Véletlen harmóniák

Iszonyú jól hangzott, hogy toszkán vadnyulas szószt rakok a durum-farfallére. Ráadásul drága is volt – ki kívánhatna ennél többet? Mégis inkább baleset lett belőle.


Érdekes, hogy míg a francia konyha a francia arisztokrácia és az udvar étkezési szokásaiból vezethető le, az olasz konyha hatalmas része ún. ’cuccina povera’, azaz szegénykonyha. Az olaszok ugyanis mindig is szegények voltak, mégis mindig tudtak jól élni. Ráadásul Itáliában az újkori történelem során nem is volt igazi központosított hatalom – de legalábbis nem olyan súlyú, mint a francia.
A povera, mint műfaj rengeteg mindent takarhat – pl. tenger gyümölcseit, ami nálunk furán veszi ki magát – hisz nálunk az nem a szegények jussa. Erdős-hegyes vidéken pl. az olcsó hús is povera lehet. Galamb, béka, nyúl, kisvadak. A vadnyúl még a nyúlnál is soványabb állat, akinek jutott vaddisznó, szarvas, az nem vacakolt ezekkel a szerencsétlen tapsifülesekkel. Az olcsó húsokhoz aztán jellegzetes fűszerezés is tartozik, kakukkfű a fertőtlenítéshez, boróka, babér, fokhagyma, csupa erős ízű, fertőtlenítő, büdöshús-szag-elnyomó zöldfűszer. Ez a recept – olcsó hús, erős aromájú fűszerek világszerte működik, és pl. ott van a legolcsóbb húskonzervekben is, melyek azért eléggé rossz élményeket ébresztenek.



A 2300 Ft-os vadnyúlszósznak – sugo di lepre – sajnos egyértelmű, ún. gyíkhúsíze volt, ami nyilván a korábbi kellemetlen tapasztalatok hibája. Biztos szép recept önmagában, csak mi nem voltunk rá felkészülve. Az sem tett jót az összbenyomásnak, hogy a hús apró golyócskák formájában volt jelen, amiről az élénk fantáziaműködéssel megáldott tesztelőknek a nyúlbogyó ugrott be. Ilyen súlyos hendikepekkel a vadnyúlragú elvérzett, és könnyűnek találtatott.