Uborkás, sajtos nasi

Ezt a pogácsát a kisfiam ihlette. Előfordul ugyanis, hogy az elé pakolt finom falatok közül csak és kizárólag a savanyú uborkát eszi meg. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ennél azért táplálóbb és laktatóbb ételt is meg kéne egyen. Vagyis azt találtam ki, hogy a savanyú uborkáját belecsempészem egy ízletes sajtos pogiba...

201115-2_2.jpgFotó: KockacZukor

Cheddar sajtos pogi

Angolszász vidékeken trappista helyett használják a cheddart, amely erőteljesen aromás, kissé fanyar, dióra emlékeztető ízű. Itthon egyre elterjedtebb, de még mindig ódzkodunk tőle, pedig igazán hálás sajtféle. Kockakczukor egy korábbi receptjében brokkolis, cheddar sajtos tésztát készített főételnek, így most vesszük a bátorságot, és ajánlunk egy különleges, cheddar sajtos pogit mellé a hétvégére. 

img_4846edit_1.jpg

Hozzávalók:


  • 2 csésze liszt
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál sütőpor
  • 2 teáskanál fokhagyma por
  • 1/2 teáskanál só
  • 1/4 teáskanál cayenne bors, opcionális
  • 1 csésze író
  • 1/2 csésze sótlan vaj, olvasztott
  • 1 1/2 csésze felaprított (reszelt) cheddar sajt

A tetejére:

  • 3 evőkanál sótlan vaj, olvasztott
  • 1 evőkanál apróra vágott friss petrezselyem
  • 1/2 teáskanál fokhagyma por


Elkészítés:

Melegítsd elő a sütőt 220 fokra. Majd tegyél kiolajozott sütőpapírt egy tepsibe, és tedd félre. Keverd össze nagy tálban a lisztet, cukrot, sütőport, fokhagyma port, sót, borsot (már ha utóbbi szeretnél tenni bele). Egy másik tálban elegyítsd habverővel az írót, a vajat. Majd keverd össze a száraz és nedves hozzávalókat gumi spatulával. Aztán szórd bele és lazán keverd át a felaprított (vagy reszelt) cheddar sajtot. Szaggasd kis pogácsákra, tedd a sütőlapra, és süsd 12 percig a sütőben, míg aranybarna lesz. Ha elkészült, vedd ki a sütőből, és kend meg mindegyik darab tetejét az olvasztott vaj, friss petrezselyem és fokhagyma por elegyével. Még melegen tálald. :)

Forrás: damndelicious.net

Abbahagyhatatlan pogi

Hogy mivel töltsük a januári, februári ködös, nyirkos napokat? Olvassunk sokat. Mióta újszülött babámat látom el, alig van erre időm, vagyis felértékelődött a könyveimmel töltött idő. Nem, nem a forró habos kakaós, vastag zoknis, pléd alá bújós romantikus világban kell most elképzelni engem, hanem kontyban, a lisztes macinacimban, ezt a túrós, újhagymás, füstölt sajtos pogácsát tömve magamba a könyvem felett. :) Addig, amíg a gyerek alszik, és a második tepsi is kisül.

200121-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

Krumplipüré pogácsa

Mondjuk speciel nálunk soha nem keletkezik maradék krumplipüré, mindannyian imádjuk, még azon frissiben befaljuk, sőt, ebéd után rá-rájárunk, és csak úgy kanállal, mint a fanatikusok a Nutellát szokták, elnyammogjuk. Ha jó krémes, finom vajas, tejszínes, simára kevert, biztosan elfogy pillanatok alatt. Így hát nem maradékból csináljuk ezt a pogácsát, hanem pürét készítünk hozzá, és ami a különlegessége, hogy teszünk bele kakukkfüvet és/vagy rozmaringot is, így finom fűszeres, különleges, említésre méltó lesz.

w.jpg

Hozzávalók:

  • 225 gramm fehérliszt
  • 225 gramm főtt burgonya, pürésítve
  • 1 tojás felverve
  • Fél teáskanál só
  • Kakukkfű és/vagy rozmaring ízlés szerint
  • 85 gramm vaj kockákra vágva
  • 3 teáskanál sütőpor
  • Tej

Elkészítés: főzd meg a krumplit sós vízben, majd törd pürévé, és hagyd kicsit hűlni. Addig keverd össze a lisztet, sütőport és sót egy tálban. Add hozzá a vajat, a krumplipürét és a felvert tojást. Kézzel dolgozz, állítsd össze a tésztát. Ha nem akar összeállni, kevés tejjel segítheted a folyamatot. Lisztezett deszkán nyújtsd kb 1 centi vastagra, és vágd fel kb 3x3 centiméteres kockákra. A tetejüket is megkenheted tojásfehérjével, és picit szórhatsz rájuk a használt fűszerekből is. Süsd a pogikat 200 fokon kb 20 percig, amíg szép aranybarnák lesznek. Ha elkészült, hagyd kissé hűlni. Kettévágva, házi vajjal megkenve az igazi. :)

Forrás: http://www.thedailyspud.com

Kezdők pogácsája

"Na, ez való nekem!" - gondoltam, amikor megláttam ezt a pogireceptet, ami egy kevés sajtkrémmel és lekvárral ínyenc reggeliként is kitűnő lehet. Annyiszor beletört már a bicskám korábban, például a Nagyim-féle részeges pogácsa készítésébe, hogy egy ideje nem próbálkoztam pogival, na, de most! A legjobb, hogy nem kell tőle megijedni, mert nem hosszú az összetevők listája, olyannyira, hogy mindössze 3 hozzávalóból elkészül ez a gyors, kezdőknek is bizonyára sikerülő pogi.

i-have-lost-count-of-the-number-of-times-i-have-used-this-easy-scone-recipe_1.jpg

Ez kell hozzá:

  • 3 csésze sütőporos liszt
  • 1 csésze zsíros tejszín
  • 1 csésze limonádé (Sprite pl.)

Csak keverd össze a sütőporos lisztet a másik két hozzávalóval, robotgéppel. Jó ragacsos tésztát kapsz kezdetben, ha túl ragadós, lisztet adj még hozzá. Nyújtsd ki a tésztát úgy 3 centi vastagra, és szaggass lisztes kiszúróformával kis pogikat. Helyezd őket sütőpapíros tepsire viszonylag közel egymás mellé. Késsel becsíkozhatod kicsit a tetejét, hogy sülés után gusztább legyen. Süsd 200 fokos sütőben úgy 15 percig, amíg szép aranybarna lesz a teteje. Ha nagyjából kihűlt, az összetapadt pogikat szépen szét tudod választani. Kenj bele kevés sajtkrémet, és ne sajnáld az áfonyalekvárt sem.

Forrás: The link site

Füstölt chilis, cheddar sajtos, újhagymás pogácsa – lépésekben

Egy gasztro témájú dokumentumfilmben a világ egyik legjobb séfje arról mesélt, miért is olyan jó abban, amit csinál. Két személyről kezdett el mesélni. Az egyik a felesége volt, akivel megtalálta az álmai közös nyelvét, és együtt dolgoznak, a másik a nagymamája volt, aki ha nem lett volna és nem főzött volna a családnak, akkor ma ő sem csinálná azt, amit. Mindeközben nekem is eszembe jutott a nagymamám, és már kerestem is a pogácsája receptjét. :-)

191109-4-2.jpgFotó: KockacZukor

süti beállítások módosítása