A citrom és 8 tojásos tészták találkozása

A citrom nem tipikus összetevője a tésztának, de sajnos én annyira rászoktam, hogy folyton teszek bele, amit némelyek furcsálkodva figyelnek. Pedig nincs benne semmi meglepő...

5141097e9d453ec30c1926e05bd80e0a.jpg
A citromot ma is ezerféle dologra használják a hajhullás megelőzésétől a zsír szétütéséig, és a konyhában is hatvanhatféle módon alkalmazható. Csak egy párat emelnék ki.

Ezt a receptet Nápolyban tanultam, és a túl sok megevett zsír szétütésének leghatásosabb módja. Utcai bódékból, falba vágott nyílásokból árulják fogatlan vénasszonyok, mint a legegyszerűbb gasztronómiai szolgáltatást: csavarj ki egy citromot egy kétdecis pohárba, aztán spriccelj rá háromnegyedig szódavizet, majd boríts bele egy kiskanálnyi szódabikarbónát. Idd meg, amíg habzik (inkább robban).

Jamie Oliver meg én is szoktunk citromos spagettit készíteni, ez alapvető kánikulás kaja. Az olasz konyha számtalan helyen alkalmazza a citromot, pl. ecet helyett salátára, de akár felvágott padlizsánra is, hogy ne barnuljon meg. A citromlé mellett a másik legfontosabb megjelenési formája a citromhéj, amit a magyar konyha mindenekelőtt gejl édességekhez tesz, de pl. a túrós palacsinta tölteléke vagy a tejberizs teljesen ehetetlen volna nélküle. Ez majdnem kizárólag reszelt formában történik.
Amire itt és most a leginkább szeretném felhívni a figyelmet, az nem a reszelt citromhéj, hanem a citromhéjkocka. Éles késsel hosszában lehántjuk a citrom héját a fehér résszel együtt és felkockázzuk.
Ez eleinte csak a marokkói savanyított citrom (Lemon Makbouss) helyettesítőjeként jelent meg a tésztareceptjeimben, de ma már nem is gondolok Marokkóra. A citromhéjkocka nagyszerűen illik a friss paradicsomhoz, illatos keserűsége kihangsúlyozza a 8 tojásos tészták vastag sütiszerű édességét, és bármiféle unalmas tejszínes tésztaszószt fel tud dobni. Úgyhogy ne sajnáljuk a citromhéjat, csak arra vigyázzunk, hogy jól mossuk meg, mert elég erősen vegyszerezik.
Azt hallottam, hogy a valódi érett citrom héja (amit mi eszünk azt éretlenül szedik le, és vegyszerekkel éretik meg idefele tartván), valóságos csodaszer – szuper finom és szuper egészséges. Ettél már igazi érett citromot?

 Fotó: https://www.feastingathome.com

Spárgaleves avokádóval krémesítve

Biztosan volt már veled olyan, hogy egy dallam nem hagy menekülni. A fejedben motoszkál egész nap, akár egy álló héten át. Vissza-visszatér. Na, van, akinek ez egy új recepttel esik meg, becsípődik, hogy spárgalevest kellene csinálni, aztán ízlelgeti napokon át, hogy milyen fűszertől, milyen hozzávalótól lenne még finomabb. Aztán amikor eljön a főzés napja, végre kiteljesedhet a gondolkodás, és testet ölthet egy tányér tökéletes finomságban. Ebbe a hűtött spárgalevesbe a krémessége miatt avokádó is került, emellett hagyma és zeller teszi ízesebbé, a citrom a savasságát és frissességét, valamint a leves élénk zöld színének megtartását szolgálja. Lássuk, mi lett egy csokor spárgából:

img_0658.jpg

Hozzávalók:    

  • 2 evőkanál olívaolaj    
  • 1 fehér hagyma (apróra vágva)    
  • 2 szár zeller (apróra vágva)    
  • 1 csokor spárga (fás vég nélkül, darabolva)    
  • 2 babérlevél    
  • 1 teáskanál só    
  • 1/2 teáskanál fehér bors    
  • 6 csésze zöldségleves     
  • 2 közepes avokádó    
  • 2 evőkanál citromlé

Melegítsünk olívaolajat egy nagy leveses lábasban. Adjunk hozzá hagymát és zellert, és közepes lángon pirítsuk, amíg a hagyma és a zeller áttetsző, üveges nem lesz. Adjuk hozzá a spárgát, a sót, a borsot és a babérleveleket. Kevergessük további 2-3 percig. Adjuk hozzá a zöldséglevest, és forraljuk fel, majd csökkentsük a hőt, és főzzük még 5 percig. Ha megvagyunk, tegyük félre, és hűtsük szobahőmérsékletűre. Ez után a levest, az avokádót és a citromlét keverjük krémesre botmixerrel. Tálalás előtt egy órán át hűtsük. Díszítsük kevés kevert, citromos tejföllel, friss petrezselyemmel, párolt spárgadarabokkal.

Forrás:

https://www.catchingseeds.com/

Török citromos búzadara kocka

Mindig idegenkedtem a rózsavíztől vagy rózsaolajtól, amit keleti és déli konyhák szívesen használnak a desszertjeik elkészítése során. A mai napig nem tudom megenni az ezzel sütött édességeket. Természetesen vannak sütijeik, amiket enélkül is el lehet készíteni, Ilyen ez az érdekes citromos, búzadarás, vaníliás török kocka.

190504-2-2.jpgFotó: KockacZukor

Serpenyős mézes citromos csirke spárgával

Finom és kímélő ebéd vagy vacsora lehet ebből a pillanatok alatt előkészíthető serpenyős csirkéből, melyhez tényleg mindent csak egy tepsibe kell dobálni, és hagyni, hogy a sütő végezze a munkát helyettünk. Szinte csak egyetlen serpenyőnyi mosatlanra kell számítanod, ha ezt a családi kedvenc sült pipit választod, mely kiválóan illik a diétás, tudatos étkezésekbe is így a bícsszezon közeledtével. A tökéletes ízkombinációt a méz, citrom, fokhagyma adja, melyet spárgával egészítünk ki. Ha a spárgát nem kedveled, helyettesítheted karfiollal, cukkínivel, brokkolival vagy zöldbabbal is, de burgonyával és rizzsel sem ördögtől való. A serpenyőben összegyűlt fűszeres, ízes pörkanyagokat tartalmazó szaftot mindenképp használd fel mártásként tálaláskor.

honey-lemon-chicken-asparagus-image-24.jpg

Hozzávalók:

  • Olívaolaj a sütéshez
  • csirkemell filé, csont nélkül és bőr nélkül
  • 1/3 csésze citromlé, frissen facsart
  • 1/4 csésze méz
  • 1 evőkanál szójaszósz
  • 1 evőkanál fokhagyma, apróra vágva
  • 2 evőkanál petrezselyem, frissen apróra vágva
  • ½ teáskanál őrölt fekete bors, ízlés szerint
  • 4 csokor spárga, fás végek eltávolítva
  • 1 citrom, szeletelve

Elkészítés:

Melegítsd elő a sütőt 200 fokra. A serpenyőt vagy tepsit sütőpapírral béleld ki, és permetezz olívaolajat 
az aljára. Rendezd el a csirkemelleket, sózd, majd tedd félre kicsit. Keverd össze a citromlét, mézet,
szójaszószt, fokhagymát, petrezselyem felét, sóval és borssal. Öntsd a mézes citromos keverék
háromnegyedét a csirkemellekre. Rendezd a citromszeleteket a tetejükre, szükség esetén extra
sóval és borssal turbózd fel. Fedd le fóliával, süsd 20 percig, míg a csirke átfő. Majd a fás végétől
megtisztított spárgát helyezd a csirke köré. Ha ínyenc van, a spárgát baconba is tekerheted.
Öntsd a maradék mézes citromos levet a spárgára, és sózd, borsozd is. Tedd vissza a sütőbe,
hogy megpirítsd, már fólia nélkül. Akkor van kész, mire a csirke szép aranyszínű lesz, és a spárgák
megfőnek. Díszítsd a maradék petrezselyemmel tálaláskor.

Forrás: https://cafedelites.com/

Sült édes kifli - lépésekben

Már érzem a sütőben piruló kiflik illatát, és alig várom, hogy beleharaphassak ebbe a ropogós édes fogásba. Ha nem vigyázok, és telhetetlen vagyok, akkor már forrón neki állok... és tutti, hogy megégetem a szájpadlásomat.. Na, de ha egyszer olyan finom. :D

190305-4-2.jpgFotó: KockacZukor

Csicseris krémleves tésztával

Az ünnepi nagy lakomák között, ha egy kicsit könnyebb fogásra vágysz, tökéletes választás ez az ízletes leves. Lehet, hogy kint szürke, hideg és ködös a táj, de ez a leves forrón elszürcsölve felmelegíti a testet és lelket is.

181212-2_1.jpgFotó: KockacZukor

Ünnepi citromkrém - vlog

Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen új édességgel lepjem meg a családot az ezévi ünnepi vacsorán. Egy pohárkrémre esett a választásom. Mindenki szereti a savanykás ízeket, és a kanalazható krémeket, így azt hiszem, tökéletes.

181125-2.jpg 

Fotó: KockacZukor 

 

Hozzávalók: 

  • 4 db Gyermelyi tojás
  • 180 g vaj
  • 150 g cukor
  • 1,5 dl facsart citromlé
  • 1 citrom reszelt héja
  • 4 dl zsíros tejföl
  • 60 g porcukor
  • 2 citrom reszelt héja (1 a krémbe + 1 díszítéshez)
  • 8 dkg szelelt mandula
  • 7-8 db keksz összemorzsolva


Elkészítés: 

A vajat, a cukrot és a tojást közepes lángon folyamatosan kevergetjük, míg szép, selymesen sima, homogén krémet kapunk. Amikor kezd sűrűsödni, akkor csurgatjuk csak hozzá a citromlevet, és hozzáadjuk a reszelt héját is. Amint besűrűsödött, a tűzről levesszük és megvárjuk amíg lehűl a citromkrém.

Összekeverjük a tejfölt a porcukorral és a reszelt citromhéjjal.

A szeletelt mandulát egy serpenyőben megpirítjuk. A kekszeket nagyobb darabokra törjük.

Egy formás pohár aljára szórunk a kekszből, amire merünk egy réteg citromkrémet, majd arra a tejfölös krémet. A pohár méretétől függően teszünk bele ebből több réteget is. A tetejét megszórjuk a pirított mandulával és a maradék reszelt citrommal.

Egy órácskára hűtőbe tesszük a poharakat.

Jó étvágyat!

Készíts gesztenyecsókot is karácsonyra! Garantált a siker!

-KockacZukor-

Tonhalas, olajbogyós penne

Ugyan nincs kétségem afelől, hogy még szeptemberben is jó időnk lesz, mégis úgy érzem, hogy a nyárnak hamarosan vége. Reggelente már ősz illata van a lehűlt levegőnek, a szabadságokról is jönnek vissza dolgozni a kollégák. De amíg még meleg van és hivatalosan nyár, addig megosztok veletek egy 10 perces könnyed tészta receptet.

180824-2.jpgFotó: KockacZukor

Epres, joghurtos tésztasaláta

Középiskolában diákmunkára „ítéltek” a szüleim. A nyári zsebpénzemet a családomtól távol, egy-másfél havi munkával kerestem meg. Nagyon nyűgös időszak volt, de felkészített a szülőktől és testvértől távoli mindennapokra, az egyetemi évekre. Ma már az ötéves unokahúgomnak próbáljuk elmagyarázni, mit is jelent a pénz, hogy mennyi munkából mit lehet megvásárolni, vagy hogy miért is kell az a malacpersely. A következő recept pénztárcakímélő, mégis mennyei, igazi nyári ízvilág, kicsiknek és nagyoknak is ízlik!

180525-2.jpgFotó: KockacZukor

Citromos tarhonyafelfújt – lépésekben

Már nagyon régen vágytam kipróbálni azt, hogy tudok-e, jól esik-e, leköt-e a festés. Így vettem egy vásznat, vettem négy színben festékeket, otthon mindent kicsomagoltam, és nekiestem. Természetesen minden apró lépés újabb kérdéseket vetett fel bennem technikákról, sorrendről, máshogyanról, de a flow elkapott, és újabb ötletek születtek bennem. Imádtam! Annyira elragadott az alkotás, hogy megfeledkeztem az ebédről is. Természetesen a pocakom jelzett, de csak kicsit megcsúszva, délutánra készült el ez a finomság. :D

180519-5-2.jpgFotók: KockacZukor

GrillszezON vártalak nagyON!

Grillszezon! Helló! Vártalak nagyon! <3 Amikor a világ legegyszerűbb és legélvezetesebb dolga vacsorát készíteni, és a teraszon vagy kertben vagy akár az erkélyen is - még egy vastagabb pulcsi ölelésében - elfogyasztani. Hmmm, de jó is, hmmm.... a legjobb az egészben, hogy a főzés részén nem is kell sokat agyalni, sőt: semennyit nem kell agyalni. Pillanatok alatt összedobható ez a citromos-fűszeres csirke spárgával. :)

april_dinner_chicken_asparagus.jpg

Hozzávalók:

  • Alufólia (igen, kulcsfontosságú alkatrésze a fogásnak :)
  • Csirkemell
  • Grill fűszerkeverék
  • Spárga
  • Citromszeletek
  • Citromkarikák
  • Fokhagyma
  • Vaj, olvasztva
  • A csirkére külön só és bors

Keverd el a hozzávalókat, a citromszeletek kivételével (nyilván). A csirkét helyezd fóliára, tegyél mellé citromkarikákat, helyezd oda a spárgát is. Sózd, borsozd kicsit, majd csurgasd rá a fűszeres vajat. Bugyoláld be, és süsd grillrácson vagy sütőben, és használd ki: trécselj a kellemes tavaszi estén minél tovább kedveseddel, barátaiddal. :)

Forrás: https://www.lecremedelacrumb.com

 

Csokis, citromos, mogyorós süti – lépésekben

Mindig irigykedve néztem a kutyatulajdonosokat. Én is már százszor gondolkodtam azon, hogy vajon jó kutya szülő lennék-e, de mindig arra jutok, hogy sajnos nem. Korán reggel elmegyek dolgozni, késő este érek haza, és az a szegény eb lényegében a négy fal közé zárva élne egyedül, egy kis lakásban udvar és friss levegő nélkül. Azért nem adom fel, hátha egyszer kertes házban lakhatok, és nem kell azon gondolkodnom, hogy mi lesz szegény kuttyal napközben a távollétem alatt. Addig is megvigasztalom magam egy finom csokis, citromos sütivel.

kesz_600.jpegFotók: KockacZukor

Grízes, túrós, barackos kocka

Sok évvel ezelőtt már jártam hangmeditáción, hangfürdőn. Nagyon jó emlékek maradtak meg bennem róla. Meghirdettek egy közelemben lévő jógateremben is nemrég egy ilyen foglalkozást, és annyira megörültem, hogy pár percen belül már jelentkeztem is rá. Az egy órás meditációt gong és hangtálak által kibocsátott rezgésekben töltöttük. Annyira lelazított, hogy aztán komoly koncentrációt igényelt haza autókázni, mert időbe telt visszatérni a fizikai síkunkra. :D

kesz-700_2.jpgFotó: KockacZukor

Citromos, cukorborsós, tejfölös halleves – lépésekben

Múlt hét vasárnap járt nálam egy fotós barátom, aki egy vizsgamunkájához kért segítséget ételfotózás témában. Hozott sós és édes "ételmodelleket", és én próbáltam rávezetni arra, hogy mi is áll jól ezeknek a modelleknek a képi világ, a kivágás, a fények, a kellékek szempontjából. Annyira lelkes lett, hogy úgy búcsúzott: ezt tanítanom kéne, és hogy ő erre valószínűleg rá fog kattanni. Igazat kellett adnom neki. A foodstyling és fotózás szerelemmé válhat. ;-)

7-kesz-600.jpgFotók: KockacZukor

Szarvacska tészta gorgonzolás, diós mártással

Állítólag viráglelkű vagyok, annak minden illatával, de érzékenységével is. Érzéseket vált ki belőlem a fű kövérsége, az öblítő illata, a reluxán átsütő nap ereje, a tárgyak elrendezése a polcon, egy tányér formája, a gulyásleves íze, a bőr tapintása, a szó csengése, a dallam hajlása. Egy étel elkészítése során sem maradnak el az érzések... az egyik legfontosabb hozzávaló mindig a szeretet. :)

szarvacska_teszta_gorgonzolas_dios_szosszal_kesz-700.jpg

Fotó: KockacZukor

Citromszószos metélt sült hallal

Esik a hó. Most bezzeg esik a hó. Át kéne tenni a karácsonyt január vagy februárra, esetleg a húsvétot és szentestét kéne felcserélni, mert az utóbbi években én karácsonykor napoztam egy szál trikóban, majd húsvétkor lapátoltam a havat... Ma, miközben a ház melletti dombon a kicsik szánkóznak, halat sütök, és citromszószos metélttel tálalom. Már korog a pocakom. :-)

citromszoszos_metel_sult_hallal_kesz-700.jpgFotók: KockacZukor

süti beállítások módosítása