Tör-zúz, repked, 5000 tojásból süt omlettet…

Sok helyen egyedi módon köszöntik a húsvétot.

botides4.JPG

Tovább
Címkék: tavasz húsvét kultúra ünnep tojás tradíció Kultúrmetélt

Húsvéti lencsekrémleves füstölt pulykával

A húsvét megterített asztalára a legjellemzőbb a hidegtál, azon a legfrissebb szezonális zöldségekkel és főtt sonkával, főtt tojással, salátákkal, kelt tésztával és süteményekkel. Az ünnepi leves általában a marhahús leves, persze ahány ház, annyi szokás. Én nagyon szeretem a kicsit savanykás lencsekrémlevest, füstölt hússal. Isteni finom, ami mellett azért még marad hely a pocakban a ropogós hideg ételek csipegetéséhez, a süteményekhez is. :-)

husveti_lencsekremleves_fustolt_pulykaval_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: húsvét lencse kagylótészta ünnepi füstölt hús Receptajánló KockacZukor lencskrémleves

A tojáspucolás művészete

Annyiféle ötletet próbáltunk már, sőt talán mi is ajánlottunk trükköket korábban a főtt tojás pucolását megkönnyítendő. Valahogy egyiket sem éreztük azonban egyértelmű sikernek, mindig csak a véletlenek különös játékának tűnt, ha épp egyszerűen sikerült a tojást megszabadítani a héjától. Tán már olyan is volt, hogy pont akkor jártunk sikerrel, amikor egyetlen praktikát sem alkalmaztunk a felsoroltak közül. Ha együtt éreztek velünk, és még mindig várjátok a megváltást e témában, próbáljátok ki a lenti módszert, és lécci, írjátok meg, bevált-e! A főpróba lehet idén Húsvétkor is!

492c4c73e89894003e7182f1e8a6e196.jpg

A metódus pedig a következő a leírás szerint:

  1. Helyezd lábasba a tojásokat, és engedd fel annyi hideg vízzel, hogy a tojásokat ellepje, és kb 5 centiméternyi vízréteg maradjon is felette. A túl sok víz sem jó, felesleges száz liter vízben úszkáltatni a tojglikat, és nem is célravezető.
  2. Bármennyire is sokan esküsznek rá, NE SÓZD a vizet, mert a héj természetes mikrorepedéseit elzárja, és hátráltatja a héj alatti membrán leválását a tojásról.
  3. Adj 1 evőkanál ecetet 6 tojásonként a vízhez.
  4. Főzd a tojást, barna héjú esetén 9 percig, fehér héjú esetén 7 percig, majd zárd el a tüzet.
  5. Öntsd le a tojásokról a forró vizet, és engedd őket hideg vizes fürdőbe néhány percre.

Állítják, hogy na most, de TÉNYLEG MOST ez a legjobb módszer a könnyű tojáspucolásra, teszteljétek velünk!

easy-to-peel-hard-boiled-eggs--768x512.jpg

easy-to-peel-hard-boiled-eggs-open-768x367.jpg

Forrás: http://www.soberjulie.com és thepioneerwoman.com

Tovább
Címkék: húsvét tojás Spájz gyermelyi más tészta tojáspucolás

Húsvéti tésztasaláta baconos csirkével

Mindig azt hittem, hogy az, hogy valaki komolyabban megbetegszik, mindenkivel megtörténhet, de velem soha. Nyilván ez naiv gondolat, mégis távol állt tőlem mindenféle baj, egészen másfél héttel ezelőttig. Amikor is egyik reggel csak tehetetlen jajgatások közepette tudtam felállni. A derekam és gerincem úgy döntött, nem áll szolgálatomba. Egy hét vény nélküli gyógyszer és tapasz használat után el kellett mennem orvoshoz, mert elkezdtem félni, hogy komolyabb a baj, mint egy megerőltetés. Jól tettem, hogy elmentem, mert bár műtétet nem igényel, az életemet a jövőben kis változtatásokkal, más típusú sportokkal kell élnem tovább. Először is pihenek egy nagyot húsvét alatt, és kimegyek a természetbe nagyokat sétálni. :-)  

husveti_tesztasalata_baconos_csirkevel_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: húsvét tojás kelbimbó uborka tejföl majonéz csirkemell penne kapor bacon kukorica cukorborsó Receptajánló KockacZukor vita pasta

Új trend Húsvétra: csoki helyett sajt tojás

Ha nem vagy csokoládérajongó, akkor bizonyára hidegen hagynak a húsvéti csokitojások is. Sőt, ha igazi ínyenc vagy, talán szívesen zsebelnél be férfiként a locsolkodás jutalmaképp egy igazi, gasztronómiai kuriózumot.

Egy bizonyos Annem Hobson nevű food blogger különös újdonsággal rukkolt elő, mert megelégelte, hogy minden ünnepi időszak a csokoládé körül forog. Karácsonykor adventi naptár CSOKIBÓL. Húsvétkor tojás CSOKIBÓL. Valentin napon bonbon CSOKIBÓL.. és még sorolhatnánk hosszan. Az ötletgazda megalkotta a sajt-tojást egy kézműves sajtműhellyel együttműködve. A Cheester-Egg névre hallgató ínyencség félkemény, enyhén porhanyós, de mégis krémes textúrájú sajtból készült, gusztusos húsvéti csomagolásban kínálva. Ez az új trend a karácsonykor már bevezetett sajt-adventi naptár után. Az íze a visszajelzések szerint valósággal isteni, bár az ára mondjuk elég borsos, 15 fontba kerül.

cheester_egg_in_packaging_as_sold.jpg

https_blueprint-api-production_s3_amazonaws_com_uploads_card_image_419376_1d622d64-5ad7-42fd-9f44-862951a0bf51.jpg

Forrás: http://www.goodhousekeeping.co.uk/

Tovább
Címkék: húsvét tojás más tészta trendabc sajt tojás cheester egg

Répatorta tekercselve

Ígértem, hogy Húsvéthoz közeledve hétről-hétre megosztunk egy remek receptet, hogy együtt készülhessünk, válogathassunk az ötletek közül, melyik lesz a jobb, a kedvesebb a családnak. :) Répatorta ilyenkor nem hiányozhat az asztalról nálunk, sőt, a gyerek szülinapi tortája is mindig az. Ami annyit jelent, hogy kétszer is sütnöm kell két héten belül, olyan közel van a két dátum. Csak engem szokott zavarni ez, a többiek nem unják meg, sőt! De most örülök, hogy idén újíthatok, és bevethetek valami mást. Szülinapra marad a torta verzió, viszont Húsvétra répatorta-tekercset készítek majd. :)

8989.jpg

Hozzávalók:

  • 3 tojás
  • 2/3 csésze kristálycukor
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 1/2 teáskanál só
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál gyömbér
  • 1/4 teáskanál szerecsendió
  • 3/4 csésze liszt
  • 2 csésze reszelt sárgarépa
  • Porcukor, a tészta feltekeréséhez

A krémhez:

  • Natúr krémsajt vagy egy doboz mascarpone
  • 4 evőkanál vaj szobahőmérsékleten
  • 2 csésze porcukor
  • Kevés vanília-kivonat

Elkészítés:

Melegítsd elő a sütőt 180 fokra. Vajazz és lisztezz ki egy közepes méretű tepsit, de használhatsz sütőpapírt is pluszban, ez segíti a tészta kiemelését. Egy tálban verd habosra a tojásokat a cukorral, olajjal, vaníliás cukorral. Egy másik tálban keverd el a száraz összetevőket: a sót, sütőport, lisztet és a fűszereket. Majd add hozzá a tojásos keveréket, és végül a répát is. A masszát öntsd a tepsibe, és spatulával vékonyra egyengesd el, majd süsd kb 10 percig. Egy konyharuhát teríts a pultra, és szórd meg bőven porcukorral, majd a megsült tésztát borítsd rá. Húzd le róla a sütőpapírt, és a konyharuha segítségével óvatosan göngyölgesd fel a tésztát. Így összetekert állapotában hagyd teljesen kihűlni. Ha már kihűlt, tekerd szét óvatosan, és kend meg a kikevert krémmel, majd csavard vissza a tésztát. A kész tekercset tedd hűtőbe, míg összedermed. Szeleteld a hűtőből kivéve, és szórd meg porcukorral is. :)

carrot-cake-roll03process.jpg

carrot-cake-roll04process.jpg

carrot-cake-roll06process.jpg

carrot-cake-roll07process.jpg

carrot-cake-roll23-4words.jpg

Forrás: http://www.crazyforcrust.com

Tovább
Címkék: húsvét tojás liszt Spájz gyermelyi más tészta

Húsvéti mini tortácskák

Milyen jó, hogy mindenről eszembe jut valami. Vasárnap reggel megint bundás kenyeret kért a gyerek, és mi azt úgy szoktuk, hogy sütemény kiszúróval formát vágunk a toast kenyérből, így csillagos, szívecskés, anyámkínjás bundás kenyérkéket reggelizhetünk, ami egyébként nagyon jó móka. Erről aztán eszembe jutott, hogy Húsvétra valami újfajta süteménnyel fogok előrukkolni, amely elkészítésénél - a bundáshoz hasonlóan - a nyuszis és tojás formájú kiszúrókat felhasználhatom. Gép elé ültem, és elkezdtem keresgélni receptek után: naná, hogy ez nem az én forradalmi ötletem, hanem már valaki kitalálta... annyi baj legyen, ez nem tántorít el, és elkészítem a saját verziómat, a talált recept alapján.

easter-egg-cakes-step-20.jpg

Nekem anyukám úgy tanította, hogy a tökéletes piskótában épp annyi van mindenből: tehát 6 tojáshoz például 6 evőkanál liszt és 6 evőkanál cukor kell. Így készítem majd a piskótát, amiből elkészülte után nyuszi és tojásformákat vágok kiszúróval. Ha kész, színes cukormázat keverek, leöntöm a formákat, és hagyom megszáradni, majd díszítem a tojásokat, és a nyuszikat is kifestem ételfestékkel. A mini húsvéti tortácskákat mindenki imádja majd szerintem. :)

easter-egg-cakes-step-3.jpg

easter-egg-cakes-step-4.jpg

easter-egg-cakes-step-5.jpg

easter-egg-cakes-step-7.jpg

easter-egg-cakes-step-16.jpg

Forrás: The cake blog

Tovább
Címkék: húsvét piskóta liszt Spájz gyermelyi más tészta

Te lerajzolod, én megsütöm

Gyerekkoromban Anyukám azt mondta nekem, hogy nem tud rajzolni, így engem sem tud megtanítani, ne kérdezzem meg, hogy kell például nyulat kanyarintani, mert nem fog menni. Aztán mégis fogott egy papírt, és csak megszült egy nyulat, ami akkor örökre beégett a retinámba. Ha nyulat kell rajzolnom a gyereknek, biztosan ezt rajzolom, más nem is megy. Lejjebb mutatom, hogy is nézett ki. Na, de hogy ezt most miért nosztalgiáztam fel? Mert Anyukám híres nyuszi-rajzát juttatta eszembe az alábbi nyúl kenyérke. És mivel közeleg Húsvét, mostantól hétről hétre ajánlunk valami nyuszis finomságot a készülődéshez. :)

bunnybreadstick6.jpg

Hozzávalók:

  • 3 csésze kenyérliszt
  • 2 és fél teáskanál szárított élesztő
  • 1 csésze melegvíz
  • 2 evőkanál barnacukor
  • 1 teáskanál só
  • 1/4 csésze napraforgóólaj
  • 1 evőkanál olasz fűszerkeverék
  • 1 evőkanál durva tengeri só
  • 1 evőkanál tej
  • 1 evőkanál agávé szirup (vagy juharszirup)
  • 2 evőkanál vaj

bunnybreadstick4.jpg
Elkészítés:

Keverd el egy kis tálban az élesztőt, ½ teáskanál barna cukorral és vízzel. Hagyd állni, míg az élesztő dolgozni kezd, és habossá válik a keverék. Ha van kézimixered, annak a táljában dolgozz, könnyebb feladatod lesz. Adagold az élesztős keverékhez a maradék barna cukrot, sót, olajat, olasz fűszereket és a lisztet. Keverd kb 2 percig, míg összeáll. A tészta elég dús lesz, de puha és ragadós. Ha ez megtörténik, vedd ki a tálból, és gyúrd át kb 2 perc alatt lisztezett deszkán. Majd tedd vissza egy olajozott tálba, takard le, és keleszd kb 1-2 órát langyos helyen. Ha lejárt az idő, vedd ki a tálból a tésztát, és szuszogtasd át a lisztezett deszkán. Majd vágd 8 egyenlő részre. Minden darabból formázz kb 14 centi hosszú kötélformát, és vágj le a végükből egy apró részt, amiből bojtos farkincát rögtönözhetsz a nyusziknak. Csavard meg a tésztát a képen látható módon, és helyezd el a helyén a bojtos farkincát is. 180 fokos előmelegített sütőben süsd kb 5-10 percig, hogy szépen megemelkedjenek. Majd keverd el az agávé szirupot kevés tejjel, és kend át a nyuszik farkát vele, majd szórd meg a farkincát nagy szemű sóval. Told vissza a nyuszikat a sütőbe, és süsd további 15 percig, míg szép aranybarna lesz. Kivéve kend meg olvasztott vajjal az egész nyuszikat vékonyan… És a végén mutatom a képet Anyukám nyuszi rajzáról, amiről meséltem. Ugye, hogy hasonlít? :)

unnamed_1.jpg

Forrás: platedcravings.com

Tovább
Címkék: húsvét tojás liszt Spájz más tészta nyuszi kenyér

Húsvét a szemnek és az érzékeknek

Nem tipikus húsvéti dekorációk, apró részletek, hangulatfokozó ötletek minimál, rusztikus, vintage és organikus stílusban, színesben, fekete-fehérben. Nemcsak a tojás és a nyuszifül: a vöröskáposzta, a retek és a madártoll is központi vizuális elemmé válik.

detail29_cr.jpg

Tovább
Címkék: design stílus húsvét ünnep amazon trend tojás kreativitás ünnepi tálalás Kultúrmetélt Food Fashion asztalkultúra

Húsvéti répatorta

Kellemes húsvéti ünnepet kívánok minden kedves olvasónak! Ez a répatorta isteni ünnepi desszert, a hozzávalói sem túl bonyolultak, mindenhol kaphatók, sőt, valószínűleg a kamrád és hűtőd állandó lakója is mind! Jó pihenést, kellemes napokat a család körében! :-) 

husveti_repatorta_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: tavasz húsvét répa torta sajtkrém ünnepi krémsajt répatorta Receptajánló KockacZukor

Töltött csokitojás "húsvét keddre"

Nálunk tonnaszám maradnak meg a különféle csokitojások húsvét után. Hoz a Nagyi, a Mami, a keresztapu nyuszija is, és persze a mi kertünkben is tojik jó néhányat a nyúl. A 70%-át nem esszük meg, hanem valamilyen édességben végzi, ám most idén tudatosan vásárolok néhány normál tojás méretű, minőségi csokiból készült darabot, amit majd az ünnepek után, keddre félreteszek ehhez a desszerthez.

6885156290_1d3d6d0458_o.jpg

Tovább
Címkék: húsvét tojás töltött tojás Spájz gyermelyi más tészta

Húsvéti avokádós, tojásos tésztasaláta

A húsvét már nem olyan dugig evős ünnep, mint a karácsony. Sőt, inkább könnyed salátákat, sonkát, tojást, friss zöldségeket, savanyút, illatos levest eszünk a családi ebédeken. A borok már lágyabbak és könnyedebbek, a beszélgetések egy része már az udvaron folyik, sőt, ha úgy adódik egy jó kis vidéki erdei sétát is teszünk. A kicsik fészket készítenek a nyuszinak, mi nagyok pedig süttetjük az arcunkat a napon. Imádom!

husveti_avokados_tojasos_tesztasalata_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: húsvét ünnep tojás tejföl majonéz penne bacon tésztasaláta snidling avokádó Receptajánló KockacZukor

Csak 3 hozzávaló: színes epertojások

Imádom húsvét előtt a netet böngészni, mert folyton beleakad az ember valami imádnivaló ötletbe. Szuper praktikákat, DIY dekorációs tippeket lehet találni, és persze újszerű recepteket is, mint amilyen ez itt: színes epertojások, óriási! A piacon már fellelhető eper, és ha szerencsénk van, már kifogható olyan, ami még ízében is emlékeztet a valódi gyümölcsre.

eee_1.jpg

Tovább
Címkék: húsvét tojás eper Spájz más tészta epertojás

Tormakrémleves húsvétra

Gyerek voltam, amikor hosszú, sötétzöld, gazdag füvet szedtem húsvét előtt, hogy a nyuszinak fészket készítsek. A húsvéti szokások egy része felnőtté válásom során is megmaradt, mint a tojásba dobálásos húsvéti családi játék, amit mindig kint az udvaron és napsütésben játszottunk. Persze, hogy ki ne maradjon, hóesésben is ünnepeltem már a húsvétot, ami nem nagyon tetszett, sőt kifejezetten rosszul esett, hogy még nem virít a kikelet. A bringákat már elővettük téli álmukból, vagyis remélem, hogy az idei húsvét már a tavaszban fogad minket...

tormakremleves_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: leves húsvét ünnepi torma Receptajánló KockacZukor tormakrém leves

Angyalok karcsú pastái (tésztadiéta olasz módra)

Olaszországban a húsvét hétfőt Pasquettának, „húsvétocskának” vagy „Angyalok Hétfőjének” hívják és természetesen a „pasta al forno”, azaz a tepsis tészta sem maradhat ki az ünnepi menüből vagy a piknikes kosárból – számos más finomság mellett, melyekkel kapcsolatban nem csak a fogások egymásutánját, hanem az olasz étkezés évezredek óta formálódó rendszerét, egészségre gyakorolt hatásait is megvizsgáltuk. (Igen, az autentikus tésztakészítési eljárás betartásával lehetséges tésztával fogyni: a tésztadiéta nem álom!)

putto3.jpg

Tovább
Címkék: közösség tavasz család olasz húsvét kultúra történelem ünnep táplálkozás olaszország egészség életmód diéta amazon emésztés zöldség szicília cassata sütemény sütés rost szénhidrát ünnepi reneszánsz rikotta vitalitás tradíció sűrítés zöldséges lasagne al dente tésztadiéta tésztatipp kultúrtészta Kultúrmetélt pasta asciutta világtészták tésztatechnikák pasta al forno kétlábasos főzéstechnika

Hangolódjunk a húsvétra – íme az ünnepi ebéd

Tavaly esett a hó húsvétkor. Meglátogattuk a nagybátyámékat, és az ünnepi ebéd után arra készültünk, hogy kimegyünk az udvarba, „tojásba dobálni”, de a hó miatt sajnos nem tudtunk játszani. Ez a „tojásba dobálás” egy régi húsvéti játék, amit még a nagyszüleinktől tanultunk. A játék lényege, hogy a család minden férfi tagja kap egy hímes tojást a párjától. Ezt az asszony leteszi a földre, és lép egy nagyon nagyot a tojás mellől. Erre a pontra kell állnia a férfinek (terpesz állásban, lehajolva), és innen kell 20, illetve 50 forintosokkal, dobással beletalálnia a tojás testébe. A játék során a nőt és a férfit más motiválja: a nő annak örül, ha nem talál bele az ura a tojásba, mert minden aprópénz, ami mellé megy, az asszonyé lehet. Viszont ha a férfi mégis sikerrel jár, a hímes tojás az övé, és a játéknak vége. Nyilván a nagyszüleink korában ezek a kis összegek sokkal többet értek, de azt hiszem, ennek már nincs is jelentősége. A család közös mókájának, nevetésének van igazán értéke. Nagyon remélem, hogy ezen a húsvéton a napocska simogatja majd az arcunkat az udvaron, és messze kergeti a hideget és a havat. :)

husvet_1_kesz_700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: tavasz húsvét ünnep sajt pesto csirkemell bacon tarja metélőhagyma füstölt tarja Receptajánló KockacZukor petrezsem
Tésztaszótár