Spenótkrémes tészta grillezett sajtfalatokkal

A könnyed és gyors nyári tésztáim legnagyobb rajongója a testvérem. Az első reakciója mindig az, hogy „jajj, nehogy már kelkáposztával dolgozz”, vagy „lesz egyáltalán íze ennek az ételnek?”. De bátran megkóstolja mindig a végeredményt, és be is falja a tányérnyi vagy két tányérnyi tésztát. Én pedig örülök, hogy a szeretet nevű fűszer meghozta a várt reakciót. :D ;-)

spenotkremes_teszta_grillezett_sajttal_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Cukkinis, sonkás nyári ebéd

A nyaralás alatt készített ebédnek többféle igénynek kell megfelelnie. A legkisebb, három éves hosszú tésztát akart enni, az anyukája tejszínest, én pedig zöldségre vágytam, és édesapám hozott is egy cukkinit a kertből. Húgom, miközben ette a tejszínes, cukkinis, sonkás tésztát, csak annyit mondott, hogy ez jobb, mint egy étteremben. Azt hiszem, ennél jobb ajánló a recepthez nem is kell. ;-)

cukkinis_sonkas_nyari_teszta_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Szardíniás, morzsás spagetti

Autót mosni? Minek? Ahogy lemostam, jön egy nyári zápor vagy éjszaka egy macska vagy nyest, és ismét koszos az a kocsi. Ha kint áll a szabad ég alatt, akkor egy kis strapabíró négykerekű kell, ami tűr meleget, hideget, hogy leszakítják a dísztárcsáit, és összekarcolják az emberek. Persze a gazdinak is szüksége lesz végtelen türelemre és erős szívre, hogy ne akarjon minden járókelőt elpusztítani, ha bántották a kis bogarát, de simogassa és dicsérje meg a vasat, amiért még csinálja, és bírja. Irány autóval a közért a lenti recept elkészítéséhez...

szardinias-morzsas_spagetti_kesz2-700.jpgFotó: KockacZukor

Budapest első "spagettigombócdája"

Igen. Spagettigombóc. A Mamma Sferico üzletvezetőjének elmondása szerint a tulajdonosban megszületett az ötlet, aztán összeült Serényi Zsolttal, a Tetovált Séffel, aki segített megalkotni a gombóckákat, majd kóstoltattak, teszteltek, és aztán megnyitottak.

2017-01-20_15_21_47.jpg

2017-01-20_15_19_54.jpg

Milyen egyszerű gondolat, és milyen nagyszerű: a tésztát apró darabokra törik, összekeverik sertés-, marha-, csirkehússal vagy lazaccal – illetve árulnak vega változatot is –, majd tojás segítségével gombócokat formálnak belőle, és kisütik.

Persze ezt a folyamatot neked nem kell kivárni, előtted már a kész gombócok sorakoznak, azokból választhatsz. Ne ijedj meg, nem lesz kemény és ehetetlen a tészta. Kívül éppen csak finoman ropog, belül puha a gombóc. Bár az eddigi kritikák szerint a gombócok meghatározó ízét a szószok adják, szerintem önmagukban is ízletesek, sőt, imádnivaló falatkák. A szószok persze színessé teszik az ízvilágot, ez kétségtelen. Választhatunk tejszínes spenót, vadas, édes curry, francia sajtmártás, távolkeleti hoisin, olasz paradicsomszósz, stb. közül. Van tizenhárom féle mártásuk, amiből ott helyben egy időben mindig hatot kínálnak. Az én kedvenc kombóm a csirkés spagettigombóc – curry szósz – pirított mogyoró - koriander, és a lazacos spagettigombóc – francia sajtmártás voltak. Kérhetsz kis adagot, amiben öt darab, vagy nagy adagot, amiben hét gombóc van. Helyben is megeheted, de csomagolnak is neked, és magaddal viheted.

2017-01-20_15_15_56.jpg

2017-01-20_15_16_11.jpg

2017-01-20_15_16_34.jpg

2017-01-20_15_21_08.jpg

2017-01-20_15_21_32.jpg

2017-01-20_15_15_36.jpg
Az üzletvezető és az eladó hölgy is nagyon kedves és türelmes volt, látszott rajtuk, hogy egy olyan kis csapat, akiknek tényleg szíve ügye a hely, a vevő, a portéka. ;-) Bár egy kicsit csúsztak a nyitással, még 2016-ban, év végén pezsgőt nyitottak, és most, mint fiatal vállalkozás várják a vendégeiket. Nagy terveik vannak, amiknek van is létjogosultsága a fővárosi gasztro világban. A jó ötlet, a kiváló ízek, a kellemes tálalás, a vidám és lelkes csapat mindig szívesen fogadott szín a palettán.

A tésztáik durum tészták, és egy adag lazacos gombóc olasz paradicsommártással mindössze 500 kcal, vagyis az egészséges életmód követői se idegenkedjenek tőlük. :-) A tésztagombócok mellett lehet kérni rizsgombócot is, ugyanilyen szósz feltétekkel.

2017-01-20_15_19_02.jpg

2017-01-20_15_18_07.jpg

2017-01-20_15_19_33.jpg

2017-01-20_15_17_50.jpg

Irány a "spagettigombócda", kóstold végig a kínálatot!

Elérhetőség:

Mamma Sferico

1053 Budapest

Múzeum krt. 41.

Nyitva:

Minden hétköznap 11-18 óra között.

https://www.facebook.com/mammasferico/

- KockacZukor -

Meggyes, túrós sült tészta

Éppen vidéken látogattam meg a szüleimet, és egy gyors édes, túrós tésztát akartam összedobni nekik, amikor Apukám lement a pincébe, és felhozott pár üveg befőttet. Amint megláttam az üvegeket, már tudtam, hogy akkor én most feldobom egy kicsit ezt a túrós tésztát. :-) Készítettem meggyszószt, és egy időre sütőbe dugtam minden hozzávalót. ;-)

meggyes-turos_sult_teszta_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Marhahúsgolyók paradicsomos pestós spagettivel

A Szigetszentmiklósi tanösvény egy apró kis eldugott rövid sétaút, amin olyan régen jártam már, hogy muszáj volt ismét ellátogatnom oda, és élvezni minden kis szegletét. A fák gyökereinek útja, az ágak fura iránya, a náddal körülölelt sétaút, a fából készült kis hidak és egy-egy fapad, ahova ha lecsücsülsz, a Duna vize is rád kacsint. Játszótér, lángosozó az út egyik végén, kávézó a másik végén. Látogasd meg egy szerelmes, andalgós sétára, vagy gyerekekkel, mert egy játszótérrel indul az út. Vidd el idős szüleidet, mert ezt a kis sétát ők is szeretni fogják, és ennyi mozgás még a legidősebbeknek is belefér. ;-)

 marhahusgolyok_paradicsom_pestos_tesztaval_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Darált húsos, cukkinis spagetti

Két gyönyörű cukkinit hoztam vidékről Édesapám kertjéből. No, de nem csak cukkinit hoztam ám. Pakoltak nekem az otthoniak sárgabarackot, őszibarackot, zöldbabot, meggyet, kovászos uborkát,  vöröshagymát, uborkát, kolbászt, lekvárt, házi bort, és és és... fülig ért a szám. ;) Budapestiként harapni és főzni az egészséges vidéki zöldséget, gyümölcsöt: felbecsülhetetlen. A mindenki által annyira szeretett rántott cukkini és tartár helyett most egy húsos ragut készítettem, amihez spagettit főztem.  

daralthusos_cukkinis_ragu_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Spagetti mandulás, paradicsomos, bazsalikomos pesztóval

A nyaralásból hazatérni, amikor még tombol a kánikula, igencsak elszomorító. Már éppen hozzászoktam a késői keléshez, az időtlenséghez - pár nap után már azt sem tudtam, mi az aktuális dátum... és egyszercsak vége ennek a jónak. Pakolni ismét a bőröndökbe, onnan a kocsiba, ahonnan mindent be a lakásba, visszapakolni a szekrényekbe vagy bedobni a mosógépbe. Aztán újra a megszokott kerékvágás. Ilyenkor mindig megfogadom, hogy sokkal lazábban fogok hozzáállni ehhez a nem is túl komoly élethez, a mindennapokhoz, és ahol tudom, a nyaralás apró örömeit belecsempészem a hétköznapokba is. Például egy ízletes vacsorával, egy pohár borral. ;-)

spagetti_mandulas_paradicsomos_bazsalikomos_pesztoval_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Tejszínes, tökös spagetti

Holnap gyereknap lesz. A Bókay kalandpark kedvezményeket biztosít ezen a napon a jegyárakból. Mi már kipróbáltuk a helyet korábban, ami egy vasárnap délután a legjobb kikapcsolódás volt a gyerek és az apja számára egyaránt. Ugyanis apa nem bírta tovább tíz percnél azt, hogy csak nézi a gyereket. Kért egy sisakot, mászó felszerelést, és felmászott a magasba a felnőttek szintjére. Két órára el is tűnt, és úgy jött vissza, mint aki a világ legmagasabb csúcsát hódította meg. :D

tejszines_tokos_spagetti_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Currys, kurkumás tészta paradicsommal

A kurkumának két fő hatóanyaga van. A kurkumin erős antioxidáns, hatékony gyulladáscsökkentő, antikarcinogén (daganatellenes), antibakteriális, vírusölő, antimikrobás, immunstimuláló vegyület. A glutation képes kisöpörni a szabadgyököket a testünkből, és küzd azok károsító hatásai ellen. A kurkuma hatóanyagai erősítik az epehólyagot, serkentik a zsíranyagcserét. A curry szintén olyan antioxidáns, ami immunerősítő, daganatmegelőző, és segíti megelőzni a cukorbetegséget is. Ezek a sárga színű fűszerek olyan csodálatos hatásra képesek, hogy miért is ne főznénk velük gyakrabban?

currys_teszta_1_kesz-700.jpg

Fotó: KockacZukor

Lazacos spagetti

Mindig elcsodálkozom felnőtt vagy fiatalabb embereken, akik rosszindulatból, keserűségből cselekednek. Tisztában vagyok vele, hogy ilyenné lettek, megéltek olyan dolgokat, amik ilyenné tették őket. Ugyanakkor nagyon sok az olyan történet, amikor ebben ők is közreműködtek, vagy nem tettek ellene semmit, pedig tudtak volna. Ha ezeket a sebeket az egyén nem ápolja, nem teszi helyre, mástól nem várhat megváltást. Senki nem fogja rendezni másnak az életét. Tudd elviselni, kezelni, szeretni magad, és tudj megbocsátani magadnak. Csak ezután lesz barátod és támogatód az élet.   

lazacos_teszta_1_kesz-700.jpg

Fotó: KockacZukor

Karácsonyi tészta torta, eperöntettel

Nem hiszek a karácsonykor ajándékokra felvett hitelekben, nem hiszek a giccsben, és a végtelen pénzköltésben. De hiszek a karácsonyi vacsora illatában, a békés csendben vagy éppen zsivajban eltöltött estékben, az egymás mellett filmezésben, társasozásban, kártyázásban vagy harsány beszélgetésben, a találkozásokban, a díszek fényében, a karácsonyfa tűlevelében, és az év végi pihenésben.

Békés, boldog karácsonyt kívánok minden kedves Olvasónak!

 karacsonyi_teszta_torta_eper_ontettel_1_kesz-700.jpg

Fotó: KockacZukor

Kókuszkrémes tészta sült ananásszal

Nagymarosról indultunk, és a cél Julianus barát kilátója volt. (http://www.turautak.com/cikkek/turautak/nagymaros--remete-barlang--julianus-kilato.html) Hát nem mondom, hogy könnyű délutáni, andalgós séta volt, de az erdő, a friss levegő és a mozgás, no meg a kilátóból elénk táruló látvány feledtetett minden izzadságcseppet. Hazaérve a csodás napfényes őszi nap végén a fagylalt helyett, valami különlegesebb édességre vágytam. A kókusz és ananász párosának gondolata hamar felcsigázott. ;-)

kokuszkremes_teszta_sult_ananasszal_2_kesz-700.jpg

Fotó: KockacZukor

Kapros, sonkás spagetti

Emlékszem a nagyszüleim háza mögötti veteményesre és gyümölcsösre. A krumplibogarak begyűjtése mindig az unokák feladata volt. Mi ketten lányok pedig nem féltünk tőlük, nem undorodtunk, még élveztük is a kerti munkát. A krumpli mellett nőtt kapor is, komoly magasságokat ért el. Nagyanyám mindig beletömködte őket a kenyér mellé a kovászos uborkás üvegbe. Sokszor készült kaporszósz is a főtt hús mellé, ami a levesből megmaradt. Örömmel emlékszem rá vissza. Most következzen egy tészta, sonka és kapor hozzávalókból készült finomság.

kapros_sonkas_spagetti_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Spárgás, rokfortos spagetti

Kellemes kis környezetben élünk, tiszta utcákkal, nyugodt emberekkel. Bár messze vagyunk a városközponttól, érdemes ennyit utazni hazáig, hiszen itt reggelente madárcsicsergés ébreszt. Igazán elégedett vagyok. A minap azonban, lefekvés után felriadtam. Nyáron az ablakok éjszaka nyitva vannak, hogy járjon a levegő. Sajnos ezúttal a friss levegővel hangok is bekúsztak hozzánk. Kétségbeestem. Az egyik szomszédunk horkolása olyan éles, mintha velünk egy szobában feküdne. Nekem különösebb problémám nincs a horkolással, mert elalszom a ritmusára. Ha az a párom horkolása. Na, de ez az ember egy idegen! Mindenfélét kitaláltam, hogyan lehetne vele közölni, hogy ezt kezeltetnie kéne a társasházi közösség érdekében, de azt hiszem, ilyet nem illik... forgolódtam még egy darabig, de nem bírtam visszaaludni, ezért felkeltem, és nekiláttam ennek a finom fogásnak. :)

spargas_rokfortos_spagetti_kesz_700.jpgFotó: KockacZukor

Szardellás puttanesca

Nem csak a családi házak körül, hanem egy harmadik emeleti lakásban is állandóan van mit tenni. Felszerelni az erkélyen a féltetőt, fúrni a képeknek egy-egy lyukat a falba, összeszerelni a konyhai polcot, lámpát cserélni a fürdőben. Ha éppen nem süt a nap, és a tavaszi esők miatt hétvégén bent ragadunk a lakásban, akkor is mindig aktívak vagyunk. Azt hiszem, soha nem lesz elég a napi 24 óra, hiszen a sok kis meló mellett ott vannak a családtagok, a barátok, a hobbi. Azért egy-egy finom ebéd mellett mindig elégedetten konstatáljuk, hogy egy újabb házi feladat letudva.

szardinias_puttanesca_2_kesz_700.jpgFotó: KockacZukor

süti beállítások módosítása