Ha lehet mérgesnek lenni az időjárásra, akkor éppen az vagyok. Tegnap még sütött a nap, lehetett végre sétálni a több napig tartó eső után. Ibolyával és hóvirággal találkoztunk, néhány bokor és fa már rügyezik. Élveztük a gyenge, de simogató napot az arcunkon, noha még sálba bugyoláltuk magunkat. Ehhez képest mára ismét esik, és szürke a világ. Eszembe jut az egyik angliai kirándulásom, aminek minden napján szötyörgött valami nedves az égből. Két nap után úgy megszoktuk, hogy ki sem nyitottuk az esernyőinket, inkább meleg itallal és étellel ellensúlyoztuk a vizes napokat. Nos, ma is szívesen ettem volna ízes, forró levest, de arra addig kellett várnom, amíg haza nem értem. Imádom a hazai leveseinket!

Fotó: KockacZukor

Kisiskolás koromban ettem utoljára tejlevest, amikor a Mamánál töltöttem pár napot a nyári szünetből. Voltak jól bevált, igazi Mama-fogások, amiket mindig rendeltem, ha nála voltam, mert ő valahogy jobban/finomabban készítette el, mint Anyu. Meg ott, abban a vidéki parasztházban valahogy jobban is estek ezek az ízek. Ilyen volt az általam Mamakávénak hívott tejeskávé, vagy a Mama mákos tésztája, amit saját, gyúrt tésztából készített nekem, és ilyen volt a tejleves is.