Fehér tészta

Mascarpone, sajtkrém, karfiol, tészta, mind-mind fehér hozzávalók. A fűszerek egy kicsit módosítottak a színén. A „fehér tészta” isteni finom lett, sok sajttal megszórva pedig még jobb. :D

200707-2.jpgFotó: KockacZukor

Bellozzo

Soha nem gondoltam volna, hogy eddigi életem legjobb paradicsomlevesét egy fém tálcán viszem majd az asztalomhoz, és egy papírpohárból kanalazom ki. A Bellozzo-ban, az Oktogonon valami fenomenálisan isteni paradicsomleves készül. Ott van benne tényleg a paradicsom! Mennyei!

7_21.jpg

Rakott bolognai – videó

Miután megkérdeztem a Húgomat, hogy a hosszú hétvégén elmegyünk-e valamerre kirándulni, azonnal rávágta, hogy megyünk Gemencre kisvasutazni. Annyira lelkes lettem, hogy visszamehetek majd újra gyerekbe.  Milyen jó is, ha van az embernek egy unokahúga, akivel homokozhat és csúszdázhat – már ha belefér még a csúszdába. Nyilván bolondnak néznének, ha felnőttként beszabadulnék egy játszótérre, de egy négy éves szöszkével ez a természetes.

180422-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Márványos brownie – lépésekben

Végre eljutottam a kerület edzőtermébe. Nem egy elit terem, de amire szükségem van, az van náluk. A hófehér bőrömet is el kellett kezdenem felkészíteni a nyárra, így egy kis karamell szín miatt a szoláriumot is elkezdtem látogatni. Ahogy emlékszem az előző évekre, mindig rövid volt a tavasz, és nagyon hamar jött a nyár, illetve a nyarak az utóbbi években vagy óriási hőséget vagy szélsőséges esőket hoztak. Nemsokára már készíthetjük a nyár gyümölcseivel a süteményeinket is, de addig is egy csokis, mascarponés receptet osztok meg veletek.

8-600.jpgFotók: KockacZukor

Szedres, vaníliakrémes kocka

Július közepén egy teljes hétvégén át esett. Imádok úgy lefeküdni, hogy aztán a sötétben és csendben az eső kopogását hallgathatom. :-) Előtte nagyon nagy volt a hőség, amit hét közben, a munkában töltött napokon nemigen lehet élvezni, legfeljebb hétvégén, ha vízpartra megy az ember. A két - négy fal közé szorult - nap alatt volt időm sütni-főzni, rendet tenni, és még ejtőzni is. Emlékszem, akkor hallottam először a Tekknő: Szerelem című dalt, amivel a párom szórakoztatott.. Hallgassátok meg, ez a dalszöveg mindenkit megnevettet. :D

szedres_vaniliakremes_brownie_2-700.jpg

Fotó: KockacZukor

Málnás, mascarponés szelet

Ha már sok-sok éve viseljük ugyanazt a frizurát, akkor egyszer csak elkezd foglalkoztatni minket, hogy milyen más fazon állhatna még jól. Más szín, más hossz? Aztán nagyon eltökélten bele is vágunk ebbe az újba, közben félünk is, mert a sok év alatt azért csak megnőtt ez a haj, csak szerettük viselni. Mikor időpontot foglalunk a fodrásznál, már jelez a gyomrunk, hogy talán ezt mégsem kéne... aztán mikor már ott ülünk a fodrásznál, minden terv elillan, remegünk és csak valami aprócska változtatást engedünk meg magunknak, ami az üzletet elhagyva ugyanúgy fáj, mintha az egész sörényt átszabattuk volna... Vigasztalódjunk! Ez a málnás süti tökéletes társ lesz a lelki felépülésben. ;-)  

malnas_szelet_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Krémes, fűszeres orsó

A tegnapi kellemes nyári nap után, amit a Balaton parton, és a kert diófája alatt - végre - valódi ejtőzéssel töltöttem, ma reggel dörgésre, és az ég sötétkék-szürke színére keltem. Mivel egész délelőtt csöpögött az eső, úgy döntöttem, visszajövök már ebéd után Budapestre. Sajnos az M7-en ért a „mintha dézsából öntötték volna” mennyiségű eső... vagyis a normál sebességhez képest, csak lassan vánszorgott a két, illetve három sávnyi sor. A Balatont elhagyva, ismét kisütött, és visszaállt az autópálya normál üteme.

Hazaértem, és éppen becsuktam magam mögött az ajtót, mire újra rákezdte. Hát üdvözöltem a kis konyhámat, és nekiálltam főzni. Krémeset, fűszereset...

krémes, fűszeres orsó kész 1000.jpgFotó: KockacZukor

 

Hozzávalók:

  • 20 dkg Gyermelyi Vita Pasta orsó
  • 1 dl főzőtejszín
  • 3 tojás sárgája
  • 25 dkg mascarpone
  • 15 dkg natúr sajtkrém
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 10 dkg reszelt parmezán
  • 1 bögrényi zsemlemorzsa
  • ½ tk rozmaring
  • ½ tk kakukkfű
  • olívaolaj
  • szerecsendió
  • só, bors

 

Elkészítés:

A tésztát kifőzzük.

Kevés olívaolajon elkezdjük pirítani a zsemlemorzsát, amihez közben hozzákeverjük a kakukkfüvet, a rozmaringot, 2 gerezd tört fokhagymát, és egy csipet sót. Miután a keverék aranybarnára pirult, azt félretesszük.

A mascarponét, a sajtkrémet, a 3 db tojássárgáját, a tejszínt, 3 gerezd tört fokhagymát, a parmezánt egy magas falú tálban turmixgéppel összedolgozzuk.

A krémhez hozzákeverjük a tésztát, majd tálba öntjük. Reszelünk rá szerecsendiót, majd rászórjuk a fűszeres zsemlemorzsát.

Csodálatosan krémes, ízes, különleges.

 

A tésztát inkább húsosan, zöldségesen vagy krémes öntettel készítitek?

 

- KockacZukor -

Spagetti mascarponés-tejfölös spenóttal



Találtam egy nagyszerű tésztás blogot! Pasta e basta a neve (mit nem értek, de valaki biztos megmagyarázza - tészta és kész?), és nem egy személyeskedő blog, inkább csak recepteket közöl, de azok igencsak szívhez szólóak meg innovatívak és sok személyes invenció is érződik rajtuk! tele vannak izgalmas alapanyagokkal, érdekes eljárásokkal.
 

süti beállítások módosítása