Lewis Hamilton más szemmel: vegánság, palacsintaőrület

A négyszeres Formula-1 világbajnok 2017 szeptembere óta olyat tesz, amit azelőtt soha: hétvégente gátlástalanul palacsintázik. Hamilton a versenyszezon közepén jelentette be, hogy véglegesen töröl étrendjéből minden állati eredetű táplálékot, nem kis aggodalmat keltve: mi lesz a versenyzéshez szükséges tesztoszteronnal, fehérjével, vassal, D-vitaminnal?

h4cr.jpg

Október 2.: a Gandhi-diéta világnapja

Obama egyszer úgy nyilatkozott, ha választhatna a világ vezetői közül, akkor példaképével, Mahátma Gandhival ülne le egy vacsorára. „Bár biztos nem lenne valami nagy lakoma” – tette hozzá. A békeharcos születésnapját elsősorban az „Erőszakmentesség Világnapjaként” tartjuk számon, Gandhi élete során azonban a táplálkozásra vonatkozóan is több irányelvet megfogalmazott. Ha nem is étkezünk 100%-osan Gandhi-módra, pár pénztárcakímélő fogással sokat tehetünk vonalainkért, emésztésünkért, vércukorszintünk stabilitásáért, bőrünk, hajunk szépségéért és nem utolsósorban a mindennapi vitalitásért.

dhal3.jpg

A világ legújabb lisztje

Alapanyaga nem szicíliai sütikben, hanem egy Salvatore Ferragamo-kollekcióban kezdte pályafutását.

or_f6.jpg

12 salátával a világ körül - hússal, húsmentesen

2017 legizgalmasabb salátái perui solteritótól klasszikus waldorfon át indonéz gado-gadóig. Felvetődik a kérdés: a jövő masterchefjeinek zöldségben kell majd villantani?

french_nicoise2_cr.jpg

Nyúlkajából ínyencfalat: a salátaöntet evolúciója

Ízletes, egzotikus, vadító: bármily hihetetlen, salátákat díszítenek a pazar jelzők. Ha a sokszor hangoztatott rostbevitelt élvezetként, és nem nyűgként szeretnénk megélni, nem a zöldségekre, a salátaöntetre érdemes fókuszálnunk. Írásunkban összefoglaltuk a legfontosabbakat a rostokról, az öntetek fajtáiról, kémiájáról, és egy kicsit be is vadultunk… Tudták, hogy az első randi sikere egyes séfek szerint nem mástól, mint a dresszingtől függ?

healthy-salad-dressing.jpg

Hadza-diéta: egy tanzániai törzs mentheti meg a világot?

Tim Spector, a londoni King’s College epidemiológia professzora úgy gondolta, attól azért nem történik majd semmi világrengető, ha pár napot egy eldugott helyen élő törzzsel tölt és azt eszi, amit ők. Tévedett.

hadza_boy2.jpg

Karcsúsodj, ne diétázz! Párizsi gasztrotippek

Esznek rendesen, mégis karcsúak, energikusak – mi a francia nők titka? Életmódtippek mindenkinek, aki utál fogyókúrázni, nincs ideje edzőteremre, vagy épp a változatos, minőségi táplálkozásra szeretné rászoktatni gyermekét. Kiderül az is, mit jelent a „3 kanál technika” és a „nem diétázás, csak odafigyelés” francia módra.

justine_leconte2.jpg

72% szénhidráton él a szuperegészséges törzs

Friss kutatások szerint egyben ők a világ legegészségesebb szívű emberei. A bolíviai Tsimane népcsoport táplálkozását, életmódját tanulmányozták szakértők és vetették össze a nyugati életformával. De vajon mi köze a tsimanéknak Sophia Lorenhez, a tésztához és a Fitbithez?

tsimane-tribe-women.jpg

Speciális diétával gyógyítható lesz a cukorbetegség?

Az időszakos kalóriamegvonás kutatások szerint „újraprogramozza” a hasnyálmirigyet mind 1-es, mind 2-es típusú diabétesz esetén. A kutatás eredményei, diétatippek az általános regenerálódásra.

nuts_seeds.jpg

Darázsderék spagettivel? Nem álom!

Világhírű dívák állítják: a tészta egészséges, boldogító társ a mindennapokban, az öröm és – Sophia Loren és az olaszok szerint – a bomba alak forrása. Ideje leszámolni a szénhidráttal kapcsolatos sztereotípiákkal: fellebbentjük a fátylat a darázsderekú pasta-dívák titkairól.

honey_cr.jpg

Liszt-art: mindennapi kenyerünk

Fantasztikus fotók a liszt lényegére hangolva, a gabona szülőföldjének üzenetével egy ősi „édensztyeppéről”. Vajon mit gondolnának a sumér istenek: Enki és Enlil arról, ahogy ma fogyasztjuk ajándékukat, a gabonát?

lupe_jelena1.jpg

Zöldségen él Németország legerősebb embere

Patrick Baboumian, a „szelíd óriás” 2011-től tartja címét, ekkor lakto-vegetáriánus volt, azóta már vegán. Szerinte is ő a világ legelképesztőbb erőművésze, de meggyőződése, hogy a vegetáriánus életmódot terjeszteni kell, lebontani a sztereotípiákat.

03.jpg

Krumpli és más semmi?! Tavaszi diéták buktatói

Bő 1 hónap alatt 13 kilót adott le és kiválóan érzi magát az az ausztrál férfi, aki a szerinte legegyszerűbb megoldást választotta az újrakezdéshez: burgonyán él 1 évig. Mik az előnyei és hátrányai a speciális étrendnek, hogyan rakjuk össze a tavaszi-nyári diétákat, „bikiniprogramokat”, húsmentes heteket, hogy ne fásuljunk bele, sőt, inkább hosszú távon működő ötletekkel gazdagodjunk, lehetőleg költséghatékonyan?

andrew_taylor2.jpg

Filléres főzéstippek: lehet olcsón jót?

Mit lehet kihozni 20 deka párizsi árából és mi van akkor, ha történetesen csak „egészségtelen” fehér kenyérre telik? Hogyan tarthatjuk fenn a potenciát olcsón, trükkök és tabletták nélkül, és hogyan tudnánk normalizálni botrányos viszonyunkat a halhoz? Osztottunk-szoroztunk, boltok hátsó polcain kotorásztunk, segítségül hívtuk a hindukat és Bálint gazdát… és alkottunk.

slow-cooker-split-pea-soup-3.jpg

Fertőző az elhízás?!

Jó lesz a mikrobákkal jóban lenni: egy 2014-es kutatás szerint az emésztőrendszerünkben élő sok billió mikroorganizmus korántsem alárendelt státuszban képzeli el létét a gazdaszervezettel (velünk), hanem egyfajta „partner organizmusként” étvágyunkat, hangulatunkat közvetlenül manipulálja annak érdekében, hogy megkapja, amit akar…

microbes3.jpg