Töltött pestos tojás

Mindenféle töltött tojást imádok, a kedvencem a juhtúrós, snidlinges változat, amelyhez mindössze három hozzávaló kell, és tudok egy másikat is, amelyik szintén remek alternatíva lehet, mutatom:

parmesan-pesto-deviled-eggs-1c3_1.jpg

Előtte azonban az előbbi, vagyis a juhtúrós töltött tojás hozzávalói:

  • keményre főzött tojás
  • juhtúró
  • apróra vágott snidling

A tojásokat függőlegesen félbevágjuk, a sárgájukat kikaparjuk, és villával összetörjük. Összekeverjük a lágy juhtúróval (fél órával felhasználás előtt vegyük ki a hűtőből), majd az apróra vágott snidlinggel. A kapott krémet a fél tojásfehérjék mélyedéseibe kanalazzuk, és tányéron gusztán elhelyezve kínáljuk. Isteni!

Na, ennek egy kifinomultabb változata a pestos töltött tojás, amihez 3+1 hozzávaló szükségeltetik:

  • keményre főzött tojás
  • pesto
  • majonéz
  • reszelt parmezán

Persze, a konyhatündérek saját készítésű pestoval támadjanak, de nagyon sok minőségi pesto kapható szupermarketekben is. Én most a gyors verzió mellett döntöttem, és a lustaság győzött. :) Az elkészítési eljárás az elsővel teljesen egyező, csak egy picivel pikánsabb ízvilágot kapunk. E két variációt együtt is kínálhatjuk kerti partihoz grillhúsok mellé, vagy előételként füstölt sonkával.... nyamm. :)

Forrás: lemontreedwelling.com

PesTOJÁS

Mindenféle töltött tojást imádok, a kedvencem a juhtúrós, snidlinges változat, amelyhez mindössze három hozzávaló kell, és tudok egy másikat is, egy pestos tojást, amelyik szintén remek alternatíva lehet, mutatom:

pestostojas.jpg

Előtte azonban az előbbi, vagyis a juhtúrós töltött tojás hozzávalói:

  • keményre főzött tojás
  • juhtúró
  • apróra vágott snidling

A tojásokat függőlegesen félbevágjuk, a sárgájukat kikaparjuk, és villával összetörjük. Összekeverjük a lágy juhtúróval (fél órával felhasználás előtt vegyük ki a hűtőből), majd az apróra vágott snidlinggel. A kapott krémet a fél tojásfehérjék mélyedéseibe kanalazzuk, és tányéron gusztán elhelyezve kínáljuk. Isteni!

Na, ennek egy kifinomultabb változata a pestos töltött tojás, amihez 3+1 hozzávaló szükségeltetik:

  • keményre főzött tojás
  • pesto
  • majonéz
  • reszelt parmezán

Az elkészítési eljárás az elsővel teljesen egyező, csak egy picivel pikánsabb ízvilágot kapunk. E két variációt együtt is kínálhatjuk kerti partihoz grillhúsok mellé, vagy előételként füstölt sonkával.... nyamm. :)

Forrás: lemontreedwelling.com

Töltött tojás

Olyan nagy sikere volt a tojáskrémes reggeliről szóló bejegyzésemnek, és annyian kérdeztétek, hogy van-e ilyen még, hogy most további egyszerű, de nagyszerű krémeket osztok meg veletek. Reggelire, vendégeknek, vacsira, nasinak, uzsonnának, bármikor szervírozhatóak. :-)

180628-2.jpgFotó: KockacZukor

Töltött csokitojás "húsvét keddre"

Nálunk tonnaszám maradnak meg a különféle csokitojások húsvét után. Hoz a Nagyi, a Mami, a keresztapu nyuszija is, és persze a mi kertünkben is tojik jó néhányat a nyúl. A 70%-át nem esszük meg, hanem valamilyen édességben végzi, ám most idén tudatosan vásárolok néhány normál tojás méretű, minőségi csokiból készült darabot, amit majd az ünnepek után, keddre félreteszek ehhez a desszerthez.

6885156290_1d3d6d0458_o.jpg

Sült tésztafészek töltött tojással

Szilveszterkor nem ehetünk halat, mert az elúszik a szerencsénkkel. Baromfit sem ehetünk, mert az kikaparja a szerencsét. De szerencsére tésztát ehetünk, akár ünnepi ruhába öltöztetve. :-)

sult_tesztafeszkek_2_kesz_700.jpgFotó: KockacZukor

süti beállítások módosítása