Álom banántorta

Egyik éjjel elképesztően furcsa, zavaros álmom volt. Mikor felébredtem, próbáltam átgondolni, de minden kiesett. Egyetlen momentum ugrott be csak: illatos, érett banán. Nem tudom, honnan jött, de gondoltam, ez csakis egy jel lehet, és pont volt is banánom otthon. Nem voltak túl frissek már, 2 napja fetrengtek a konyhapulton díszelgő gyümölcskínálóban, de nem kellettek senkinek. Nosza, én majd csinálok belőletek valamit gyorsan. De mit? Ezt: egy álom banános tortát!

the-best-banana-cake-22_1.jpg

Régebben próbálkoztam már banános cupcake készítéssel is, na ez is valami hasonló, de még jobb. A torta tésztája lenyűgöző: könnyű, ruganyos, légies, fantasztikus. Erre jön az extra citromos máz, ami új csavart ad neki.

Hozzávalók:

  • 1,5 csésze tört, érett banán
  • 2 és fél evőkanál citromlé
  • 1,5 csésze tej
  • 3 csésze finomliszt
  • 1/2 evőkanál szódabikarbóna
  • 1/4 teáskanál só
  • 2/3 csésze krémsajt
  • 1/2 csésze kristálycukor (de a cukor lehet kevesebb is, a banán jó édes)
  • 1/2 csésze barna cukor
  • 3 nagy tojás
  • 1 teáskanál vanília

A mázhoz:

  • 200 gramm natúr krémsajt
  • 1/3 csésze lágy vaj
  • 1 csésze porcukor
  • 1 teáskanál citromlé
  • 1,5 teáskanál citromhéj

Melegítsd elő a sütőt 180 fokra, majd vajazz és lisztezz ki egy normál kapcsos tortaformát. A nedves hozzávalókat keverd el külön, és külön a száraz hozzávalókat. Majd elegyítsd a kettőt, keverd szép krémesre. A masszát öntsd bele a lisztezett formába, és süsd 45-60 percig. Hogy pontosan meddig, azt sütő típusa válogatja, de egy biztos: a tűpróba sokat segít. Ha már nem ragad a massza, kész. Ne süsd túl, mert kiszárad. Ha kivetted, hűtsd ki teljesen. Addig keverd el a mázhoz a hozzávalókat, szép krémesre, habosra. A teljesen kihűlt, és a formából kivett tortára simítsd rá. Isteni, lágy, édes, kiadós. Tényleg csak álmodni lehet ilyen finomat...

Forrás: www.spendwithpennies.com

A bundás Oreo és kalóriáinak ledolgozása

Felébredve valami nagyon brutális édességre vágytam. Be is írtam a keresőbe kábé a "brutál és az "édesség" kifejezéseket angolul, és ezt a receptet dobta ki, nem vicc: bundás Oreo! Mivel nem csak én vágytam édességre, hanem az egész család, így gondoltam, el is készítem. Sűrű palacsintatésztát kellett kevernem hozzá, ebbe mártottam az Oreot, majd bő forró olajban kisütöttem.

wwww_2.jpg

Uhhh. Mondanom sem kell, hogy tényleg ütősre sikerült, jöttek is utána a sűrű lelkifurdalások! Pláne, hogy nyilván itt még nem lehetett megállni, mert a kisült töltött Oreot a kezünkben tartva elgondolkodtunk, hogy most ez akkor így miért is jobb, mint a sima Oreo?! Hamar rájöttünk, hogy attól, hogy a palacsintabunda tulajdonképpen remek felületet biztosít egy kis további mogyorókrémnek vagy lekvárnak! És így egyben bizony már bitang volt. Ahogy jó néhány darab elfogyasztása után a bűntudat is. Még szerencse, hogy találtam Oreo keksz ledolgozó fitnesz programot a Youtube-on, így már felelősségteljesebben tudtam kalkulálni. Egyetlen dolog kedvetlenített el, hogy a 8 perces fárasztó zsírégető videó mindössze egyetlen nyamvadt darab (bundázatlan, Nutellázatlan, lekvározatlan) Oreo keksz kalóriáinak ledolgozására hivatott. Lássuk csak, én kábé 4 felturbózott verziót ettem, az annyi mint cirka 70-80 percnyi videótorna borzalom... :/ Sebaj, akkor is megérte! :)
89_2_1.jpg
Forrás: Popsugar

Gyümölcskenyér a javából

Régebben valahogy sosem szerettem a gyümölcskenyereket. Ha meghallottam ezt a szót, azonnal egy dolog jelent meg a fejemben: a klasszikus aszalt gyümölcsös, mazsolás (na, azt meg ki nem állhatom), jellegzetesen túlédesített "ragacssüti", ami ahhoz túl száraz, hogy finom nasiként gondoljak rá, ahhoz viszont túl édes, hogy kvázi valóban kenyér legyen – tehát amire elvileg még kenni is lehetne/kellene valamit. Lekvárral nyilván nem próbálnám meg, hogy még egyet csavarjunk az egyébként is elképzelhetetlen édes ízen, esetleg vajjal/vajkrémmel még különleges lehet, de úgy sem az igazi. Ha hasonlóképpen nem kedveled (illetve kedvelted eddig) a gyümölcskenyereket, na, akkor ez a mostani kedvedre válik majd, mert ha megsütöd, egy ízében és textúrájában könnyebb, aszalványoktól mentes, ám dióban gazdag finomságot kapsz. Most a karantén ideje alatt egyébként is sokan sütnek kenyeret, hát épp ez a szépség maradna ki? :)

greek-yogurt-banana-bread-580x380_1.jpg

Hozzávalók a recept szerint:

  • 2 csésze liszt (akár zabpehelyliszt)
  • ¼ csésze cukor (őszintén? én kihagytam, elég a banán édesítőnek, gondoltam, és igazam lett)
  • 1 teáskanál só
  • 3 nagyon érett banán összetörve
  • ¼ csésze görög joghurt
  • 2 nagy tojás
  • ¼ csésze növényi olaj
  • 1 csésze apróra vágott dió
  • 1 tasak sütőpor

Elkészítés:

Egy nagy tálban keverd össze a lisztet, cukrot (ha használsz), sütőport és sót. Egy különálló tálban keverd el a pépesített banánt, a tojást, a görög joghurtot, a növényi olajat és a vanília kivonatot. Elegyítsd a nedves összetevőket a száraz összetevőkkel, és addig keverd, amíg össze nem áll. Az apróra vágott diót beleszórhatod, de hagyj a tetejére is. Öntsd a masszát kivajazott/lisztezett szilikon kenyérformába, és szórd meg maradék dióval a tetejét. Süsd 180 fokon kb 50 percig, tűpróbáig. Ha kész, kávéhoz isteni, egyáltalán nem túl édes, hanem pont jó, de szerintem simán jó vajjal/natúr vajkrémmel is, próbáld ki. :)

Forrás: justataste.com

Így nem unod meg sosem az almás pitét

Életem első almás pitéje darabokra hullott, emlékszem. Kicsit akkor magam is atomjaimra estem a csalódottságtól, nem is tudom, mit ronthattam el. Azóta viszont már úgy gondolom, hogy almás pitét sütni mindenki tud, de aki nem, az a Receptajánlóban is talál útmutatót. :) Én itt és most rendhagyó módon nem egy receptet ajánlok hozzá, hanem egy különleges elkészítési módot. Ennél a verziónál nem a végén szeleteljük fel a kész süteményt, hanem kicsinyke pitécskéket gyártunk, ami bizonyosan időigényesebb eljárás ugyan, de mennyivel imádnivalóbb is!

caramel-apple-pie-cookies-2_1_1.jpg

A töltelék elkészítésénél kevés kukoricakeményítő mehet a masszába, hogy sűrűbb legyen, és biztosan ne folyjon ki. A tészta egyik felét kinyújtjuk, megkenjük baracklekvárral vékonyan, majd erre jön az almás töltelék (amelyben szebb, ha nincs szétfőzve az alma, hanem apró kockákban látható marad a sütiben). A tészta másik felével becsíkozzuk a tölteléket. Idáig szinte minden a hagyományos módon történik, ám itt előveszünk egy nagyobb pogácsaszaggatót, és kiszúrjuk a kis pitécskéinket. Mindet kivajazott, lisztezett tepsibe sorakoztatjuk, megkenjük tojással, és a szokásos módon sütjük. Ha elkészült és kihűlt, akkor porcukorral hintjük, vagy még melegen - fahéjas kristálycukorral. Álom!

caramel-apple-pie-cookies-steps_1.jpg

Forrás: http://omgchocolatedesserts.com

A karácsonyi tészta, amiről még nem hallottál

Ha az olaszok előtt valaki kiejti azt a szót, hogy passatelli, akkor alighanem megcsillan a szemükben az a bizonyos fény, ami ünnepek és igazi különlegességek kapcsán jelenik csak meg.

Fűtés helyett melengető éjszakai nasi

Egyik este igen hideg volt. Hiába csavartam fentebb a fűtést, és burkolóztam puha takaróba, valami mégis hiányzott, ami melegítsen. Aztán rájöttem: egy finom meleg nasi lesz az! Egyből nekiláttam ennek a visszautasíthatatlan édességnek, de persze eszemben sem volt visszautasítani egy pillanatig sem. A bibi annyi volt vele, hogy sajnos nem eshettem neki azonnal, hiszen hűtőben pihentetni kell a kicsikét. De másnap, amikor készre sütöttem, és végre ehettem belőle, kívülről-belülről olvadoztam, és nem fáztam többé. :)

8c316976-5bba-4198-ba99-c4415980ac60.jpg

Hozzávalók:

  • 1 francia bagett karikákra vágva
  • 1 csésze barna cukor
  • 1/4 csésze és még két evőkanál olvasztott vaj
  • 6 tojás
  • 1 és fél csésze tej
  • 1 evőkanál juharszirup
  • 1/2 teáskanál vanília kivonat
  • 1/2 teáskanál őrölt fahéj

Így készítsd el: keverj össze ¾ csésze barna cukrot, és ¼ csésze olvasztott vajat, és oszlasd el a tepsi alján. Fektesd bele a bagett szeleteket. Aztán egy tálban keverd el a 6 tojást, az 1 és ½ csésze tejet, 1 evőkanál juharszirupot, és ½ teáskanál vanília aromát egy habverővel.  A keverékkel locsold meg a bagetteket úgy, hogy mindre jusson, teljesen beigyák a kenyérkék a finom löttyöt. Majd ¼ csésze barna cukor és ½ teáskanál őrölt fahéj keverékét hintsd a kenyerekre következő rétegként. 2 evőkanál olvasztott vajjal még csurgasd meg. Aztán fedd le fóliával, és tedd 8-12 órára hűtőszekrénybe. 180 fokos sütőben süsd készre, 30-40 percig aranybarnára.

a74320d3-f338-4570-8bd5-278202b75d9b.jpg113eb9b4-c75d-40a6-b493-91c96689d1a9.jpg92367af0-5c29-4121-ae56-5fb61f392303.jpgd8d38d4d-204d-4970-ba1d-62dde02272ce.jpgd7c506c4-6cd6-4661-9c6e-5dfad50f9e15.jpg

Forrás: https://www.pillsbury.com

Parmezános-cheddar sajtos, bazsalikomos csillagok

Szuperlátványos, szupergyors és szuperfinom snack-et szeretnél sütni? Ez a parmezános, cheddar sajtos, bazsalikomos ropogtatnivaló igazi ínyencség, akár előételként is megállja a helyét. A közelgő karácsonyi partikhoz is bátran felszolgálható, hiszen formavilágában aktuálisra vágható, ha van otthon például csillag vagy karácsonyfa sütikiszúrónk.

parmesan-cheddar-basil-bites-768x1024_2.jpg

Hozzávalók:

  • 2 és fél csésze reszelt cheddar sajt
  • 1/2 csésze olvasztott vaj
  • 5 evőkanál alacsony zsírtartalmú tejszín
  • 1 teáskanál kóser só
  • 1 és fél csésze finomliszt
  • 1 és fél csésze parmezán reszelve
  • 3 evőkanál bazsalikom aprítva (szárított is jó)

Keverd simára a cheddar sajtot, vajat, és a tejszínt, a sót, míg össze nem áll, majd jöhet hozzá fokozatosan a liszt, a parmezán sajt, és a bazsalikom. Dolgozd össze teljesen. Lisztezett deszkán nyújtsd ki, és szaggass belőle formákat, majd 180 fokon süsd kb 12 percig, míg aranybarna nem lesz.

inprocess_3-640x472_1.jpg

Forrás: https://www.lifeloveliz.com

 

Parmezános-bazsalikomos paradicsomleves

Egy hűvös nap után nincs is jobb, mint meleg levest szürcsölni a kanapén, akár csészéből, egy puha takaró alatt. Közben olvasni. Aztán megint szürcsölni, aztán ha elfogyott, repetázni a levesből, egészen addig, amíg tart. No, ez a parmezános-bazsalikomos paradicsomleves nem fog soká tartani. Elkészülési idejében sem, utána meg pláne. :) 

parmesan-tomaten-basilikum-suppe.jpg

Hozzávalók:

  • 4 szár apróra vágott zeller
  • 4 közepes sárgarépa (hámozva és aprítva)
  • 1/2 nagy hagyma (hámozva és vágva)
  • 3 gerezd fokhagyma (hámozott)
  • 3 evőkanál vaj
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • ¼ csésze liszt
  • 4 csésze alacsony csirkeleves/alaplé
  • 2 doboz sült, kockára vágott paradicsom (konzerv is jó)
  • ¼ csésze apróra vágott friss bazsalikom
  • 1 teáskanál szárított oregánó
  • 1 teáskanál só
  • ½ teáskanál szárított petrezselyem
  • fekete bors
  • Csipet piros bors
  • 1 babérlevél
  • 1-2 csésze tejszín
  • 1 csésze frissen reszelt parmezán

A sárgarépát, zellert, fokhagymát és hagymát vágd egészen apróra aprítógéppel. Olajon a vajat és az olajat egy nagy serpenyőben hevítsd fel, majd add hozza a vágott zöldségeket, és vedd vissza a lángot. Párold 4 percig, szórd meg liszttel, és folytasd a főzést 1 percig. Fokozatosan keverd hozzá a csirkelevest. Add hozzá a paradicsomot és az összes fűszert. Add hozzá a babérlevelet is, és forralj fel mindent. Csökkentsd a hőt, és főzd további 15 percig lassú tűzön. Aztán add hozzá a parmezán sajtot, és keverd el. Jöhet hozzá a tejszín, óvatosan keverd bele. Főzd további 15 percig alacsony hőmérsékleten. További húslevest vagy tejszínt adhatsz hozzá a kívánt állag eléréséhez. Ki hígabban, ki sűrűbben szereti. :) A babérlevelet vedd ki a végén, és kis extra sóval és borssal ízesítsd.

Forrás: www.schmecktdas.de

#SourdoughSeptember paradicsomlevessel

Ünnepeljük a Sourdought Septembert, azaz a kovászos kenyerek hónapját egy finom paradicsomlevessel, melyet ezúttal cipóban tálalunk.  A #Sourdought September kezdeményezés lényege felhívni a figyelmet a kovászos kenyérre, bátorítani minél több háziasszonyt kovászos kenyér készítésére, és népszerűsíteni a kisebb, nagyobb pékségeket, amelyek kovászolt kenyereket sütnek. Mi meg is tesszük ezt, egyik kedvencünk Budapesten, Wekerlén A másik pékség, ahol minden de minden finomság kovászolva készül. :)

b39e439cb4a054a1d943be5a5cfedd15_1.jpg

A paradicsomleveshez az alábbi hozzávalókkal láss neki:

  • 1 ek. olívaolaj
  • 1 kockára vágott hagyma
  • 2 gerezd apróra vágott fokhagyma
  • Konzerv (800 g) paradicsom
  • 4,5-5 dl tyúkhúsleves
  • 1 db babérlevél
  • só és bors
  • petrezselyem tálaláskor

Elkészítés:

Melegítsd fel az olívaolajat közepes lángon egy fazékban. Mehet hozzá a hagyma, párold körülbelül 5 percig, üvegesre. Majd fokhagyma, ezt addig párold, míg illatozni kezd. Jöhet a paradicsom, és a leves is, ebbe a babérlevél, só és bors, majd az egészet kb 20-25 percig lassú tűzön főzd. Közben a cipók tetejét vágd le, kend ki őket belülről vajjal, és béleld ki pár szelet vékonyra vágott trappistával. Mehetnek be a tepsibe, hogy a sajt szépen megolvadjon, és átpiruljanak kissé a cipók, ez kb 5 percig tart. Ha minden kész, tálalkáskor öntsd a levest a cipókba, a levesre szórj petrezselymet, és helyezd rájuk a cipók előzőleg megpirított tetejét is.

sourdoughseptemberlogo21.jpg

 

Forrás: Purewow.com

 

Harcsapaprikás Mástészta stábosan

A harcsapaprikás a magyar konyha egyik luxusékszere, mi pedig nagyon szerettünk volna meríteni egy nagy kanállal ebből a luxusból, így el is készítettük. Divatdiéták, trendi saláták reszkessetek, most egy emberes harcsapaprikásra vágyik a Mástészta blog teljes személyzete. :) Köretként fodros nagykockát kínáltunk mellé.

fish-stew4.jpg

Hozzávalók:

  • 10 dkg szalonna
  • 1 fej hagyma
  • 60 dkg filézett harcsa
  • 1 tk fűszerpaprika
  • 2 db paradicsom
  • 2 db színes lecsópaprika
  • 1 ek liszt
  • 3 dl tejföl
  • erős paprika ízlés szerint
  • 2 ek olaj
  • 30 dkg fodros nagykocka

Elkészítés:

Apróra összevágjuk a szalonnát, kiolvasztjuk, majd megfuttatjuk rajta a tisztított és finomra vágott hagymát, megszórjuk a fűszerpaprikával, elkeverjük, és 3 dl vizet  öntünk rá. Amikor forr, takarékra vesszük, beletesszük a szeletelt és megmosott paradicsomot, erős paprikát, sózzuk és főzzük 15- 20 percig.  Elkeverünk 2 dl tejfölt, a liszttel és kevés vízzel, majd a  szaftot behabarjuk vele. Kíméletesen összeforraljuk, finom szűrőn átszűrjük. Nagyobb serpenyőben, olajon megfuttatjuk a vékony csíkokra vágott paprikákat. Rátesszük a megmosott és leszárított, nagyobb darabokra vágott halszeleteket, sózzuk és összepirítjuk. Nagyon kell vigyázni, nehogy eltörjenek a halak. Amikor már a halhús mindkét oldala fehéres, ráöntjük a leszűrt, félretett mártást. Összepároljuk 4-5 percig, ha kell, ízesítjük, és tálaljuk. Tálalásnál a tetejét meglocsoljuk a maradék tejföllel. Köretnek fokhagymás tésztát adhatunk.  A tésztát sós vízben kifőzzük, és leszűrjük, kicsit lemossuk. Olajat felmelegítjük és rádobjuk a tisztított zúzott fokhagymát, petrezselymet, erős paprikát. Gyorsan elkeverjük, majd összeforgatjuk a tésztával. Ha kell még, sózzuk, és tálaljuk a harcsa mellé.

Mennyiség 4 adag
Előkészítési idő: 10 perc
Elkészítési idő: 60 perc

Forrás: https://gardeninthekitchen.com

Pizza a jégkockatartóból

Imádom az ötletességét, az egyszerűségét, a látványosságát, a variálhatóságát, a trendi jellegét, egyszóval mindenét ezeknek a jégkockatartóból elővarázsolt pizzafalatoknak. És tényleg ilyen lesz, teszteltem is, valami fantasztikus, ropogós, nem száraz, mert tele töltheted változatos töltelékkel. Nem is rabolom el tovább a szót a videó élvezésétől, láss csodát te is, és próbáld ki! :) Tökéletes pizzatészta receptet tőlünk hozzá, itt olvashatsz.

maxresdefault_5.jpg

Forrás: Tasty

Gyors éhségűző: bundás mozzarellarúd

Képzeld el, hogy szombat délután 2 óra van, és nincs ebédetek. Mit tudom én: elcsúszott a reggel, sokáig lustálkodtál (tudom, ez csak szép álom gyerekekkel), piacon voltál, a gyerekkel edzésen, meglátogattad a barátnődet, bármi. Az éhség azonban biztos, a gyerkőcök várják a kajcsit. Na, mit tesz ilyenkor egy kétségbeesett anya? Először is számba veszi, mi az a körülbelül 5-féle étel, amit egy 7-8 éves hajlandó megenni, majd mindent átkutat otthon, bármelyik ezekből összedobható-e 10 percen belül. Egy ilyen ételt tudunk mi is mondani, a rántott sajtot, amit a hűtő fiókjában pislogó mozzarella rudakból pillanatok alatt összeüthetsz. 3 darab rúdból huszárvágással 6 darab mini sajtot lehet kerekíteni, az már majdnem egy értékelhető ebéd. :) A szokott módon panírozd, egyetlen újítással: a panírba - mivel a sajt szereti - darált diót szórj. Köretnek egy gyorsrizs mehet mellé vagy friss saláta, és megmentetted a helyzetet. :)

1_54.jpg

2_52.jpg

3_46.jpg

4_44.jpg

Forrás: .thegunnysack.com

Kezdők pogácsája

"Na, ez való nekem!" - gondoltam, amikor megláttam ezt a pogireceptet, ami egy kevés sajtkrémmel és lekvárral ínyenc reggeliként is kitűnő lehet. Annyiszor beletört már a bicskám korábban, például a Nagyim-féle részeges pogácsa készítésébe, hogy egy ideje nem próbálkoztam pogival, na, de most! A legjobb, hogy nem kell tőle megijedni, mert nem hosszú az összetevők listája, olyannyira, hogy mindössze 3 hozzávalóból elkészül ez a gyors, kezdőknek is bizonyára sikerülő pogi.

i-have-lost-count-of-the-number-of-times-i-have-used-this-easy-scone-recipe_1.jpg

Ez kell hozzá:

  • 3 csésze sütőporos liszt
  • 1 csésze zsíros tejszín
  • 1 csésze limonádé (Sprite pl.)

Csak keverd össze a sütőporos lisztet a másik két hozzávalóval, robotgéppel. Jó ragacsos tésztát kapsz kezdetben, ha túl ragadós, lisztet adj még hozzá. Nyújtsd ki a tésztát úgy 3 centi vastagra, és szaggass lisztes kiszúróformával kis pogikat. Helyezd őket sütőpapíros tepsire viszonylag közel egymás mellé. Késsel becsíkozhatod kicsit a tetejét, hogy sülés után gusztább legyen. Süsd 200 fokos sütőben úgy 15 percig, amíg szép aranybarna lesz a teteje. Ha nagyjából kihűlt, az összetapadt pogikat szépen szét tudod választani. Kenj bele kevés sajtkrémet, és ne sajnáld az áfonyalekvárt sem.

Forrás: The link site

Muffin, szerelemmel

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem még sosem volt olyan mázlilm, hogy a férjem saját készítésű sütikével várjon haza Valentin napon. A neten már láttam persze képeket/videókat, amikor kisportolt testű jóképű alfa hím sertepertél a konyhában, majd elégedetten teszi asztalra a kész fogást. :) Haha. Inkább maradok a realitások talaján, és elkészítem ÉN, magamnak, és a gyerekeknek (na és persze NEKI <3) ezt a csodapiros szerelmetes muffint. Még van ugyan pár nap a szerelmesek ünnepéig, hogy meggyőzd párodat: akár készítsétek el együtt. :)

0123.jpg

Hozzávalók:

  • 300 g liszt
  • 30 g cukrozatlan kakaópor
  • 1 kk szódabikarbóna
  • 1 csipet só
  • 120 g vaj
  • 240 g kristálycukor
  • 4 tojás
  • 2,5 dl tejföl
  • 1,5 dl tej
  • 2 ek piros ételfesték
  • 1 csomag vaníliás cukor

A krémhez pedig:

  • 200 g krémsajt
  • 30 g vaj
  • 2 ek tejföl
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 300 g porcukor

Keverd össze külön a nedves majd a száraz hozzávalókat a tésztához, majd forgasd egybe. A muffintésztát muffinsütő formában 180 fokon 15 percig süsd. A mázhoz keverd el a krémsajtot a vajjal és tejföllel, majd add hozzá a cukrot és vaníliás cukrot is. Ha habos lett, nyomózsákból tégy a muffinok tetejére. Love it!

https://blog.giallozafferano.it

Kávébarát mákos süti

Bár az ünnepek alatt hízunk, és emiatt várjuk már, hogy mielőbb vége legyen a nagy sütihabzsolásoknak, azért mégiscsak hiányzik a bejgli és társai. Nemcsak az íze, hanem a praktikussága miatt is. Hogy egyszerűen napokig volt otthon sütemény, amiből vághatunk egy-egy szeletet a reggeli kávéhoz. A hétvégén gondoltam egy nagyot, és szerettem volna visszahozni néhány napra ezt a kényelmes érzést, így sütöttem egy olyan mákos süteményt, ami két-három napig társam lehet a kávézáskor. :) Elég sűrű tésztájú, kiadós, nagyon finom süti.

20190127_102940.jpg

Hozzávalók:

  • 2 és fél bögre liszt
  • 1 bögre darált mák
  • 1/2 bögre étolaj
  • 2 zacskó vaníliás cukor (az eredeti recept 1 teljes bögre kristálycukrot írt, én azt elhagytam, helyette 2 zacsi vaníliás cukrot használtam, és édesítőszert annyit, hogy finom édes legyen a kikevert massza
  • 1 zacskó sütőpor
  • 2 bögre tej
  • édesítőszer ízlés szerint

A hozzávalókat csak krémesre kell keverni, és mehet a sütőpapírral bélelt tepsibe. Én még néhány szem fagyasztott ribizlit szórtam a tetejére, amelyet előzőleg lisztbe hempergettem, és kicsit beédesítettem. Tűpróbával ellenőriztem. Szépen megemelkedik. Szeletelés előtt várd meg, míg kihűl. Nos, bár úgy terveztem, hogy napokig rájárok majd kávézáshoz erre a sütire, az utolsó szálig elfogyott még aznap.
Ezt a pechet... :)

Mézes puszedli

Más Tészta Facebook oldalunkon nemrégiben játékot hirdettünk, amelyben arra buzdítottuk az olvasókat, ajánljanak nekünk jól bevált, kedvelt karácsonyi recepteket. Nyertesünk, Rosta Zsuzsanna mézes puszedli receptjét készítettük el ígéretünkhöz híven. Mutatjuk, hogy sikerült: hát.... csodásan. :)

181216-2.jpgFotó: KockacZukor

süti beállítások módosítása