Paradicsomos, csirkemájas tészta

Sokszor gondolkodom azon, hogy mi az a jótékony cselekedet, amit - saját lehetőségeimhez képest - kvázi idegen emberekért is meg tudok tenni. Ruhák leadása a Vöröskeresztnek (http://voroskereszt.hu/), vagy nemsokára a Mikulás Gyár (http://mikulasgyar.hu/), ahova el lehet vinni tartós élelmiszereket, játékokat a rászorulóknak. Ezen felül rendszeresen járok véradásra, amit az egész főváros területén szerveznek. Ha tennél egy kis jót te is másokért, akkor keress rá a hozzád legközelebb eső helyszínre és időpontra, ne habozz:  www.veradas.hu. Azért utána egyél is valami finomat, jól fog esni a szervezetednek.

paradicsomos_csirkemajas_teszta_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Szalonnás-tojásos spagetti

Szabadságon voltam pár napig, már nagyon szükségem volt rá. Sajnos az indián nyár is fogta magát, és elment pihenni, átadva a helyét a szürkeségnek és esőnek. A lelkemre telepedett az időjárással együtt járó fáradtság, amit csak úgy tudtam a jó közérzetbe visszabillenteni, hogy illatossá tettem a lakást. Sült a csokis kuglóf a sütőben, a serpenyőben pedig pirult a hagyma. :D Szerintem a nap is megérezte a finomságokat, mert egyszer csak kidugta az orrát, így végre együtt mosolyoghattunk. :-)

szalonnás-tojásos spagetti 1 kész 700.jpgFotó: KockacZukor

Malloredus vörösboros bárányraguval



A malloredus – más néven szardíniai gnocchetti – ilyenkor, ősszel kerül elő, mert jól illeszkedik a vastag, tartalmas húsos szószokhoz. Kicsit felderítjük most ezt az őszi aprótészta vonalat, Gabahhal kezdjük a sort.

Hogy kerül a bélszín a pastába?



Pasta e basta tegnapi marhahús-koktélparadicsom összeállítása nem hagyott hidegen. Elmentem a boltba és vettem darált marhát meg egy kis bélszínt – általában nem szoktak belőle adni, de bepróbálkoztam és kaptam egy 500 forintos adagot. A cserepes zsályám meg már meg akarja hódítani az erkélyt, úgyhogy ideje volt megtizedelni, ezért felépítettem egy pastát bélszínre és zsályára.

süti beállítások módosítása