Baconös tészta kókuszos, kesudiós pesztóval

Végre úgy néz ki a lakás, amibe már jó érzés hazatérni. A legegyszerűbb bútorokkal rendeztem be, a legegyszerűbb kiegészítőkkel. Volt, amit magam készítettem, és volt, amit megvásároltam, volt, amit barátokkal raktam össze és volt, amit egyedül. A szobák szellősek lettek, természetesek, mégis barátságosak, otthonosak. Hálás vagyok és elégedett. :D

baconos_teszta_paradicsomos_kokuszos_kesudios_pesztoval_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: paradicsom kókusz bacon kesudió pesztó fodros nagykocka Receptajánló KockacZukor

Húsvéti tésztasaláta baconos csirkével

Mindig azt hittem, hogy az, hogy valaki komolyabban megbetegszik, mindenkivel megtörténhet, de velem soha. Nyilván ez naiv gondolat, mégis távol állt tőlem mindenféle baj, egészen másfél héttel ezelőttig. Amikor is egyik reggel csak tehetetlen jajgatások közepette tudtam felállni. A derekam és gerincem úgy döntött, nem áll szolgálatomba. Egy hét vény nélküli gyógyszer és tapasz használat után el kellett mennem orvoshoz, mert elkezdtem félni, hogy komolyabb a baj, mint egy megerőltetés. Jól tettem, hogy elmentem, mert bár műtétet nem igényel, az életemet a jövőben kis változtatásokkal, más típusú sportokkal kell élnem tovább. Először is pihenek egy nagyot húsvét alatt, és kimegyek a természetbe nagyokat sétálni. :-)  

husveti_tesztasalata_baconos_csirkevel_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: húsvét tojás kelbimbó uborka tejföl majonéz csirkemell penne kapor bacon kukorica cukorborsó Receptajánló KockacZukor vita pasta

Kelbimbós, baconos túrós tészta

Az új lakásnak olyan biztonsági bejárati ajtaja van, amit kívülről, kulcs nélkül lakatos se nyit ki, a tűzoltók is inkább vágják. És én két napja persze kizártam magam. Horror és kabaré, ami ezután következett. Én mezítláb, egy papucsban, házi ruhában álltam az ajtó előtt. A pótkulcs 200 km-re, vidéken volt, ahol senkit nem tudtam felhívni, mert a telefonom is a lakásban ragadt. Kacagtam és potyogtak a könnyeim egyszerre. A vidékiek, az addig még nem ismert szomszéd, a fővárosiak bevonásával másnapra bejutottam a lakásomba, de soha többé nem szeretném ezt megélni. Még ma is a sokk hatása alatt vagyok... de azért enni kell, így újból használatba vettem az új konyhám. :-)

kelbimbos_baconos_turos_teszta_kesz_700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: túró kelbimbó fokhagyma bacon nagykocka Receptajánló KockacZukor

Gombás, baconos, tejszínes tészta

Ha egyszer valaki megkérdezné tőlem, hogy mi a legjobb étel a világon, akkor azt válaszolnám, hogy a vajas pirítós. :-)  A legegyszerűbb ízek a legmaradandóbbak, pedig fűszerimádó vagyok; rajongok a különleges, erős fűszerezésű fogásokért. Mégis. Ha gyorsan kell készíteni valami laktatót, és olyat, aminek az elfogyasztása közben libabőrös leszek, akkor tejszínt, vajat és fokhagymát fogok használni. Ha ehhez hozzáadunk egy adag gombát, parmezánt és tésztát, akkor garantáltan nagyszerűt teszünk majd le az asztalra.

gombas_baconos_teszta_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: gomba tejszín parmezán bacon petrezselyem orsó Receptajánló KockacZukor Vita Pasta

Reggelid, mint a királyé

Hasonló ételek eredeztethették a "reggelizz úgy..." kezdetű mondást, mert egy ilyen fogás abszolút felséges és olyan laktató, hogy csak reggelire bátorkodjon falatozni belőle az ember, akkor viszont bőséggel, mert valami elképzelhetetlen látvány- és ízorgiára számíthat. :)

crescent-bacon-breakfast-bacon-ring-1.jpg

Az eredeti receptet kissé módosítva, leveles tésztával készítsd el. Csak háromszögekre kell vágni a tésztát, a darabokat pedig körformában egymáshoz illeszteni. A középső körív közepére kerül majd a töltelék, majd a csíkokat behajtva, a kapott töltött tésztagyűrűt tojással lekenni, sütőbe tolni és pirulásig sütni. Gyönyörűségesen fog kinézni, és extrafinom is.

Hozzávalók:

  • 1 csomag leveles tészta 8 cikkre vágva
  • 8 szelet bacon előpirítva
  • reszelt sajt
  • 3 tojásból és néhány szelet kockára vágott pritaminpaprikából, sóval és borssal készített lágy tojásrántotta
  • Némi újhagyma vagy snidling apróra vágva

crescent-bacon-breakfast-bacon-ring-collage1.jpg

crescent-bacon-breakfast-bacon-ring-collage2.jpg

Forrás: http://www.jocooks.com

Tovább
Címkék: tojás sajt bacon Spájz más tészta reggelizzúgymintegykirály

Tojásos tészta reggelire

Az embernek mindig jelzi az élet, ha változásra érett meg az idő. Valamikor nagyon sokáig tart ezt észrevenni, máskor pedig nem akarunk a nyilvánvalóról sem tudomást venni. Az élet viszont nem tágít, és addig bökdös minket, amíg már nem tudunk a jelenlegi helyzetben tovább élni, és megtesszük a lépést... vagyis megtennénk, ha legalább egy kicsit támogatna az új úton való elindulásban. De nem. Az új ösvény se tiszta és csillogó sárga út Óz birodalmába, hanem egy ködös, buckás valami, amiből mindössze pár centit látok magam előtt. Ami e pillanatban legyen a konyha, hisz alig keltem fel, máris korog a gyomrom. :D ;-)

tojasos_teszta_reggelire_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: reggeli tojás parmezán bacon szarvacska Receptajánló KockacZukor vita pasta

Itt a felháborítóan finom csirkefalat!

Májjal láttunk már ilyet, meg aszalt szilvával, de akármilyen banálisnak tűnik, csirkemellel még soha nem követtem el, hogy baconbe tekerjem. Eddig! Felháborítóan egyszerű és finom, és mivel Norbi Update szerint a zsír a barátunk, így abszolúte alakbarát is! A csirkemellet aprókákra kockázod, sózod, borsozod, majd beletekered baconbe.

csiek.jpg

Tovább
Címkék: csirke bacon Spájz más tészta csirkefalat

Spárgás, camembertes penne

A Magyar Nemzeti Galériában jártunk, és megnéztük a Picasso kiállítást. Az alkotásai nem kerültek hozzám közelebb. Minden festmény előtt volt valami, amivel nem tudtam megbarátkozni. Vagy a színek voltak sötétek, vagy a képen szereplő arc nem tetszett vagy a végtagok ábrázolása... vagy, vagy, vagy... Mígnem egyszer csak egy olyan rajzához értem, ami egy férfit és szamarat ábrázolt. A képet egyetlen megszakítás nélküli vonallal rajzolta meg, és én döbbentem álltam addig a kép előtt, amíg a szemem végigvezettem a vonalon. Éreztem, ahogy egy icipicit végre megértettem belőle. Zseni volt. Kétségtelen. A következő recept pedig zseniálisan finom! ;-)

spargas_camambertes_penne_1_kesz-700_1.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: camambert tejszín fokhagyma spárga fehérbor penne bacon Receptajánló KockacZukor Vita Pasta

Húsvéti avokádós, tojásos tésztasaláta

A húsvét már nem olyan dugig evős ünnep, mint a karácsony. Sőt, inkább könnyed salátákat, sonkát, tojást, friss zöldségeket, savanyút, illatos levest eszünk a családi ebédeken. A borok már lágyabbak és könnyedebbek, a beszélgetések egy része már az udvaron folyik, sőt, ha úgy adódik egy jó kis vidéki erdei sétát is teszünk. A kicsik fészket készítenek a nyuszinak, mi nagyok pedig süttetjük az arcunkat a napon. Imádom!

husveti_avokados_tojasos_tesztasalata_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: húsvét ünnep tojás tejföl majonéz penne bacon tésztasaláta snidling avokádó Receptajánló KockacZukor

Kelkáposztás, mogyorós spagetti

A közösségi oldalakon másról sem olvasni, csak hogy mindenki vidám, boldog, szent és kiemelkedően csodás életet él. Szerencsések, nem? ;) Ugyanakkor, amikor egy ismerős mégis felvállalja a fájdalmait, és már hosszú hetek óta, csak a szenvedéseit osztja meg, akkor ugyan érzem, hogy bátor és őszinte, mégsem értem egy idő után, miért is jó neki ezt a világba kiáltani. Nem vagyok pszichológus, bár szerintem ők is hosszasan tudnák ezeket a jelenségeket elemezni. A kiposztolt "kirakat élethez" képest a valós élet azt hiszem értékesebb... vagyis gyorsan kimegyek a konyhába, és készítek egy ízletes vacsorát.  :)

kelkaposztas_mogyoros_spagetti_kesz-700_1.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: gorgonzola bacon mogyor Receptajánló KockacZukor kelkáp

Rukkola pestos reggeli

Egy kis erdő bújik meg a lakótelepi házak mögött, amit a közelben lakók nagyon szeretnek. Amint kisüt a nap, az ösvényeken futókat, kutyásokat, gyerekeseket, szerelmeseket, baráti csoportokat és időseket látni sétálni. A közös bennük, hogy mind mosolyognak, és nyújtogatják a nyakukat, hogy az arcukat érjék az első napsugarak. Valójában nem is olyan kicsi ez az erdő, akár két-három órán át is el lehet barangolni benne. Mielőtt nekiiramodtunk, azért a pocakunkat megtöltöttük egy finom, meleg reggelivel. :-)

rukkola_pestos_reggeli_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: reggeli tojás pesto bacon kagylótészta rukkola Receptajánló KockacZukor

Csak 3 hozzávaló: egy békés reggeli

Holnap reggelire például nagyon ajánlom. Határozd el magad még ma, hogy holnap kicsit korábban kelsz, mint szoktál, hogy lassíthass. Nincs egy-kettő-három vagy akár négy 5 perces szundi. Pattanj ki az ágyból ez egyszer, hogy élvezhesd a reggel szépségét, mert bármilyen hihetetlen, igenis van a reggeleknek szépsége. :) Beburkolózol a puha köntösödbe. Előkotorsz néhány karácsonyi témájú lakberendezési magazint, összedobod ezt a látványos és roppant egyszerű tojásos-baconös reggelit, és szánsz magadra egy nyugalmas fél órácskát. Meglátod, sokkal kiegyensúlyozottabb leszel a nap során, és talán pár apró ráncocskád is eltűnik. :)

eggs-basket-site.jpg

Tovább
Címkék: tojás bacon Spájz más tészta csak három hozzávaló

Csak 3 hozzávaló: baconös, krémsajtos tekercs

Imádnivalóak a baconbe göngyölt, jól ismert finomságok, de néha már uncsik. Majdnem minden állófogadáson vagy nagyobb rendezvényen garantált, hogy felszolgálnak egy kis baconbe tekert májat vagy csirkehúst. Az már más tészta, hogy persze nem lehet velük mellélőni, mert tényleg telitalálat az ízük, de azért lépjünk csak tovább. Mert a bacon tartogat még egyszerű és nagyszerű megoldásokat számunkra. Itt van például ez a három hozzávalós krémsajtos tekercs, amihez szerintem nem lehet találóbbat hozzáfűzni, mint hogy: bitang jó.

img_8655-560x840.jpg

Tovább
Címkék: kenyér bacon krémsajt Spájz más tészta csak három hozzávaló

Csak három hozzávaló: szalonnás-tojásos kalácskosárka

Nektek volt tükörtojás sütő formátok? Én imádtam, ez volt az. :) Emlékszem, egyszer Anyukám állított haza vele. Az egész egy műanyag, kerek forma, belül négy részre osztva, ide kellett minden rekeszbe egy-egy tojást beleütni. Majd rátenni a műanyag tetőt, és mikróban két perc alatt elkészíteni a tükörtojást, ami gyönyörűen kicsusszant a formából, tökéletes cikk alakban megsülve. Ma már semmiképp sem sütnék semmit a mikróban, de a lenti három hozzávalós tojásos reggeli eszembe juttatta ezt a gyerekkori emléket. A recepthez fém muffin sütőre lesz szükségünk, és annyi tojásra, ahány tojásos kosárkát szeretnénk készíteni.

baked-breakfast-cups-7.jpg

Tovább
Címkék: tojás muffin kalács bacon Spájz más tészta csak három hozzávaló

Kapros, ricottás tészta

Volt az az ominózus nagy vihar nemrég... Pontosan abban a percben hullottak le az első hatalmas esőcseppek, mikor kiléptem munkám végeztével az irodából. A szél már leszakította a fák kisebb és szárazabb ágait, és reptette azokat az utcák közepén. A tömegközlekedés túl hamar meghalt. A metróban fulladozva, izzadva, mint a heringek, úgy préselődtünk egymásnak. A hangosbemondóból recsegve szűrődött kifele az információ, miszerint a biztosíték elszállt, csak lépésben tudunk majd haladni. Először csak tehetetlennek éreztem magam, majd a dühöm kezdett nőni. Az egyes megállókat elárasztotta a víz, embertömegek gyűltek össze a kijáratoknál. El se tudtunk indulni, mert a függönyként szakadó víztől a buszainkat nem láttuk. Muszáj volt visszamennem pár megállót, ahol fel tudott venni kocsival a párom. De a felszínen sem volt jobb a helyzet. A csatornák nem tudták elvezetni a vizet, így az magasan hömpölygött a kocsik között. Kidőlt fák, dudálás, anyázás, káosz. Két és fél óra alatt sikerült hazajutnom. Csalódottnak éreztem magam, csalódtam a városomban, amiért nem állt helyt ebben a szituációban sem. Ázott verebekként, zaklatottan másra sem vágytunk, mint egy gyors, meleg ételre.

kapros_ricottas_teszta_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: sonka ricotta kapor bacon Receptajánló KockacZukor

Hangolódjunk a húsvétra – íme az ünnepi ebéd

Tavaly esett a hó húsvétkor. Meglátogattuk a nagybátyámékat, és az ünnepi ebéd után arra készültünk, hogy kimegyünk az udvarba, „tojásba dobálni”, de a hó miatt sajnos nem tudtunk játszani. Ez a „tojásba dobálás” egy régi húsvéti játék, amit még a nagyszüleinktől tanultunk. A játék lényege, hogy a család minden férfi tagja kap egy hímes tojást a párjától. Ezt az asszony leteszi a földre, és lép egy nagyon nagyot a tojás mellől. Erre a pontra kell állnia a férfinek (terpesz állásban, lehajolva), és innen kell 20, illetve 50 forintosokkal, dobással beletalálnia a tojás testébe. A játék során a nőt és a férfit más motiválja: a nő annak örül, ha nem talál bele az ura a tojásba, mert minden aprópénz, ami mellé megy, az asszonyé lehet. Viszont ha a férfi mégis sikerrel jár, a hímes tojás az övé, és a játéknak vége. Nyilván a nagyszüleink korában ezek a kis összegek sokkal többet értek, de azt hiszem, ennek már nincs is jelentősége. A család közös mókájának, nevetésének van igazán értéke. Nagyon remélem, hogy ezen a húsvéton a napocska simogatja majd az arcunkat az udvaron, és messze kergeti a hideget és a havat. :)

husvet_1_kesz_700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: tavasz húsvét ünnep sajt pesto csirkemell bacon tarja metélőhagyma füstölt tarja Receptajánló KockacZukor petrezsem
Tésztaszótár