Zelleres, répás paradicsomleves

A hamarosan négy éves unokahugi nem eszik meg túl sok zöldséget, se gyümölcsöt. Viszont elrágcsálja a répát, és a paradicsomlevesből is lapátol pár kanállal. A tésztákat pedig egyenesen imádja. Akár csavart, akár hosszúkás, akár lyukas, mindent megeszik, üresen vagy kevés feltéttel. Így egy olyan tésztás paradicsomleves változatot készítettem most neki, amiben minden van, amit hajlandó és szeret elfogyasztani. :)

zelleres_repas_paradicsomleves_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: répa paradicsom zeller levestészta csigatészta Receptajánló KockacZukor

Rakott tejfölös, sajtos csirke a sütőből

Egy szombati napon kisgyermekes vendégeim voltak ebédre, és úgy gondoltam, azon kívül, hogy őket „jól lakatom”, magamnak is elteszek majd az ételből egy adagot. Nos. Ez utóbbira már nem jutott, mert olyan finom lett ez a rakott csirke, hogy a tálat is kinyaltuk. :D Sajnos a nap délutánját nem tudtuk a szabadban tölteni, mert eleredt az eső, de ha már bent ragadtunk, játszottunk helyette Activityt, és megnéztük A kis herceg című mesefilmet, felidézve ezzel Exupéry élet tanításait. :) 

rakott_tejfolos_sajtos_csirke_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: hagyma sajt tejföl csirkemell orsó Receptajánló KockacZukor búzafinomliszt Vita Pasta

Narancsos, mákos nudli lépésekben

Amikor kicsi lány voltam, a nagymamám nagyon sok mákos édességet készített nekünk. Volt egy mákültetvénye, és emlékszem, mindig mi ráztuk ki a mákot a száraz növényfejekből. Nagymama korára a nagyi már tökéletesre fejlesztette a tésztakészítési tudományát, és nem volt egyetlen olyan általa készített étel sem, ami ne lett volna túl jó, túl finom. Még a legegyszerűbb édes ételekből is repetáztunk. Nem is tudom, milyen bűbájt tehetett az ételeibe, amivel elvarázsolt minket. Talán a szeretet volt az a plusz hozzávaló. A határtalan szeretet...

makos_nudli_kesz-600.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: tojás krumpli mák narancs cukor nudli mákos nudli Receptajánló KockacZukor búzafinomliszt

Fahéjas, bundás alma

Jártatok már Siklóson a fürdőben? Ha nem, akkor érdemes párosban vagy barátokkal, gyerekkel is elmenni kicsit lubickolni. Amikor se csodaszép fehér hó, se meleg napsütés, amikor ilyen szürke a világ, akkor egy wellness, egy fürdő, szauna garantáltan felvidít, ellazít. Bár a fahéjas, bundás alma frissen, ropogósan a legfinomabb, egy dobozkában ezt is vihetjük magunkkal, és előhúzhatjuk a fürdőben is, ha megéhezünk. :D

bundas_alma_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: alma édesség fahéj palacsintatészta bundás alma Receptajánló KockacZukor

Szilvás, diós tészta

Az elmúlt időszakban Olimpia lázban égtünk, és ha tudtunk, a tévé elé ülünk. Nem igazán értem ezt az arany mániát, hiszen a világ második vagy harmadik, esetleg hetedik legjobbjának lenni is olyan teljesítmény, amire mindig emlékeznünk kell. Ha a versenyek közben azt várták tőlem, hogy főzzek is, mert ennének valami meleget, kicsit mérges lettem. Szúrós szemeim jelezték a ki nem mondott kérdésemet, hogy én is ennék valami meleget, ki megy ki a konyhába, és készít valamit, majd hozza elém? No, itt van egy finomság, aminek elkészítését mégis bevállaltam két rajt között. Mert amilyen egyszerű, olyan nagyszerű ez a szilvás, diós tészta. ;-) 

lekvaros_dios_teszta_kesz-700_1.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: dió fahéj szilvalekvár szarvacska Receptajánló KockacZukor VitaPasta

Túrós kakaós kiránduláshoz

Csóványos a Börzsöny legmagasabb hegycsúcsa. 938 m magasra kell eljutni, hogy aztán a 22 m magas kilátó tetején csodálhassuk a földet borító erdőtakarót, amíg a szem ellát. Nehéz túra feljutni, szinte folyamatosan emelkedik az út, és a terep sziklás, darabos. Az menetidő egy kilenc éves fiúcskával több, mint három óra volt felfelé, és két és fél óra lefelé. Bár a csúcs felé közeledve már a túlélésért küzdöttünk ;-), a látvány, és a tudat, hogy megcsináltuk, büszkeséggel töltött el minket. Az úton a szükséges energia pótlását az a túrós kakaóscsiga biztosította, aminek a receptjét most meg is osztom veletek.

turos_kakaos_csiga_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: ajánló túra csiga túró kakaó kakaós csiga Receptajánló KockacZukor búzafinomliszt

Gyümölcsös mákos-diós

Két dolognak nem tudok ellenállni még fogyókúra vagy egészséges életmód mellett sem. Az egyik a még meleg és illatos kakaós csiga, a másik pedig Édesanyám diós-meggyes pitéje. Most egy olyan édességet készítettem, ami olyan, mintha az utóbbi lenne, annyi változtatással, hogy itt a tészta kapott mákot, emellett nem csak meggy, hanem körte is került a tésztába. A meleg kávém és ez a sütike... hmmm, máris csodálatosan indul a reggel. :D

gyumolcsos_dios-makos_1_kesz-700-2.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: körte meggy reggeli dió mák pite Receptajánló KockacZukor

Tejszínes, tökös spagetti

Holnap gyereknap lesz. A Bókay kalandpark kedvezményeket biztosít ezen a napon a jegyárakból. Mi már kipróbáltuk a helyet korábban, ami egy vasárnap délután a legjobb kikapcsolódás volt a gyerek és az apja számára egyaránt. Ugyanis apa nem bírta tovább tíz percnél azt, hogy csak nézi a gyereket. Kért egy sisakot, mászó felszerelést, és felmászott a magasba a felnőttek szintjére. Két órára el is tűnt, és úgy jött vissza, mint aki a világ legmagasabb csúcsát hódította meg. :D

tejszines_tokos_spagetti_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: spagetti tejszín parmezán kapor tök Receptajánló KockacZukor vita pasta

Amerikai palacsinta banánnal

A hétvégi reggeleken szeretjük kényeztetni magunkat. A pizsit, hálóinget nem vetjük le, egy jó mese előtt esszük meg a kiadós reggelit, és azután még pihegünk kicsit... bár előfordul, hogy addigra már a dél is közeleg. A minap habos kakaóval és banános amerikai palacsintával kedveskedtem magunknak, mert nem csak a manóméretűek szeretik ezeket a finomságokat. :-)

amerikai_palacsinta_2_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: banán palacsinta amerikai palacsinta Receptajánló KockacZukor búzafinomliszt

Zöldséges gofri

Azért, hogy a gyerkőc reggelijét feldobjuk, és megszerettessük vele a zöldségeket, a gofrit kivételesen ne édesen, hanem sós változatban készítsük el. Feltétként olvaszthatunk rá reszelt sajtot, de tehetünk rá tejfölt vagy kőrözöttet is. Aztán indulás egy nagyobb kirándulásra, mégpedig a Hámori-tóhoz Lillafüredre, és a Lillafüredi kisvasúthoz! Ha érdekelnek a Lillafüredi látnivalók, nézz körül ITT.

zoldseges_gofri_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: zöldség gofri Receptajánló KockacZukor búzafinomliszt zöldséges gofri

Narancskrémes tészta desszert

Múlt szombaton a Sisakvirág tanösvényt egészítettük ki még pár kilométerrel, és tettünk egy nagy sétát az erdőben. Megmásztuk a Csergezán Pál-kilátót, és sütkéreztünk a napon. Imádtam látni, hogy amerre járunk, színes virágok szegélyezik az utunkat. Tudjátok, vannak azok a gyerekmesék, amikor a tavasztündérek csillámokat, fényt, aranyat, ezüstöt, és virágokat varázsolnak oda, amerre a királylány vagy királyfi jár. Na. Hát így éreztem magam az ébredező tavaszban. Imádtam. Már a külföldi epret áruló zöldségesek is megjelentek az utak szélén. Nemsokára itt a cseresznye, meggy, dinnye és barack szezon. Dejóó, dejóó! No, de ne szaladjak ennyire előre. Süssünk olyan gyümölccsel, ami most még kapható a közértekben.

narancskremes_teszta_desszert_1_kesz-700.jpg

Fotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: Narancs Receptajánló KockacZukor rövidcső tészta narancskrém tészta torta

Meggyes makaróni

Nem szeretem a gyümölcslevest. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Ehhez képest, a szósz állagú gyümölcsöt már nagyon imádom, akár magában, akár hús mellett, akár tésztával. Tudom, viccesen hangzik, mégis így van. A társam ehhez képest kifejezetten imádja a gyümölcslevest, amit leginkább akkor eszik, ha hazalátogat a szüleihez. De ha gyümölcsszósz készül, azért ő is hálás, és falja, amíg van. Készítsd el Te is ezt a meggyszószt, szeretni fogod.

meggyes_makaroni_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: meggy édesség mandula makaróni meggyszósz Receptajánló KockacZukor

Tyúkanyó túrósa

A nagymamáknak van egy különleges képességük: néha százfelé tudnak szakadni. ;-) Vigyáznak az unokára, játszanak vele, telefonálnak, közben takarítanak, a szomszéd hogylétéről érdeklődnek, no és persze sütnek-főznek. Édesanyám, aki a testvérem révén már nagymama is, a múlt hétvégén olyan finomat sütött, hogy a receptet már az első szelet befalása után leírattam vele. Itthon én is elkészítettem, majd kicsitől, nagytól is bezsebeltem a dicséreteket. :-) 

tyukanyo_turosa_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: túró citrom mazsola barack túrós süti Receptajánló KockacZukor Tyúkanyó

Politikamentes omlós almás

Darwin szerint nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra. Mennyire igaz! Elég jól alkalmazkodom, annak ellenére, hogy az évekkel egy-két háklit azért magamra szedtem. Ennek ellenére bevallom, mostanában már aggódom, hogy mi lesz ennek a világ- és ország „helyzetnek” a vége... Na, de nem politizálok, ebben a rovatban ez nem történhet meg! :-) Politikailag korrektebb lenne ugyanis, ha gyorsan ajánlanék valami finom sütit. Így is teszek most... ;-)

omlos_almas_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: alma édesség sütemény liszt omlós Receptajánló KockacZukor búzafinomliszt

Kakaós csigusz

Nem volt még ilyen komoly konyhai balesetem. Három ujjam hólyagokkal tele, és mindez azért, mert rámarkoltam a forró tepsire. Eredetileg fel akartam húzni a hőálló kesztyűt, de azt, hogy még sincs rajtam, már csak akkor vettem észre, amikor megtörtént a baj. Ha visszagondolok, elég vicces lehettem fel-alá járkálva, sírásba fulladósan, fújkálva az ujjaim, a hideg vizet folyatva. Mire az ujjaim végre már nem lüktettek, legalább volt mivel vigasztalnom magam. A kakaós csiguszok elkészültek. :-)

kakaos_csigusz_2_kesz-700.jpg

Fotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: kakaó kelt tészta kakaós csiga Receptajánló KockacZukor búzafinomliszt

Smarni a múltból

Anyukám sokat készített nekünk smarnit, amikor még kicsik voltunk. Imádtuk. Bár szerettünk mi mindenféle édes finomságot, ami Anya és a Nagymamám kezei közül került ki. Függőfolyosós ház földszintjén laktunk, így az udvaron vagy a ház mögött játszva, bármikor kiáltottuk azt, hogy 'Anyaaaaaa', ő meghallotta, nekünk nem kellett hazafutni. Tyúkanyó kinézett a folyosón vagy a hátsó ablakon, és már dobta is ki a labdát, a szotyit, a rágót vagy éppen a pulcsit. Ha viszont ő kiabált ki, hogy 'kész a smarniiiiiii', akkor nem kellett kétszer szólni, rohantunk is haza. :D

smarni_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tovább
Címkék: császármorzsa mazsola lekvár búzadara smarni Receptajánló KockacZukor búzafinomliszt
Tésztaszótár