Magos kevert desszert

Idén nem utaztam el külföldre, nem pihentem tengerparton, nem jártam be messzi földek városait. Ez a „kiszakadás” nagyon hiányzik, mert csak ilyenkor tudok igazán ellazulni. Csak ha más kultúrkörbe kerülök, ha mások az utcák, a közlekedési eszközök, az ételek, a szokások, az emberek, a zene, az életstílus, stb. akkor tudok igazán magam mögött hagyni stresszt, gondot és mindent, ami az életemet jelenti. Ezzel egyidejűleg pedig belépni egy másik életbe, amelyben a létezés egyetlen célja: a töltődés és öröm. Remélem, jövőre újra lesz alkalmam távoli vidékekre utazgatni és fotózni... addig pedig itthon kalandozom, az ízek világában...

magos_bogres_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Sajtos-túrós házi kréker

Amikor a férfi a házban már egy hete csak szerel, és az összes szoba, helyiség kábelekkel, fúróval, kalapáccsal, izével, bigyóval meg kütyüvel van tele, és már nincs egy szabad asztal- vagy kanapéfelület egyetlen szobában sem, ahova én is le tudnám tenni a kis dolgaimat, akkor felmegy bennem a pumpa. Sajnos az egy hete tartó melót nem tudom helyette megcsinálni, mert nem is értem, hogy mi ez a zűrzavar. Inkább beköltözöm a konyhába - persze csak miután onnan is kitelepítem az ott ragadt csavarhúzót, ragasztókat és szerszámos láda tartozékokat – és készítetek egy isteni sós rágcsát. Mindenképpen készítsétek el Ti is, nagy sikere lesz. :)

sajtos-turos_hazi_kreker_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Sokmagvas édes tészta

Előttünk a hétvége. Szép idő ígérkezik, irány bringázni, tollasozni, vagy mondjuk bobozni Visegrádra. Felnőttként és gyerekként is isteni kikapcsolódás. Ismered a Bagolyvár Birodalom kalandtúráit? Vagy egy klassz kalandpark? Egy finom sajtos-tejfölös lángos, egy hűsítő fagylalt, pokróc, napszemüveg, szalmakalap...

No, és persze ne feledkezzünk meg az egyszerű, de nagyszerű ebédről (vacsiról), amit a lurkók is biztosan megesznek. :-)

sokmagvas_edes_teszta_1_kesz_700.jpgFotó: KockacZukor

süti beállítások módosítása