Egy ideje az életem része egy kis francia buldog lány. Ha nem is mindennap, de hetente találkozunk, és próbálunk összeszokni. Úgy alakult, hogy pár napig én foglalkoztam ezzel a kis zömök gombóccal, mert a gazdája külföldre utazott. Komoly kihívás ez az ismerkedés, de úgy érzem, lassan barátok leszünk. A kis kópé megetetése után én is vágytam egy finom vacsira, és egy közeli utcában találtam egy vietnámi éttermet, ahol megbeszéltem egy találkozót a barátnőmmel.
Bár a fővárosban élek, jellemzően nem megyek olyan helyekre, ahova a turisták járnak. Csak akkor járok a Citadellán vagy a Várnegyedben, ha egy vidéki vagy külföldi vendégemnek akarom megmutatni a város szépségeit, és csak akkor megyek be a Bazilikához is, ha azt remélem, a turistaszezonnak már vége. Nos. Ehhez képest így a nyár közepén - turisták ide vagy oda - én mégis a Japanica-ban kötöttem ki egy hétvégi ebédre, és amennyire tartottam a sok embertől, annyira élveztem azt a pár órát, amit a városközpont éttermében tölthettem.
Hát nem tudom ki, hogy van vele, de én nem tudok leves nélkül élni. Van, hogy csak levesre vágyom, a szilárd étel pedig érdektelen marad mellette. Van, hogy a tiszta fehér, forró levesre áhítozom, a szürcsölés élményére, és van, hogy sűrű barna levesre, ami laktat, amitől tele lesz a gyomrom, ami gazdag, és szinte főételként fogyasztható. Ha pedig leves, akkor levestészta, aminek a sok fajtája is jelzi, milyen meghatározó számunkra a leveskultúra. Most be is ugrott az a vicces kérdés, hogy vajon az analfabétáknak is ugyanúgy ízlik-e a betűtésztával készült leves. ;-) Na jó.. skip. :D
Találkát beszéltem meg egy barátommal a városközpontba a tűzijáték vasárnapjára. Mindezt úgy, hogy a stresszes és lótifuti hétköznapok során teljesen kiesett, hogy nemzeti ünnepnap lesz, és a főváros hangosabban lüktet majd, mint egyébként.
Szombaton egész éjszaka esett. Még reggel is. Ki se akartam kelni az ágyból. Végre friss volt a levegő, imádom hallgatni az eső kopogását, érezni a vizes föld szagát. Hálás voltam a kényelmes ágyért, a vasárnapért, az esőért, az életemért. Egészen addig ebben az emelkedett állapotban tudtam maradni, amíg beértem a Deák térre. Csak akkor jöttem rá, miért is ez nagy tömeg, lökdösődés, turisták, nyüzsgés.
Szürke arccal fogadtam a barátomat. Csak azon kattogott a fejem, hogy hova meneküljünk. A gyomrom korgott, nem tudtam két egész összefüggő lépést tenni. A hozzám legközelebbi lépcsőre fel is ugrottam, és a Buddha Miniben találtam magam.
Szürcsöldének neveztem el a helyet, hiszen mást se csináltam itt az első ebédem során, mint szürcsöltem: a leves levét, a tésztát, a fafülgombát, a zöld leveleket. Na jó. A húst és rákot nem szürcsöltem, mégiscsak volt tehát, amit rágtam és haraptam. ;-) Mindenesetre az első alkalom igencsak vicces volt. Bénáztam a nagy fakanállal, a pálcikákkal, közben pedig nevettem, és éreztem, hogy ez most valami új végre, és biztosan sokáig bennem marad az élmény.
Az ünnepek után visszatértem a fővárosba a családdal töltött vidéki napok után. Természetesen, ahogy megkezdődött a munkahét, máris mehettem be a városba, annyi intéznivalóm volt gyógyszertárban, bankban, ilyen és olyan üzletben. Teljesen meghökkentem, amikor megláttam a tömérdek embert a belvárosban és a bevásárlóközpontban. Nem értettem, mi ez a forgatag, de aztán rájöttem, hogy az ajándékutalványokat és az ajándékba kapott pénzeket váltják be és költik el.
Nagyszerű élmény otthon japán tésztákat készíteni, főleg mert nem akkora ördöngősség, viszont nagyon más ízvilág. Világevő most már a tévében is segít.
Az ételhez be kell szerezni várhatóan pár dolgot a kedvenc ázsiai boltból, de talán megéri, mert ezek nem nagyon specifikus alapanyagok, hanem sok japán fogáshoz kellenek, azaz nem marad meg feleslegesen a fel nem használt mennyiség, lehet további kísérletezgetésre használni.
A soba (ejtsd: szoba) a néhány híres japán tészta egyike. Hajdinalisztből készül, ennek köszönheti barnás színét. Előfordul hidegen és melegen is, előbbi esetben mártogatják valamilyen szószba (mint ebben az alapreceptben is), utóbbi esetben általában forró leves betétjeként szolgál.
Folytatás és recept a Világevőn >>>
Nagyszerű élmény otthon japán tésztákat készíteni, főleg mert nem akkora ördöngősség, viszont nagyon más ízvilág. Világevő most a tévében is segít.
Az ételhez be kell szerezni várhatóan pár dolgot a kedvenc ázsiai boltból, de talán megéri, mert ezek nem nagyon specifikus alapanyagok, hanem sok japán fogáshoz kellenek, azaz nem marad meg feleslegesen a fel nem használt mennyiség, lehet további kísérletezgetésre használni.
A soba (ejtsd: szoba) a néhány híres japán tészta egyike. Hajdinalisztből készül, ennek köszönheti barnás színét. Előfordul hidegen és melegen is, előbbi esetben mártogatják valamilyen szószba (mint ebben az alapreceptben is), utóbbi esetben általában forró leves betétjeként szolgál.
Folytatás és recept a Világevőn >>>
http://vilagevo.blog.hu/2012/08/21/zaru_soba_azaz_hideg_japan_hajdinateszta-salata