Kóstoltad már az ördög kedvencét? Ez a pokolian finom süti az.

Az „ördögsütinek” olyan nimbusza van Amerikában, hogy május 19-ét a desszertkülönlegesség ünnepnapjává nyilvánították. Essünk bűnbe vele, és közben ismerkedjünk meg pár extra, amerikai süteményekre jellemző fogással!

choc_cake01.jpg

Leves a tavasz színeiben – videó blog

Az étel már nem csak az orrunkat, a szánkat és bendőnket kényeztető szükséglet és élvezet, de az is fontos, hogy amit magunk előtt látunk elbűvöljön, a látvány elvarázsoljon, de minimum elindítsa a vágyakozást az evés iránt. A tavasz meghatározó színei a zöld, a piros, a rózsaszín, a lila és fehér, és persze a kihagyhatatlan sárga.. mint a mi mai levesünk. :-)

190414-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

Hozzávalók: 

  • 1 db Gyermelyi tojás
  • 2 konzerv kukorica
  • 250 g csirkemell
  • 1 db leveskocka
  • 2 ek teavaj
  • 2 dl tejszín
  • 1 tk reszelt gyömbér
  • étolaj/ olívaolaj
  • bors

Elkészítés:

A csirkemellet apróra kockázzuk, sózzuk, borsozzuk, majd egy serpenyőben olajon kisütjük.

Egy lábosban a kukoricát vajon megfuttatjuk, majd felöntjük annyi vízzel, hogy az ellepje. Fűszerezzük, hozzáadjuk a leveskockát, és hagyjuk összefőni az ízeket. A tejszínbe teszünk egy tojássárgáját, és összekeverjük a tejszínnel. Ezt keverjük hozzá a leveshez. Miután a leves így is rottyant egyet, a leveshez adjuk a csirkét is. Már tálalhatjuk is.

Jó étvágyat!

Készíts a videónk segítségével egy jóféle rakott bolognait is.

-KockacZukor-

 

 

 

 

 

 

Margaréta desszertek, citrommal

Közeledik a tavaszi szünet, mely remek alkalmat ad közös időtöltésekre a gyerekekkel. A kislányok imádnak sütni-főzni, próbáljuk ki velük ezt a gyönyörűséget, mely amennyire egyszerűen kivitelezhető, éppen annyira látványos, szemet gyönyörködtető is. :)

lemon-flower-tart-6.jpg

Hozzávalók:

  • 1 csomag leveles tészta
  • Porcukor

A citromkrémhez:

  • 2 db tojás
  • 10 dkg cukor
  • 5 dkg vaj
  • 2 citrom leve

Először készítsük el a tésztavirágok alapját. A leveles tésztából sütikiszúróval szaggassunk virágformákat, majd nyomkodjuk muffinsütőbe valamennyit, hogy a szirmok szépen a sütőforma oldalán túllógjanak. Toljuk 180 fokos sütőbe 5-6 percre, hogy szép világosra süljenek. Várjuk meg, míg teljesen kihűl, mielőtt kivesszük a formából. Utána jöhet a citromkrém. Ehhez verjük fel a tojásokat a cukorral, majd tegyük vízgőz fölé, ott még 10 percig verjük. Keverés közben fokozatosan belekeverjük a citrom levét. Levesszük a tűzről, és kicsit lehűtjük, majd habverővel hozzádolgozzuk a vajat is. Még folyós az állaga, töltsük habzsákba, és nyomjuk tele vele a virágok közepét. A kész virágokat díszítsük kevés porcukorral. Csodaszép, kellemes, jókedv előcsalogató sütemény. :)

Forrás: pinterest

Mexikói cukkini hajók

Jön a jó idő, lassan érdemes vízpartra menni, napozni, kirándulni, csónakázni, evezni. A csónakázás eszméletlen kikapcsoló és feltöltő időtöltés. Ha módodban áll csendben, nyugis tavon evezni, úgy az igazi, ha a természet megnyugtató hangjaira figyelhetsz közben. Alig várom, én minden évben járok. :) Addig is, amíg előkerülnek a csónakok, a konyhában élem ki csónakázási vágyamat, és elkészítem ezeket a mexikói cukkini hajókat.

mexican-zucchini-burrito-boats-5_thumb.jpg

Hozzávalók:

  • 4 nagy cukkini
  • 1 fekete bab konzervkukorica lecsepegtetve
  • 1 csésze főtt barna rizs
  • 1 csésze salsa szósz vagy paradicsomszósz kis borssal, sóval, chilivel fűszerezve
  • 1 piros kápiapaprika, maggal és kockára vágva
  • 1/2 vöröshagyma, kockára vágott
  • 1/2 csésze morzsolt kukorica (konzerv)
  • 1 jalapeno paprika, maggal és kockára vágva
  • 1 evőkanál + 1 teáskanál olívaolaj
  • 2 teáskanál kömény
  • 1 teáskanál chili por
  • 1/2 csésze friss koriander, apróra vágva
  • só ízlés szerint
  • 1 csésze reszelt cheddar sajt

Elkészítés:

Vajazz ki eg serpenyőt, majd tedd félre. A cukkiniket vágd fel hosszában, majd vájd ki a belsejüket és szépen öblítsd ki tiszta vízzel. Enyhén olajozd meg őket, majd tedd mélyedéssel felfelé a kivajazott tepsibe egymás mellé. Kissé sózd meg a belsejüket. Ez után hevíts olajat serpenyőben, add hozzá a hagymát, paprikát, főzd 3 percig. Tedd hozzá a rizst, kukoricát, babot, salsa vagy paradicsomszószt, chili port és a köményt. Keverj el mindent, és főzd további 5 percig, majd tedd félre a tűzről az edényt. A sütőt 200 fokra melegítsd elő. Keverj ¼ csésze koriandert és sót a masszához, majd a kész tölteléket oszd el a cukkinik belsejében. Szórd meg mindet sajttal, és fóliával  lefedve süsd 25 percig, majd a fóliát levéve további 5 percig. A sajt szép buborékos és aranybarna lesz, amikor elkészül. A tetejét a maradék friss korianderrel szórd meg tálaláskor.

mexican-zucchini-burrito-boats-_thumb.jpg

Forrás: https://www.livingrichwithcoupons.com

Immunerősítő tavaszi répasaláta

Észrevetted magadon mostanában, hogy a tavasz miatt jobban kívánod a zöldségeket? Egyszerűen jó és feltöltő erejű, ha a nehéz köreteket könnyed párolt zöldségre cseréljük, szívesebben fogyasztunk ilyenkor friss zöldfűszereket, salátákat is. Kutatások a karotinok immunerősítő hatását igazolták, ezért tavaszi újraéledéshez válaszd ezt a répának köszönhetően béta karotinban, a szezámmag jóvoltából pedig extra ásványi anyagokban és nyomelemekben gazdag répasalátát.

carrots-4-1.jpg

Hozzávalók:

  • 1 csokor sárgarépa
  • 2 evőkanál méz
  • 10 dkg szezámmag
  • kókuszvaj

A szezámmagot üres serpenyőben pirítsd meg, majd tedd félre. Kókuszvajon megpirítod a karikákra vagy vékony csíkokra vágott sárgarépát, majd rászórod a pirított szezámmagot, végül az egészet egy evőkanál mézzel megcsorgatod, hogy a méz szervezetre jótékony hatásait is élvezhesd ebben a pompás salátában. A látványt tovább fokozhatod, ha az új répát egészben hagyod. Akár kevés őrölt gyömbért is szórhatsz rá. :)

carrots-3-768x562.jpg

Forrás: www.livingsmartgirl.com

A piknikezés trendje

A piknikezés az utóbbi években egyre trendibbé válik újra, hiszen a rohanó városi mindennapokban sokan alig várják, hogy egy kis csendre bukkanjanak valahol a zöldben. Nem csak romantikus, kettesben ajánlatos időtöltés, hiszen barátokkal is remek hangulatban telhet, és a gyerekek is igazi kalandnak élnek meg egy ilyen kiruccanást. Csak egy nagy pléd kell hozzá, és némi finom falat, amelyet a természet lágy ölén eszegethetünk. Kirándulunk, szabadban játszunk, előkerülhet a focilabda, lehet fára mászni, virágcsokrot gyűjteni, békákat keresni, bújócskázni. A kütyüket, telefont szigorúan kikapcsolni! Maximum egy közös kép készítése férhet bele. :) Mi amellett kampányolunk, hogy a piknik legyen újra divatos időtöltés, és téged is buzdítunk arra, hogy az első meleg márciusi hétvégéken mozdulj ki. Hamarosan nyereményjátékot hirdetünk egy csodaszép piknik kosárért a Facebook oldalunkon, ezért kifejezetten megéri piknikre hangolódnod az alábbi képeket nézegetve. Kövess bennünket. :)

ab8e56c91ab92cd93ebd8c86fd830ad4.jpg

2aa027c3e41aff3a25712616b01f71c9.jpg

51c443882a854bf79a184b279db82454.jpg

81cc7f3d771c7d604ef72ccad436db20.jpg

b5aa9b545cf9d63609b4ee65b10f8616.jpg

b4e4997c07fed69294d230c5638bceb3.jpg

Forrás: Pinterest

Variációk piknikre

Ki a természetbe! Végre! Azt mondjuk, nincs mire várni, kezdjük el az idei piknik szezont! :) És ha végre éled a természet, friss, roppanós, amolyan "kicsattanó" gyors falatoznivalókat ajánlunk nektek, amelyek könnyen összeállíthatók, ízeikben természetközeliek, a tavaszt idézik, és elrugaszkodnak kicsit a klasszikus szendvics útravalóktól. :)

Ezekhez az üde kis csészefalatkákhoz válassz friss zöldsalátát vagy jégsalátát alapnak. Kupacolj a levelekbe pirított bacont, fűszeres kecskesajtot és koktélparadicsomot.

bacon-lettuce-cups-cl-0918-1533663772.jpg

Ha van otthon sós kekszed, tedd be a piknikkosárba egy tégely sajtkrémmel, és dobozba tett, friss, besózott, karikára vágott retekkel együtt. Ha megérkeztetek, kenj kevés sajtkrémet a kekszre, tépkedj rá snidlinget, majd jöhetnek a retek karikák!

saltines-with-butter-and-radishes-cl-0918-1533663776.jpg

Színes saláta nélkül mit sem ér a piknik: kígyóuborkát, paradicsomot, lila hagymát és feta sajtot kockázz fel ehhez a finomsághoz. Mindent külön dobozkában vigyél magaddal, és csak fogyasztás előtt porciózd ki.

tomato-cucumber-salad-2b.jpg

Forrás: Pinterest

Helló húsvét, helló tavasz

Ahogy kisütött a nap, egyre több zöldséggel és gyümölccsel dolgozom a konyhában. Kevésbé vágyom a nehéz ételeket, sőt mostanában mindig csak egy falat valamire vágyom. Régen készítettem tésztasalátát, és amikor itthon kipakoltam a bevásárlószatyorból a gyönyörű retkeket, amiket vásároltam, máris tudtam, mi készül majd belőle. A fitt ebédem 15 perc alatt elkészült, és imádtam.

kesz_logo-800_3.jpgFotó: KockacZukor

Csak 3 hozzávaló: pompás perecvirágok

Imádom! Ránézek, és érzem a tavaszt, azonnal jó kedvre derülök. Úgyis kellett valami színes, "gyerekmágnes" nasi húsvétra, amit együtt készíthetünk a lánykámmal. Szülinapi buli is lesz azon a hétvégén, ezért dupla adagot készítünk majd, amiből vihet is a zsúrra. Nem, egyáltalán nem rossz a sós perec és az édes csokoládé együtt, sőt! Tavaly karácsonykor bonbonokat készítettünk házilag, a fehércsoki bonbonokba egy-egy szem sajtos-sós pattogatott kukoricát nyomtunk bele félig. Annak volt a legnagyobb sikere, bármennyire is furcsának tűnt elsőre, úgyhogy nyugodtan keverd a sósat az édessel, mert nagyon jó barátok. ;) Mi kell a perecvirágokhoz? Sós perec, csokipasztilla (a fehér csokival szebben mutat), M&M-s cukorka, meg egy adag jókedv. Van lent videó is a poszt alján. :)

spring-flower-pretzels-2.jpg

8569_1.png

Forrás: https://princesspinkygirl.com

Csak 3 hozzávaló: gyors csokis mogyifagyi

Idén már megettük az első fagyikat, az április eleji nyári napokon. Az megvan, hogy teljesen mindegy, én milyen ízűt választok, a gyerek végül mindig el akarja cserélni az ő hupikék törpike gombócát az enyémre? Így gyakorlatilag egész nyáron hupikék színű fagyit nyalhatok. Lemondóan beletörődtem, már nem is küzdök ellene. Ám pár hete, egyik vasárnap kimenőt kaptam, Nagyiéknál volt a kicsi, így magunkra maradtunk Apával, és végre volt esélyünk, hogy olyan ízű fagyit együnk, amilyet csak akarunk. Ráadásul házi készítésűt, ami villámgyors is.

fagyi.jpg

Húsvéti répatorta

Kellemes húsvéti ünnepet kívánok minden kedves olvasónak! Ez a répatorta isteni ünnepi desszert, a hozzávalói sem túl bonyolultak, mindenhol kaphatók, sőt, valószínűleg a kamrád és hűtőd állandó lakója is mind! Jó pihenést, kellemes napokat a család körében! :-) 

husveti_repatorta_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Akácos út, ha végig megyek ratjad én...

Szoktátok érezni az illatát? Én minden reggel szándékosan egy megállóval később szállok le a buszról, hogy elsétálhassak az útszéli akácfák mellett. Nagyokat szippantok ilyenkor a bódító levegőből, és néha le is tépek egy kis virágzó ágacskát, hogy az illatfelhőt magammal vihessem.

b5724c4712ed1aca3745094f15bfd260.jpg(Fotó: Pinterest)

Hangolódjunk a húsvétra – íme az ünnepi ebéd

Tavaly esett a hó húsvétkor. Meglátogattuk a nagybátyámékat, és az ünnepi ebéd után arra készültünk, hogy kimegyünk az udvarba, „tojásba dobálni”, de a hó miatt sajnos nem tudtunk játszani. Ez a „tojásba dobálás” egy régi húsvéti játék, amit még a nagyszüleinktől tanultunk. A játék lényege, hogy a család minden férfi tagja kap egy hímes tojást a párjától. Ezt az asszony leteszi a földre, és lép egy nagyon nagyot a tojás mellől. Erre a pontra kell állnia a férfinek (terpesz állásban, lehajolva), és innen kell 20, illetve 50 forintosokkal, dobással beletalálnia a tojás testébe. A játék során a nőt és a férfit más motiválja: a nő annak örül, ha nem talál bele az ura a tojásba, mert minden aprópénz, ami mellé megy, az asszonyé lehet. Viszont ha a férfi mégis sikerrel jár, a hímes tojás az övé, és a játéknak vége. Nyilván a nagyszüleink korában ezek a kis összegek sokkal többet értek, de azt hiszem, ennek már nincs is jelentősége. A család közös mókájának, nevetésének van igazán értéke. Nagyon remélem, hogy ezen a húsvéton a napocska simogatja majd az arcunkat az udvaron, és messze kergeti a hideget és a havat. :)

husvet_1_kesz_700.jpgFotó: KockacZukor

Tavasz-váró saláta

Pár napot kint töltöttünk a Fekete-erdőben, annak is a legtetején, a napsütéses havas hegyekben. Az a tiszta levegő jót tett a szellemnek, a léleknek, és nem utolsó sorban az arcbőrnek és fizikumnak. Mire hazaértünk újra Magyarországra, a nap itthon is kisütött, és tavasz illata lett a levegőnek. Persze a téli kabátokat még nem tehetjük el, de ez a kikelet-érzet boldoggá tett, és sóvárgóvá... Mindennél jobban várom a felmelegedést és napsütést. A konyhában is tavasz-váró hangulatba kerültem, így a salátát tojással, retekkel, petrezselyemmel készítettem el.

salata_1_kesz_700.jpgFotó: KockacZukor

süti beállítások módosítása