Borjúmirigy erdei gombával és házi tarhonyával



Dél körül mostanában beírom a facebookba, hogy Márgál, és megnézem, mi az aznapi menü, mert Gál Attila azt találta ki, hogy becsületkasszás vendéglátással hozza közelebb az utca emberéhez az amúgy nem éppen olcsó gourmet-konyhát, amit a Király utcai éttermében visz.

Thai Talaj



Eredetileg volt bennem egy olyan hátsó gondolat, hogy végre tiszta vizet öntök a pohárba és könyökkel szertezúzom az egyre indokolatlanabb Parázs-kultuszt, de másképp alakult.

Tokyo Udon Tészta Cowboy módra



Tulajdonképpen lett egy ázsiója azoknak az éttermeknek, melyeket nem ázsiaiak visznek, mégis kapható bennük ázsiai kaja – az ázsiaiak ugyanis azért főznek ázsiait, mert mást nem tudnak, a magyar szakács viszont azért, mert úgy döntött.
 

Vaddisznópofás spagetti a körúton



Olyan helyet találtam, hogy egy pillanatig elgondolkodtam azon, hogy megírjam-e, mert eddig még mindig volt szabad hely, és nem szeretném, ha két hónap múlva már csak foglalással lehetne leülni. De aztán elkezdtem aggódni, hogy vajon életképes-e a vendéglátói koncepció úgy, hogy nincs mindig teltház – nem szeretném látni, ahogy alábbadnak, elszürkülnek visszaváltanak valami biztonságos sebességbe – ezért inkább úgy döntöttem, nem leszek önző, és mindenkit elküldök a Spazióba.

Mikronómia

Mennyire jó lenne már egy olyan hely, ami bent van a belvárosban, valami klasszicista palota zegzugosan leválasztott aljában, lenne benne jó kávé és Veuve Clicquot, valamint mindennap egyfajta innovatív, lehengerlő pasta, kávéstúl ezerért. Egy pillanatra azt hittem, megtaláltam.
 

Barillát a Baldasztiból



Vibráló, digitális avart sodor az őszi szél , megnyitott a második (harmadik) Baldaszti’s, Budapest legstílusosabb, rongyrázásra és gasztromókázásra egyaránt alkalmas helye, az Andrássy úti Baldaszti’s Grand, melyben a koncepció alapján a fine dining találkozik az urbánus bisztro-életmóddal és egy belvárosi gurmésoppal, talán még hozzá egy pezsgőbárral, illetve egy belsőépítészeti bemutatóteremmel.

Mire jó a bazsalikom?



Nem is értem, hajszálpontosan miért döntöttünk az Il Basilico mellett. De asszem volt benne szerepe a web2-nek, talán valaki ajánlotta, vagy a facebookon lehetett találkozni vele, és tényleg, nézem a honlapjukat, gyűjtik a Like-ot rendesen, mintha a jó étterem fő vonzereje a népszerűség volna. Végül is a lényeg az, hogy a szokásos pozitív előfeltevéseink kíséretében besétáltunk, és kiválasztottuk a gasztrobloggereknek fenntartott ablak melletti helyet.
 

Vaddisznó-bolognai a Két Szerecsenben



Még emlékszem arra az időre, amikor a Két Szerecsen meglepően letisztult, nyugatias újdonságnak számított, és némi merészség és idealizmus is tetten érhető volt abban, hogy egy ilyen éttermet nyitottak. Azóta a Két Szerecsenről már sok rosszat és sok jót is lehetett hallani, tapasztalni, végül megtalálta a helyét a fővárosi vendéglátásban, mint megbízható, visszafogott találkahely – legalábbis én annak használtam és annak tökéletesen működött.
 

Erdei gombás sodort tészta parmezánnal



Így novemberben már nem olyan könnyű a tésztakritikus élete, mert nem csak, hogy senki nem vágyik már az igazi nyári pastaízekre, a friss zöldségekre, melyekhez annyira magától értetődően passzol a pasta, de a hidegben nem is tud hosszan sétálgatni az utcán, hogy érzésből üljön be pont a megfelelő étterembe, mint valami érzékeny utazó. A hideg ugyanis parancsol. Engem beparancsolt a Gerlóczyba egy menüre - és ez nem is először esik meg velem.

Semmit a szemnek, semmit a szájnak



Nyílt a Retek utcában egy kis francia cukiság, afféle pattiserie, és mindenfelől arra mutattak a nyilak, hogy nézzem meg, írjak róla, el is mentem, de sajnos nem adtak semmiféle tésztát, csak péksütit, szendvicset, ilyesmit, amiről egyrészt nem szoktam írni, nem is igen értek hozzá, másrészt ebédidő volt, és én a mellélövéstől megéheztem, és elkeseredetten néztem körbe, hol dobhatnék be egy tésztát. A Szt. Jupátba mégsem mehetek, körülnéztem és első pillantásra elfogadható alternatívának tűnt az Il Treno. Gondoltam, egy lakossági teszt nem árthat.

Mamma Terra a Ferencieken



Azért sem igen írtam pizzáról soha, mert soha nem tudtam megfejteni, ki mitől is tart mit jó pizzának.


 

Itáliában is nyilván számtalan helyi változat létezik, nekem egyik ízlett, a másik vagyis a legtöbb kevésbé. És evvel itthon sem vagyok másképp. A Pizza Hut szupertelített takarmányzsírossága egyértelműen visszatetsző, ahogy a Don Pepe vastagra kelt pizzatésztája is csak akkor ehető, ha hozzá valami brutális ízű szószt sikerült keríteni. De sokszor ettem vékony, ropogós tésztájú pizzát is, és az sem nagyon ízlett. Mintha minden pizzára csak fanyalognék, ez sem az igazi, az sem igazi, miközben egy jó csípős, pepperonis, szalámis-kolbászos pizzaszeletet tulajdonkléppen szinte bárhol szívesen elfogyasztok egy korsó sör mellé – ezt amúgy némi rendszerességgel a Kazinczy utcai Szimpla Kertben szoktam megtenni.

 

De a napokban rátaláltam valamire, ami rendet vágott a pizzák összemosódó, alulértékelt világában. A Mamma Terra az Egyetemi Könyvtárral szemben nyíló átriumos belső udvar kapuépítményében van, egy 15 négyzetméteres sarki üzlethelyiség, melyhez tartozik egy kis 'kerthelyiség' - 5 db kis asztal székekkel. A helyiségben dolgozó pizzasütő régi barátom, nem szokványos életúttal. Ahogy beszélgettünk, kiderült, hogy a pizzéria mélyebb értelme az, hogy a háttérben működő gazdálkodási egység - egy zöldség – és gyümölcskert - termékeit elhelyezze egy jól fizető közegben, mint nyersanyag. A kert az enyhén szólva hátrányos helyzetű Baranya megyei Besencén található – azt hiszem ez lesz a címszereplő Mamma Terra.

 

Ez persze lehetne csak szöveg, esetleg szociális érzékenység, stb, de miután kikértem a „Konyhafőnök specialitása” nevű pizzát, amin legalább három- négyféle paprika volt, közülük többen is csípősek, akkor néhány falat után azt vettem észre, hogy valami lenyomja a paprika ízét, meg a szalámi ízét, de a még a szalonna ízét is alig érezni egy nehezen meghatározható, nagyon erős íztől. Eltartott egy darabig míg rájöttem, hogy a pizzára került paradicsom annyira ízes, hogy az összes szereplőt leénekli a korongról. És honnan is van ez a paradicsom? Besencéről, a gazdaságból. Ezért a paradicsomért odaszokom. És nem csak ezért. A tömb túloldalán van a szinte titkos Cheers Drinkbár, ahonnan zseniális magyar kézműves söröket lehet korsajával átszállítani a Mamma Terrába, amíg ők maguk valahogy üzembe nem helyeznek egy sörcsapot.

Nostro Gastronomy



A Krúdy utcában találtam egy új kis helyiséget, már a méretei és a berendezés is valamiféle bizalmat ébreszt, ez itt nyilvánvalóan nem egy beruházói gondolat szülötte, hanem egyértelműen gasztronómiai ihletettségű jelenség.

A Locanda Locatelliben jártunk



Nem lehetett kihagyni. Hosszú idő óta először jártam Londonban, és kihasználtam az alkalmat, hogy élőben teszteljem az olasz konyha egyik nagykövetének, Giorgo Locatellinek az éttermét.

Kagylóragu a Zappában



A Mikszáth téren szinte bármelyik lyukban lehet enni, nem mindet próbáltam, de azt tudom, hogy a Don Leonéban lehet jó pizzát enni – vannak extra csípős paprikakrémjeik – és, hogy a Zappában tehetséges a szakács.

Poénkonyha a gozsdu udvarban



A Yiddishe Mamma Mia a Gozsdu udvar negyedik udvarában nyíló étterem, már nevében is poénnal indít, később ez fokozódik, miközben a fúziós pastám igen korrekt volt.

San Marzano



Innen már rendeltem házhoz finom pizzát és korrekt pastát, de bemenni most először támadt kedvem. Igaz, hogy a Batthányi téri vásárcsarnok egy gyönyörű, szép régi piacépület, ma mégis egy buta pláza működik benne, és az ember nem jár étterembe plázába - mint az köztudott.

süti beállítások módosítása