Főzz a héjából, a szárából, a leveléből, a torzsájából

Gyerekkoromban imádtam, amikor Anyukám főzés közben megjutalmazott a káposzta friss torzsájával, fenséges csemegének gondoltam! Felnőttként viszont már ritkán jut eszembe, hogy a karalábé, a karfiol vagy a brokkoli torzsája, sőt, a zöldségek levágott zöldje is finom és felhasználható. Egyből repültek a kukába. Eddig. A napokban azonban utánanéztem, miként lehet hasznosítani őket, íme.

Érdemes felhívni a piacon az árus figyelmét, hogy ne vágja le a szerinte használhatatlannak vélt részeket, hanem tegye csak úgy mindenestől be a cekkerünkbe. Térjünk vissza nagyanyáink régi jó szokására, mert náluk bizony soha semmi nem ment veszendőbe a konyhában, mindenből varázsoltak valami jót.

carrots-3534181_960_720.jpg

Zöldség alaplé

A legésszerűbb módja a levágott részek újrahasznosításának, hogy fazékban összefőzzük őket. Remek levesalap lehet belőlük, vagy bármilyen zöldfőzelékhez adhatunk keveset az elkészült léből, a jobb íz kedvéért. Mehet bele répa zöldje, póréhagyma vagy mogyoróhagyma zöld része, káposzta torzsája, karfiol, brokkoli közepe. Kevés fűszer kell még bele, és halk lángon főzve rotyogtassuk kábé egy órán át, majd szűrjük le.

Savanyúság

A házi készítésű savanyúságokban simán elfér a zöldségek szára, torzsája egyaránt. A brokkoli, a karfiol fásabb részei is bátran mehetnek bele.

Retek levele

A retek levelét általában élből lekanyarintjuk a szupermarketben, és a szemétkosárba hajítjuk, pedig fontos rostokat, kalciumot, vasat és más nyomelemeket tartalmaz. Az új retek zsenge levelei friss zöldsalátákban is kiválóak.

Zöldhagyma szára

Óriási hiba, ha kidobjuk, mert csak apróra kell vágni, és minden ételből igazi gasztro különlegességet rittyent. Szimplán vajas kenyérre, pirítósra is szórhatjuk, vagy petrezselymes krumpli helyett zöldhagymás krumplit készíthetünk, kevés olaj hozzáadásával. A zöld rész azon túl, hogy finom, igazán egészséges is, mert gyulladáscsökkentő hatása van, csökkenti a vérnyomást és a fejfájást is képes enyhíteni.

Tökmag

Már bőven élvezkedünk a tökben, szerintem nincs gyerek, aki ne kérne legalább egyszer tökfőzeléket ebédre. A magjait - amelyet kanállal kikapargatunk, és régi újságpapírba csomagolva a kukába dobunk -, érdemes inkább megtartanunk, mert fontos magnéziumforrást pazarolunk el. Szárítsuk ki, és pörköljük meg házilag.

Dinnyehéj

Ejtsünk szót a várva várt görögdinnye héjáról is. Egyelőre még elég drága a dinnye kilója, és bizony elég rémisztő belegondolni, hogy a 2 kilós dinnyéből legalább fél kilónyi héj a kukában végzi, sok pénzünket nyelve el. Jó tudni, hogy a héj L-citrullin nevű aminosavat tartalmaz, amely enyhíti az izomfájdalmat. Gyümölcs smoothie-ba téve felturbózott reggeli ital készíthető vele.

Répalevél

A sárgarépa levelét is legtöbbször kihajítjuk vagy a komposztálóban végzi, pedig kár így kiszúrunk vele, mert fontos tápanyagforrás. Erőteljes íze miatt persze csak csínján bánjunk vele. A friss hajtásokat turmixba téve különleges ízhatásokat tudnak előhozni.

 

Lasagne tekercsek

Ebben a receptben nem az étel elkészítésre, hanem a különleges kivitelezésre, extra megjelenésre helyezzük a hangsúlyt, így a közkedvelt étel teljesen új és izgalmas arcát ismertetjük meg.

lasagna-roll-ups10-srgb_1_1.jpg

Lendüljünk is át a bolognai alap elkészítésén, és egyben tanuljuk meg, ha bizonytalankodtunk volna: a bolognai és a milánói alap közötti különbség az, hogy a bolognai darált hússal készül, míg a milánóiban az nincs, helyette viszont gomba és sonka bőven kerül bele.

Hozzávalók:

  • bolognai alap
  • lasagne tészta
  • reszelt sajt

Elkészítés:

Előfőzzük félkészre a tésztalapokat, majd derelyevágóval szép cakkos csíkokra vágjuk. Rámerjük a bolognai alapot, némi reszelt sajtot, majd tekercseket készítünk. A tekercseket tepsibe sorakoztatjuk. Kanalazunk rájuk a bolognai szószból, majd további reszelt sajttal meghintjük, majd addig sütjük, míg a sajt olvadni, pirulni kezd.

lasagna-roll-ups-step1-srgb_1.jpg

lasagna-roll-ups-step5-srgb_1.jpg

Forrás: http://www.cookingclassy.com

A főzővíz csínja-bínja

Ki gondolná, hogy a forrásban lévő víznek ennyiféle fajtája lehet, ezeket mind meg lehet különböztetni, és mindegyik másra jó, ha főzésről van szó. A tészták kapcsán gyakran említjük a receptekben, hogy a „tésztát forrásban lévő vízbe tesszük, és megfőzzük". Az sem mindegy, hogy ez a víz mennyire forr.

forro_viz.jpg

A tésztához a kifejezetten lobogó forró víz a jó, ami azt jelenti, hogy a buborékok folyamatosan jönnek a felszínére, és akkor is forrásban marad, ha kevergetjük, vagy beleteszünk valamit, folyamatosan gőzölög és a forrás hallható. Tehát a tésztát és a blansírozott zöldségeket kell ilyen vízbe tenni, hogy utóbbiak megőrizzék színüket.

Csak a teljesség kedvéért megemlítem, hogy amikor csak simán forr a víz, már nagy buborékok szállnak fel az aljáról, és gőzölög, ilyenkor jó beletenni a zöldségeket, különösen a gyökér vagy gumós fajtájúakat, hogy megfőjenek. Ez előtt, amikor a forrás még csak épphogy megkezdődik, sok kicsi buborék van a felszínen, ilyenkor a legjobb a mártásokat besűríteni, mert nem fröcsköl összevissza, mint amikor teljes erejéből forr.

De mennyi ideig főzzük ebben a jól lobogó forró vízben a tésztát, hogy pont jó, azaz 'al dente' legyen? Ma már Magyarországon is egyre többen szeretik így a tésztát, régebben inkább a túlfőzés volt jellemző. (Persze, ha valaki úgy szereti jobban, tegye, amit a szíve diktál.) Érdemes figyelembe venni a csomagra ráírt főzési időt, de nem mindig kell hinni neki, inkább vegyünk le 2-3 percet belőle, de legfőképpen kóstoljunk, és tudjunk róla, hogy ha a vízben hagyjuk, és nem szűrjük le rögtön, akkor abban tovább fő, illetve, ha szószhoz öntjük, annak a hője és nedvessége szintén puhít rajta.

Egy hozzászólásban azt olvastam, hogy az olaszoknál az volt a szokás, hogy falhoz vágták a spagettit, ha ragadt, akkor jó volt, ha leesett tovább kellett főzni. :) Hogy igaz-e vagy sem, nem tudom, mindenesetre kérdés, ma melyik háziasszony csapkodná tele a konyhája falát tésztával. :D

Aztán még az az igazi, ha tálalás előtt a tányért is felmelegítjük egy kis forró vízzel, így igazán jó meleg marad a forrón belemert tészta.

3 őrült ötletes grill trükk

Grillezni imádunk, és mivel könnyűnek tűnik, elvileg mindenki tud, de jól csak kevesen. Hiszen ennek is van tudománya, és trükkjei, amit érdemes elsajátítani ahhoz, hogy tökéletes legyen minden grillezett étel. Nem bánhatunk ugyanúgy egy grillezni kívánt zsömlével, mint egy hússal vagy zöldséggel, hiszen máshogy reagálnak a közvetlen hőre. Tippjeinkkel tökélyre fejlesztheted tudásodat kerti sütögetésben. :)

20140811-grilling-hacks-second-rack-joshua-bousel.jpg

1. Ha például zsömlét vagy hamburgerbucit szeretnél grillezni, könnyen odaégetheted, ha közvetlenül a rácsra helyezed a péksütiket. Végy három fém konzervdobozt, szabadítsd meg minden papírcímkétől, majd helyezd a grillre, és ezek tetejére tedd a rácsot, amire rácsücsülhetnek a zsömik. Itt a magasban már békésen pirulhatnak szenesedés nélkül.

20140811-grilling-hacks-coal-roasting-joshua-bousel.jpg

2. Csomagold fóliába az ételt, és dobd egyenesen a parázsló faszén közé. Nem égnek meg, hanem finom füstös ízt kapnak, átpárolódnak, egyben szépen meg is sülnek akár burgonyáról, más zöldségről vagy halról legyen szó. A halhoz csomagolj egy fél citromot is. :)

20140811-grilling-hacks-brick-press-joshua-bousel.jpg

3. Nem mindig hátrány, ha a szép, pirult csíkok látszanak a grillétel alján, sőt! Ha szeretnéd, hogy ételed kicsit jobban átpiruljon, tégy rá nehezéket, egész egyszerűen akár csak egy alufóliába csomagolt fél téglát. Meglátod, beválik. :)

Forrás: https://www.seriouseats.com

Fokhagymapucolás egyetlen mozdulattal

A fokhagyma igazi kulináris szupersztár. A kedvenc ételeinket ütősebbé teszi, és egészséges is. A hámozása viszont sokaknak nincs ínyére, kicsit macerás, ám, most napvilágot látott egy videó, melyben eszméletlen gyors és technikás módszert láthatunk erre... éljen! Csináljunk belőle trendet! :)

aca4a9d6-1218-4024-9c7a-1e657735ea0c.jpg

 Forrás: Boredpanda

Ötlet kezdő pároknak

Egy fiatal pár esetében gyakori, hogy még nem igazán szereztek gyakorlatot a felek a konyhaművészet rejtelmeiben. Így nem árt, ha birtokában vannak egy-két alapvető fogásnak, arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet egyszerűen, gyorsan mondjuk egy rendes vacsorát rittyenteni az asztalra.

roasted-vegetable-mac-and-cheese-recipe-1.jpg

Nem is a konkrét recept a fontos, hiszen azzal valóban újra lehet alkotni egy-egy valakinek már bevált receptet, de ha a „hogyant" tudjuk, az sokszor még hasznosabb, hiszen a technika bármelyik másik ételnél is felhasználható majd.

Így például, ha elsajátítjuk a zöldséges tészta "hogyanját", akkor onnantól kezdve a hozzávalókat könnyen be tudjuk helyettesíteni, és bármikor megalkotni egy újabb variációt. Az étel annyira egyszerű, hogy akár annyi idő alatt el is lehet készíteni, amennyi idő alatt a tészta megfő. A zöldség lehet brokkoli, karfiol, vagy bármilyen más zöld, amit apróra vágunk és csak a folyamat utolsó perceiben keverünk hozzá az ételhez, hogy ne főjön túl.

A legegyszerűbb szósz pedig: olívaolaj, pirospaprika forgács és megpirított egész fokhagyma gerezdek. De lehet felszeletelt fokhagymával, kapribogyóval, vagy egy kis olajon megfuttatott kolbásszal vagy pancettával, vagy aszalt paradicsommal és sonkával. A parmezán helyett pedig használhatunk pecorino Romanot is. Ezek variációi rögtön vagy egy tucat különböző ételt tesznek lehetővé, ráadásul mindegyik kevesebb, mint fél óra alatt elkészül, így a párok hamar rátérhetnek a desszertre. ;)

Forrás: gimmesomeoven

Hello Tavasz! Virágba borult főzőedények...

Hellooo tavasz! Örülünk neked március! :) Ebből az alkalomból nagyon megörültünk a Pioneer csodálatosan virágos, gyönyörű lassú főzőedényeinek is. A lassú főző nagy segítség, kitűnő egytálételeket készíthetsz vele, kevés időbefektetéssel, egészségesen. Miközben teszel-veszel otthon, a főzőedény csak végzi a dolgát, ha pedig ilyen látványos edényben készül, dupla öröm a szemnek, amikor néha rápillantasz, hogy hogy áll az étel. :)

pioneer-woman-cooker-2-660x334.jpg

pioneer-woman-instapot-4-640x640.jpgForrás: Mashable

Ehető adventi kalendáriumok 2. rész

Mézeskalácsban sokan gondolkodnak az ünnepek közeledtével. Mennyire helyes az alábbi néhány megoldás, amellyel ehető adventi kalendáriummá változtathatod ezt a közkedvelt édes süteményt. Játszhatsz a formákkal, feliratokkal, sőt, ha szeretnél még több játékosságot vinni bele, be is csomagolhatod egyesével a kis mézeseidet, mintha hatalmas szaloncukrok lennének! Vagy ami a legjobb, egy ügyes mézes puszedli recepttel mini üzeneteket rejthetsz el a sütikék belsejében, amelyre jókívánságot írhatsz, vagy egy-egy közös programot, amit a gyerkőccel tervezel aznapra.

39c201020de8cbdb34d6db32c95c5410.jpg

calendrier-avent-pain-epices.jpg

calendrier-gourmand-avent-2016-1.jpg

Forrás: Pinterest

Színes útravalók

Autóval vagy busszal indulsz nyaralni? Hosszú lesz az út? A retro szendvicseket nem mindenki kedveli, helyette inkább gyors falatkákra, változatos ízekre, büntetlen nasikra vágynak, hogy ne legyen olyan egyhangú az utazás gasztronómiai szempontból sem. :) A lentiekből te is bátran szemezgethetsz, ezek nálunk jól bevált csemegék. :) Neked mi a kedvenc útravalód? Ajánlj kommentben!

freggies.jpg

img_4851.jpg

Forrás: https://wholefully.com

Popcorn az Istenektől

Még nem voltam olyan szilveszteri buliban, ahol pattogatott kukoricát kínáltak volna, de idén én hívok át néhány vendéget, és bizony el fogom kezdeni ezt a trendet. Természetesen nem holmi natúr verzióval, hanem teszek bele némi csavart: egy részét vízgőz fölött felolvasztott fehér csokiba hempergetem, másik részére karamellt locsolok. Sőt, szerintem a karamellbe előzőleg aprított mogyorót is szórok, így mogyis-karamellás kukoricát rágcsálhatunk. A különféle ízesítésű csokoládékkal is extrább hatást kelthetünk: egy csilis csokit megolvasztva például, és a kukoricát beleforgatva egészen pazar ízorgiára számíthatunk. :)

caramelcorn2-1024x711.jpg

A punnyadt banánok megmentése

Punnyadt banán. Nem szeretem, túl érett, túl édes, esetleg már száraz is. Viszont akad belőle mindig otthon, mivel mi Apával nem nagyon esszük, maximum "bűnözős" napokon, a gyereknek pedig az a két-három darab is soknak tűnik, amire már lecsökkentettem a vásárolandó adagot. Mihez kezdjek vele, kidobni nem akarnám. Csináltam már belőle banán palacsintát, mogyorós fagyit, banános-zabpelyhes kekszet, de most valami másra vágytam, hát kipróbáltam a fahéjas, sült banánkarikákat, és lám: így bizony elfogyott az utolsó szemig a punnyadt banán is. :) 

pan-fried-cinnamon-bananas-recipe-600.jpg

Hozzávalók:

  • Néhány túlérett banán (az összes, ami hánykolódik otthon)
  • Kristálycukor
  • Fahéj
  • Szerecsendió
  • Fahéj

Vágd karikákra a banánt. Kevés olajjal spricceld meg a hevült serpenyőt, majd tedd bele a banánkarikákat. Forgasd, mindkét oldalukon pirítsd őket kicsit, majd a karikákat hempergesd meg a szerecsendiós fahéjas cukorban, és még melegen kínáld. Kicsit szilvás gombóc fílingje van, de talán annál még jobb. :)

Forrás: Innen

 pan-fried-cinnamon-bananas-single-600.jpg

 

süti beállítások módosítása