Mustáros malac zöldborsós tésztával – lépésekben

Nem volt dijoni mustárom, hát használtam, amit itthon találtam, és amibe a virslit is mártogatjuk. Disznóból karajom lapult még a mélyhűtőben, és éppenhogy volt még pár gerezd fokhagymám. Baconből egyszer olyan nagy adagot vettem, hogy a nagyobb részét lefagyasztottam, ezért tudtam, hogy ezzel is meg tudom bolondítani az ételt. Fincsi lett! Igazán „karanténkonyhás”. :)

200422-2.jpgFotó: KockacZukor

Reggeli zsidótojással

Biztos már sokszor olvastátok tőlem, hogy a kedvenc étkezésem a reggeli, főleg hétvégén, amikor van is időm különlegességeket összerakni. Ha a nap ilyen különleges hangulatban indul, akkor garantált a vidámság napközben is. :-)

20190629-2.jpgFotó: KockacZukor

Részeges brokkolis tészta

Van az úgy, hogy a nagy meleg ellenére sem szabadulunk ki a városból hétvégén, pedig legszívesebben vízparton lennénk. Mivel a belváros aszfaltjának izzadása nem igazán vonzó, így a legjobb a hűs lakásban maradni. Olvasni, filmezni, családot látogatni, aludni nagyokat. Ilyenkor is feldobhatja a napot a különleges ízvilág, valami olyasmit kipróbálni, amit addig nem.

Ez a recept számomra is újdonság volt. Szerettem előkészíteni, majd azután elfogyasztani. Utána pedig milyen jól esett a másfél-két órás ebéd utáni szundi... :) 

részeges brokkolis tészta kész 1. 1000.jpegFotó: KockacZukor

Hozzávalók:

40 dkg Gyermelyi Vita Pasta spagetti

20 dkg brokkolli

20 dkg füstölt sonka

4 gerezd fokhagyma

1 ek olívaolaj

1 dl fehér bor

1 ek magos mustár

2,5 dl tejszín

só, bors

 

Elkészítés: 

A tésztát kifőzzük.

Egy serpenyőbe olívaolajat hevítünk, és megpirítjuk rajta a felszeletelt fokhagymát és sonkát. Hozzáadjuk a brokkolifejeket – amiket én ketté is szoktam vágni. Egy rövid pirítás után ráöntjük a bort, és addig főzzük, amíg az alkohol elkezd párologni. Hozzákeverjük a mustárt, felöntjük tejszínnel, és addig hagyjuk rotyogni, amíg el nem kezd sűrűsödni. Sózzuk, borsozzuk.

Hozzákeverjük a tésztát, és parmezánnal, petrezselyemmel szórjuk meg.

 

Milyen ételekhez használtok még bort?

 

 

- KockacZukor -

 

A vega lasagne

Nyáron a nagy melegekben nemigen van kedvem húst enni.  A cseresznyét, meggyet, sárgabarackot viszont kívánom reggelire, ebédre és vacsorára is. Ha sós ízekre vágyom, akkor is a salátáknál, zöldségeknél és halaknál kötök ki. Ez egy ilyen időszak. De ki az, aki ne használná ki a széles zöldség és gyümölcs kínálatot? :-)

Bevallom, sokszor csalódom a budapesti zöldségesekben. Gyakran előfordul, hogy nincs időm piacra menni, és muszáj az útvonalamon található árusokkal és közértekkel beérnem. Azonban olyan gyakran és olyan rossz élményeim voltak az utóbbi időben, hogy újra és újra megfogadom, ha törik, ha szakad, én eljutok valahogy arra a fránya piacra, még akkor is, ha az nagyobb kitérő.

Szerencsére pár napja vidéken jártam, és a szüleim felpakoltak otthonival. Így kövér, gyönyörű, formás, csillogó és édes, vagyis IGAZI paradicsomokból készíthettem a következő ételhez a mártásomat. :-)

lasagne 1 1000.jpgFotó: KockacZukor

 

Hozzávalók:

400 g Gyermelyi lasagne lap

500 g csiperke gomba

4 db paradicsom

500 g ricotta vagy sajtkrém

parmezán

olívaolaj

oragano

bors

 

Elkészítés:

A megtisztított és felszeletelt gombát olívaolajon megpirítjuk.

A paradicsomot apróra vágjuk és elkezdjük forralni. Amikor a paradicsom megpuhult, szétnyomkodjuk. Adjunk hozzá fokhagymát, olívaolajat, sót, borsot, egy csipet cukrot. hagyjuk rottyanni.

A sajtkrémet keverjük össze oreganoval és sóval.

Egy hőálló tál aljára tegyünk egy kis evőkanálnyi paradicsomszószt, majd a félbe tört és hideg vízzel átfürdetett lasagne lapokat helyezzük el a tálban. Halmozzunk a tésztákra sajtkeveréket, majd a gombát. Ezután jöhet egy újabb lasagne lap, majd a töltelék. Csináljunk belőle legalább négy emeletet.

Amikor a kupacok elkészültek, halmozzunk mindegyik tetejére paradicsomszószt és parmezánt.

Tegyük előmelegített sütőbe 20-25 percig sülni.

lasagne 2 1000.jpgFotó: KockacZukor

 

A budapesti piacok közül melyik a kedvencetek és miért?

 

- KockacZukor -

 

süti beállítások módosítása