Joghurtos pille torta

A kislányom osztálytársa ma este nálunk alszik. Suli után hazahozzuk, bandázhatnak kedvükre. A vacsorára valót már kitaláltam korábban, de a holnapi reggeli fél órával ezelőttig kérdéses volt. Aztán rábukkantam erre a görög joghurtos piskótára, amely kakaóval szerintem isteni, igazán kedvükre való napindító lesz. :)

greek-yogurt-cake2.jpg

Hozzávalók:

  • 2 csésze liszt
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 1/2 teáskanál szódabikarbóna
  • 1/2 teáskanál só
  • 1/3 csésze olívaolaj
  • 1 csésze cukor (de én édesítőt fogok használni, az  biztos)
  • 3 nagy tojás
  • 1 nagy, lédús citrom leve és reszelt héja
  • 1 pohár sima, görög joghurt
  • 1 evőkanál porcukor a kihűlt piskóta tetejére szitálva

Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Kiolajozunk, kilisztezünk egy kisebb méretű kapcsos tortaformát (nagyobb is jó, de akkor alacsonyabb lesz a piskótánk). Egy tálban elkeverjük a lisztet, sütőport, szódabikarbonát és a sót. Egy másik tálban kikeverjük az olajat a cukorral, majd hozzá a tojások egyenként, a citrom leve, a reszelt héja és a görög joghurt. A két tál tartalmát habverővel simára keverjük, majd mehet a tortaformába. Sütjük, amíg a teteje aranybarna nem lesz, tűpróbával ellenőrizzük, ez kb 35-40 perc. A kihűlt tésztát porcukorral szórjuk. Alig várom, hogy megsüssem. :)

Forrás: https://healthyrecipesblogs.com

Tovább
Címkék: piskóta görög joghurt Spájz más tészta Gyermelyi liszt pille piskóta

Húsvéti mini tortácskák

Milyen jó, hogy mindenről eszembe jut valami. Vasárnap reggel megint bundás kenyeret kért a gyerek, és mi azt úgy szoktuk, hogy sütemény kiszúróval formát vágunk a toast kenyérből, így csillagos, szívecskés, anyámkínjás bundás kenyérkéket reggelizhetünk, ami egyébként nagyon jó móka. Erről aztán eszembe jutott, hogy Húsvétra valami újfajta süteménnyel fogok előrukkolni, amely elkészítésénél - a bundáshoz hasonlóan - a nyuszis és tojás formájú kiszúrókat felhasználhatom. Gép elé ültem, és elkezdtem keresgélni receptek után: naná, hogy ez nem az én forradalmi ötletem, hanem már valaki kitalálta... annyi baj legyen, ez nem tántorít el, és elkészítem a saját verziómat, a talált recept alapján.

easter-egg-cakes-step-20.jpg

Nekem anyukám úgy tanította, hogy a tökéletes piskótában épp annyi van mindenből: tehát 6 tojáshoz például 6 evőkanál liszt és 6 evőkanál cukor kell. Így készítem majd a piskótát, amiből elkészülte után nyuszi és tojásformákat vágok kiszúróval. Ha kész, színes cukormázat keverek, leöntöm a formákat, és hagyom megszáradni, majd díszítem a tojásokat, és a nyuszikat is kifestem ételfestékkel. A mini húsvéti tortácskákat mindenki imádja majd szerintem. :)

easter-egg-cakes-step-3.jpg

easter-egg-cakes-step-4.jpg

easter-egg-cakes-step-5.jpg

easter-egg-cakes-step-7.jpg

easter-egg-cakes-step-16.jpg

Forrás: The cake blog

Tovább
Címkék: húsvét piskóta liszt Spájz gyermelyi más tészta

Csak 3 hozzávaló: liszt nélküli, mogyoróvajas piskóta

Liszt nélküli piskóta? Elsőre hitetlenkedve olvastam, de a bizonyítékot is láttam, mi több, kóstoltam, és tényleg létezik! Mindössze három hozzávaló, na meg egy nagyobbacska bögre kell az elkészítéséhez, és nem: liszt valóban nem. És ami jó benne, hogy habkönnyű, puha lesz. Ha van otthon mogyoróvajad, cukrod és tojásod, azonnal elő a bögrével, és dobd össze! :)

3-ingredient-flourless-peanut-butter-mug-cake-29.jpg

Tovább
Címkék: piskóta mogyoróvaj Spájz csak három hozzávaló 1 perces ételek
Tésztaszótár