Így ettünk mi – Wasabi

Házhoz rendelni mindig trükkös dolog, hiszen szinte lehetetlen kihívás elé állítja az éttermeket az, hogy az étel elkészülte után sok-sok perccel kerül asztalra. Így kellene friss gasztronómiai élményt produkálni. Nézzük, a Wasabinak sikerült-e!

cím_11.jpg

Pappardelle a 2Spaghiból



Elkészítettem a Jacopo és Matteotól hazahozott papparedellét, és kiszedtem az ugyanonnan hazavitt szuper-bazsalikomos paradicsomszószba. De: nem volt egy reveláció. A pasta puha volt, mint a magyar omladékony nagykocka, lehet hogy ezt már a mi ízlésünkre szabták? A szósz pedig nem volt elég testes, ahhoz hogy a belekomponált nagyszerű ízt áterőltesse a tészta tehetetlenségén. Vissza kell menni helyretenni ezt a kérdést.
 

Nem elég bionak lenni, annak is kell látszani



Soha nem írtam házhoz-szállított kajáról, mert úgy éreztem, az a műfaj legvége, már nem is annyira a gasztronómia legvége – bár igen gyakran az – hanem az étterem-kritikai műfaj sárba rángatása. Most azonban kaptam egy fülest, hogy nemrég kezdett működni egy Biopincér.hu nevű csak házhoz-szállító étterem – ki kell próbáljam.

süti beállítások módosítása