Tojásos lencsesaláta fehér kolbásszal

A lencse szilveszterkor nem csak főzelék formájában állhat az asztalon. :D Ha virslit is eszünk az újév éjszakáján, dobjuk fel ebben az évben egy jó kis hagymás, tojásos lencse salátával. Erre is érvényes lesz a mondás, hogy minél többet eszük belőle, annál több pénz várható a következő évben. ;-)

201213-2.jpg

Kolbászos egytál tészta

A kolbászos tésztát köretnek szántam a sült csirkecombok mellé, de aztán mire elkészült rájöttem, hogy önálló ételként is fogyasztható, annyira teljes, és ízletes. :-)

201203-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

Spenótos, kéksajtos tojástekercs

Ez is egy olyan étel, amit mindenki ízlése szerint gazdagíthat. Én napok óta húsos ételt ettem, így ezt most húsmentesen akartam elkészíteni, és ehhez a spenótot és kéksajtot választottam.

200922-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

Kelbimbós rakott karaj

Zöldséges, húsos étel következik, már csak azért is, hogy a méltánytalanul elhanyagolt kelbimbóval is hozzak nektek egy receptet. Természetesen ez a rakott étel is kiegészíthető szeletelt krumplival vagy éppen tésztával, ha még teltebben kívánja a család az ebédet. :-)

200927-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Öt perc szünethez a süti

Sose szerettem a kávé ízét, de a koffeintartalma miatt folyamatosan iszom. Ízesítettem már fahéjjal, kakaóval, és jellemzően sok tejjel ittam. Egy ideje viszont rövid presszót iszom, hogy gyorsan túl legyek rajta. Ezután pedig benyomok valami falatnyi finomságot – például ezt a mini kuglófot – és máris elégedett vagyok. ;-)

201101-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Sütőtök-alma-parmezán szószos spagetti

Egy újabb isteni szósz, ami idényzöldséggel és gyümölccsel elkészíthető. Már a sülő sütőtök és sült alma illata felvillanyozta a családot, és igazi meghitt hangulatot varázsolt a lakásba. A karácsonyfa csillogásával együtt simogatta a lelkünket is.

201208-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Zöldség torta kolbásszal

Feldíszítettem a pici fiamnak a karácsonyfát már előre, hogy egész hónapban csillogjon neki, és élvezhessük az ünnep hangulatát minden nap. A fa alsó ágain nincsenek díszek, mert a fiam imádja őket birizgálni, húzogatni és ráncigálni, és a balesetet megakadályozandó elővigyázatosan jártam el a gömbök, csillagok és angyalkák elhelyezésével. Természetesen Manót ez sem tántorítja el attól, hogy rendszeresen megkörnyékezze a fát. Szerencsére, ha az ebéd illatát megérzi, azért kitotyog a konyhába, és picit felhagy a karácsonyfa-nyúzással.

201207-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Karácsonyi mandulás alma torta - videó blog

Karácsonykor jellemzően gazdag ételeket készítünk, és nem sajnáljuk a pénztárcánkat a drága hozzávalókat megvenni, illetve az időnket, a bonyolultabb fogásokat is elkészíteni. Pedig egy nagyon egyszerű és olcsó és gyors sütemény is lehet felemelő, szívmelengető, és a család kedvence még ünnepek alkalmával is.

201115-2jpg.jpg

Fotó: KockacZukor

VIDEÓ

Narancsos ünnepi borleves

Ugyan ismét „bezártak” minket, sok apróság okozhat örömet nekünk a négy fal között is. Például az, hogy finomságokat készíthetünk a szeretteinknek, és leülhetünk velük egy asztalhoz. Nem kell ehhez nagy család, vagy sok barát. Elég egy mosolygó arc, vagy a saját elégedett pocakod is. :-)

201115-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

VIDEÓ

Makadámdiós, lekváros mentes

Imádom a makadámdiót. Édeskés, krémes, ropogós, és még ásványi anyagokban, antioxidánsokban és vitaminokban is gazdag. Az ára miatt túl gyakran nem vásárolom, de amikor a konyhámba kerül – jellemzően felfalom magában :D, de ha mégsem, akkor  – készítek vele valami finomságot. ;-)

201206-2.jpg

A család téli kedvence

Mivel gyorsan elő lehet készíteni, és még a 15 hónapos kisfiam is imádja, ezért rendszeresen készül itthon ez a paradicsomos, parmezános egytál húsgolyós étel. Köretként fogyasztható hozzá tészta, rizs, de friss, ropogós péksüteménnyel is mennyei. Én legutóbb egy bagettet mártogattam a szószba. ;-)

201203-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Bruncholjunk kapros, uborkás tojássalátával

Azóta használom a meleg/ pirított kalácsot sós ételekkel is, mióta egy étteremben a kacsamájat ezzel tálalták, isteni savanyú meggy szósszal. A kalács édes íze nagyon jó párost alkot a különleges sós ízekkel. Most egy egyszerű, gyors, de mégis különleges tojás salátával töltöttem meg egyet. ;-)

201128-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Tojáskrémmel töltött csirke mangó-avokádó salsával

Nagyon szomorú, de ma már az avokádót és mangót szinte olyan áron meg lehet vásárolni, mint a szép őszibarackokat. Egyre többször használom is őket a főzéseim során, és dobom fel velük a megszokott ízeket kicsit. Most egy nagyon gyors, de ízletes receptet hoztam nektek.

200915-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Gombás, tejfölös húsgolyók - lépésekben

A kisfiam első „igazi” felnőtt étele, amit felfalt, az a húsgolyó volt. Azóta rendszeresen készítek, és a lelkesedése nem múlik. Ugyan gombát még nem adok neki, a tésztát is csillogó szemekkel falja, még ha annak nagy része a földön is köt ki.

201014-2_1.jpgFotó: KockacZukor

Karácsonyi szívecskék

Bár úgy tűnik, idén sem lesz fehér karácsonyunk, az én lelkemben viszont az igazi téli hideg megérkezésével azonnal betoppant az ünnep érzete is, így kipróbáltam egy új karácsonyi sütike receptet még december elején. Bevallom, hogy az illata elindította bennem a gondolatokat annak kapcsán, hogy - mivel igazán dekoratívak - akár ajándékba is szánhatom ezeket a finomságokat, a jóbarátoknak. <3

201121-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Vöröslencse, brokkoli krémleves pirított mandulával

Néha nagyon jól esnek a húsmentes, egészséges krémlevesek, főleg, ha van egy kis csavar is az ízvilágban. A pirított mandula nagyon sok édes és sós étel díszítőeleme lehet, és ugyanígy a tarhonya is használható az étel szépítéséhez. Természetesen az ízeket is feldobják. 

200723-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

süti beállítások módosítása