagy sem. Néha megkívánjuk vacsorára csak úgy mustárral, néha jól esik a gyereknek házi hot-dogként, máskor viszont hónapokig fel sem merül, hogy együk. Szombaton gyereknapi szülibuli lesz, gondoltam, újra bevetjük a jó öreg virslit, de ezúttal valami új formában: ilyen helyes kis, fapálcikára húzott hullámokként. 

hot-dog-twists-.jpg

Nem kell hozzá más, mint három dolog:

  • virsli vagy füstli igény szerint
  • csomagolt leveles tészta
  • tojás

A virslit félbevágjuk, majd beleszúrjuk hurkapálcikába. Átlósan körbevágjuk. Kissé széthúzkodjuk. A réseket körben kitöltjük a leveles tésztából sodort tésztafonallal. Tojással lekenjük, és mehet a sütőbe 15-20 percre 190 fokon. Ketchuppal, majonézzel is tálalható. Boldog szülinapi snack lesz, imádni fogják a srácok. :)

3-ingredient-crescent-dog-twists.jpg

 

Tovább
Címkék: tojás snack Spájz Gyermelyi más tészta csak három hozzávaló

A lábáról levett nő vacsorája

Uraim, szem nem marad szárazon, ha az alábbi csokorral lepik meg kedvesüket nőnap alkalmából. Ajánljuk azoknak, akik konyhatündérek, és azoknak is, akik nem. Akik szeretnek kreatívan gondolkodni és ajándékozni. Akik szeretnék látni, milyen gyermekien boldog tud lenni valójában a lábáról levett nő... ;)

tulip-tomatoes-5-450x600_1.jpg

Hozzávalók:

  • 10-12 szem nagyobb koktélparadicsom
  • Ugyanennyi szál friss metélőhagyma
  • Krémsajt
  • Szárított vagy friss, apróra vágott bazsalikom
  • Só és bors

Elkészítés:

A paradicsomokat megmossuk, és csúcsosabb végüknél keresztben bevagdaljuk őket. Egy kisebb kanállal óvatosan kikapargatjuk a belső részt, magokat. Egy kis tálkában összekeverünk krémsajtot ízlés szerint fűszerezve sóval, borssal, bazsalikommal. De csinálhatjuk juhtúróval vagy körözöttel is. A paradicsomok átellenes végénél lyukat fúrunk. Akkorát, hogy a metélőhagyma feszesen beleilleszkedjen. Valamennyi paradicsomba beleszúrjuk a hagymaszálakat, majd megtöltjük a paradicsomokat a krémmel, és csokor formában egy szép tálra rendezzük. Pirítóst kínálunk mellé. Egy finom bort. És a meghatódottság miatt: zsebkendőt. Boldog "láblevevős" nőnapot mindenkinek! :)

tulip-tomatoes-2-600x450.jpg

tulip-tomatoes-3-600x450.jpg

tulip-tomatoes-4-600x450.jpg

tulip-tomatoes-1-600x450.jpg

tulip-tomatoes-5-450x600.jpg

Forrás: http://afewshortcuts.com

Tovább
Címkék: nőnap Spájz Gyermelyi más tészta paradicsom tulipánok

Frissíts narancsos muffinnal!

Könnyű, omlós és friss. Görög joghurt és sok-sok reszelt narancshéj adja a lelkét ennek az isteni citrusos muffinnak, ami így készült: a minap végre amolyan igazi, lédús narancsra sikerült bukkannom a piacon, muszáj volt valami istenit kezdenem vele, mert több kilót is vettem belőle. A nagy részét este, vacsora után megeszegettük a gyerekkel, és jutott belőle a reggeli dzsúszba és smoothieba is, de gondoltuk, ebéd utánra is kerüljön valami narancsos finomság, így jött a süti ötlete. Aztán rábukkantunk egy remek receptre, amin kicsit módosítottunk, hogy számunkra tökéletes legyen. A kicsi a suliba vitt belőle, én a munkába. Apának pedig nem hagytunk (de pszt). ;)

skinny-orange-muffins-recipe.jpg

Hozzávalók:

  • Másfél csésze liszt
  • 2/3 része cukor vagy édesítőszer (mi eritritet választottunk)
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 1/2 teáskanál só
  • 1/3 csésze olaj
  • 2/3 csésze görög joghurt
  • 1/3 csésze tej
  • 1 tojás
  • 1 evőkanál frissen reszelt narancshéj

Elkészítés: A sütőd melegítsd elő 180 fokra. Keverd ki a lisztet a cukorral (édesítővel), sütőporral és sóval egy kis tálban, majd tedd félre. Habverővel dolgozd el az olajat a görög joghurttal, tejjel, tojással és a narancshéjjal, majd jöhet bele a lisztes keverék. Elegyítsd, majd adagold a masszát muffin kapszlikba, én mini méretűeket használtam. Süsd aranybarnára, majd várd meg, míg kihűl. Tehetsz rá narancsos mázat, melyet porcukorból, narancsléből keverj ki, és csorgass a muffinokra. Végül kevés reszelt narancshéjjal szórd meg, mielőtt a cukormáz megkötne. Eszméletlen jó.

9_16.jpgForrás: http://www.momontimeout.com

Tovább
Címkék: liszt narancsos muffin Spájz Gyermelyi más tészta

Házi hambi zsömi 2x1 óra alvással

Van egy kedves ismerősöm, aki minden héten eszméletlen finomságokat süt, és posztol Facebookon. Nem holmi "két perc alatt összeütök valamit" jellegűt, hanem - mint kommentként írni is szokta - délutánokat tölt a konyhában, mire elkészül velük. Persze jön is cserébe az elismerés: nem győzik dicsérni az ismerősök az elkészült, többnyire pékipari remekműveket. A kétgyerekes anyuka néha kalácsot dob össze, de olyat, ami megszólal. Máskor saját kifliket készít a reggelihez (és hangsúlyozom, mindemellett még 3 fogásos ebédeket is tesz az asztalra). Nem is olyan régen hamburgert ettek, amihez saját bucit sütött ofkorsz. Na, ez volt az a pont, ahol iszonyú irigy lettem. Elhatároztam, hogy ez nem mehet így tovább, ezúttal nem veszek zacskós szezámmagos édes bucit a Teszkóban, hanem magam is sütök zsömit a hambihoz. Még jó, hogy épp a kezem ügyébe került egy remek recept hozzá... ha csak fele ilyen szép lesz, mint a képeken, én is posztolom. :)

homemade_hamburger_buns_2_1.jpg

Hozzávalók:

  • 3 evőkanál langyos tej
  • 1 csésze melegvíz
  • 2 teáskanál élesztő
  • 2 és fél evőkanál cukor
  • 1 és fél teáskanál só
  • 2 nagy tojás
  • 2 és fél evőkanál olvasztott vaj
  • Kicsit több mint 3 csésze liszt
  • 1 teáskanál szezámmag

Elkészítés: Azt mondja. Egy nagy tálban keverjük össze a tejet, vizet, élesztőt és a cukrot. Hagyjuk picit langyos helyen, hogy buborékossá, habossá váljon. Majd adjuk hozzá a sót, egy tojást, vajat és két csésze lisztet. Addig keverjük, míg összeáll. Jöhet a további liszt, apránként. Labdává gyúrjuk addig, míg enyhén ragacsos hatású lesz, de azért szépen formázható. A tésztalabdát tegyük olajozott tálba, majd fedjük le, és egy órán át pihentessük, míg a kétszeresére dagad. Miután megkelt, kissé átgyúrjuk, és tizenkét egyenlő cipócskát formázunk belőle. Helyezzük papírozott vagy szilikonlappal bélelt tepsibe, és hagyjuk pihenni, kelni újabb egy órát át (vagy míg kétszeresére nő). Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. A maradék tojást verjük fel, és ecsettel kenjük meg a zsemléket, majd szórjuk meg szezámmaggal. Egy serpenyőben tegyünk vizet a sütő aljába, így süssük a bucikat úgy 15 percig, szép aranybarnára. Nem gyors recept, de ha hozzátesszük, hogy a 2x1 óra pihentetés alatt mondjuk én is pihenek, alszom egyet (kétszer egyet), míg „megkelek”, akkor egészen kibírhatónak tűnik. :)

homemade_hamburger_buns_3.jpg

Forrás: http://www.thebakerupstairs.com

Tovább
Címkék: tojás liszt Spájz Gyermelyi más tészta homemade hamburgerzsemle

Békönös palacsinta placsni

A vasárnap reggel nálunk a palacsintáé, hétszentség, hogy nem úszom meg. Imádja a család. Legtöbbször a sima túrós, lekis, na meg a jó öreg Nutellás játszik. Ha már unjuk, amerikai palacsintára váltunk, majd visszatérünk a hagyományosra. Ha ismét megunjuk, a következő héten sütőben sült bécsi túrós palacsintát csinálok. Most jött el az a pillanat, hogy azt is meguntam, és sós palikat fogok készíteni, egészen pontosan békönös palacsinta placsnit.

8_12.jpg

Hozzávalók:

  • palacsintatészta sósan
  • bacon csíkok

Elkészítés: hagyományos módon készíts sűrű palacsintatésztát, csak hagyd ki a cukrot belőle. Amerikai palacsinta recepttel is kiváló, sőt azzal talán jobb, mert habosabb, vastagabb lesz a tészta. Tégy egy baconcsíkot a palacsintasütőbe, és pirítsd meg, majd csorgasd rá teljes hosszában a palacsintatésztát, és süsd meg mindkét oldalát. Isteni lehet, vasárnap tesztelem! Gyanítom, hogy a gyerek ettől még Nutellásat is fog követelni, ezért felkészülök lélekben, és édes palacsintatészta keverékben egyaránt. :) 

9_14.jpg

Forrás: http://yumexpert.com

Tovább
Címkék: tojás liszt Spájz Gyermelyi más tészta

Csak 3 hozzávaló: lasagne tekercsek

Jól hangzik valóban, bár lehet, hogy kissé csalatkozni fognak azok, akik azt gondolták, megúszható 3 hozzávalóból egy lasagne. Mi kérünk elnézést, bár a cím viszont nagyon is indokolt, mondjuk miért: ebben a receptben ugyanis nem az elkészítésre, hanem a kivitelezésre helyezzük a hangsúlyt, így a közkedvelt étel teljesen új és izgalmas arcát ismertetjük meg.

lasagna-roll-ups10-srgb_1.jpg

Lendüljünk is át a bolognai alap elkészítésén, és egyben tanuljuk meg, ha bizonytalankodtunk volna: a bolognai és a milánói alap közötti különbség az, hogy a bolognai darált hússal készül, míg a milánóiban az nincs, helyette viszont gomba és sonka bőven kerül bele.

Hozzávalók:

  • bolognai alap
  • lasagne tészta
  • reszelt sajt

Elkészítés:

Előfőzzük félkészre a tésztalapokat, majd derelyevágóval szép cakkos csíkokra vágjuk. Rámerjük a bolognai alapot, némi reszelt sajtot, majd tekercseket készítünk. A tekercseket tepsibe sorakoztatjuk. Kanalazunk rájuk a bolognai szószból, majd további reszelt sajttal meghintjük, majd addig sütjük, míg a sajt olvadni, pirulni kezd.

lasagna-roll-ups-step1-srgb.jpg

lasagna-roll-ups-step5-srgb.jpg

Forrás: http://www.cookingclassy.com

Tovább
Címkék: Spájz Gyermelyi más tészta csak három hozzávaló lasagne tekercs

Tojásból lesz a csoda

"Tojásból lesz a csoda" - énekelték gyerekkorom egyik kedvenc meséjében, a Kukoriban. És tényleg, ezúttal krumplival, pontosabban krumpliban készül a ham&eggs! Jó néhány évvel ezelőtt, az akkori szerelmemet próbáltam elbűvölni egy krumpliban sütött csirkés vacsorával, de az elkészült étel füstje enyhén szólva nagyobb volt mint a lángja. Túl száraz lett, igazi csalódás, azóta nem is próbáltam hasonlót. Ám ebben a receptben a sonka, valamint a kevéske vaj, amit a krumpliba teszünk garantáltan gondoskodik a szaftosságról, és mutatós fogást kapunk.

baked-egg-potatoes2.jpg

Hozzávalók:

  • Néhány szem nagyobb burgonya elősütve, majdnem készre
  • Tojás, annyi szem, ahány krumpli
  • Sonka
  • Durvára reszelt trappista vagy cheddar sajt
  • Petrezselyem
  • Só, bors
  • Vaj

Elkészítés: a szinte teljesen készre sütött burgonyát az oldalára fektetjük, és levágjuk felső részét. Kikaparjuk a burgonya belsejét. Késhegynyi vajat pottyantunk bele. A mélyedésbe tojást ütünk (minden szem burgonyába egyet). Óvatosan eresszük a tojást a krumpliba, hogy a sárgája ne folyjon szét. Majd sót, borsot hintünk rá, és néhány vékonyra vágott sonkacsíkot dugunk bele. A tetejét meghintjük reszelt sajttal, de dughatunk egy-egy kisebb darabot a beleütött tojásba is. A sütőben addig sütjük, míg a tojásfehérje teljesen megkeményedik. Reggelinek kiváló, laktató!

8af7806c2b78f38671ac8ddaaa3deec8.jpg

Forrás: http://www.gimmesomeoven.com

Tovább
Címkék: tojás Spájz Gyermelyi más tészta frisstojás

Hot dog VS corn dog

A hétvégén végre Ikeában jártunk, ezer éve nem jutottam ki. A vásárlás végén persze a szokásos rutint ezúttal is hoztuk: kávé és a mindig isteni Ikeás hot-dog, ami változatlanul remek színvonalú, finom. Nem ígér többet annál, mint ami. Viszont abban remek, ami. És mindezt csak 120 forintért, ami a hülyének is megéri, hát még... bár az Ikeás hot-dogot sosem tudnám megunni, ma mégis újítok otthon, ezzel a kukoricás bundás virslivel, amely CORN DOG néven fut. A félbevágott virslik kifli vagy molnárka helyett sűrű kukoricalisztes tésztában vannak megúsztatva, majd forró olajban kisütve. Remekjó! Próbáltad már? Te hot-dog vagy corn-dog párti vagy? Szavazz! :)

1_29.jpg

Hozzávalók:

  • Virsli
  • 1/2 csésze finomliszt
  • 1/2 csésze kukoricaliszt
  • 2 evőkanál cukor
  • 2 tk sütőpor
  • 1,5 csésze tej
  • Só és bors ízlés szerint

A hozzávalókat keverd el, hogy jó sűrű tésztát kapj. A félbevágott virsliket szúrd mini sütő nyársra vagy hurkapálcákra, majd forgasd meg a tésztában, hogy mindenhol körülvegye. Süsd forró olajban addig, míg szép aranybarna lesz. Kivéve papírtörlőn itasd le a felesleges olajat, majd tálald mustárral, ketchuppal, majonézzel vagy készíts sajtszószt, chilis szószt ízlés szerint. :)

mini-corn-dogs-5.jpg

Forrás: http://www.jocooks.com

Tovább
Címkék: liszt bundás virsli Spájz Gyermelyi más tészta
Tésztaszótár