Nyelvhal gyökeres fészekkel


Aki a fehérrépát lenézni, nem tudja, mit beszél. Attól még, hogy a magyar konyhában karakterszerepeket osztanak rá, ő egy hálás és izgalmas zöldség, ami főszerepben is csodálatosan megállja a helyét. Kár, hogy más konyhák még ennyire sem ismerik.


Évekkel ezelőtt Mautner Zsófi blogjáról szedtem az egyetlen levesreceptet, amit a mai napig néha főzök, mert annyira jó. Ennek a levesnek a lényege, hogy a fehérrépát hagymával vajjal megsütögetjük, alaplével felfőzzük, majd rengeteg petrezselyemzölddel összeturmixoljuk, tulajdonképpen a természet által kettéválasztott petrezselymet és gyökeret újraházasítjuk, amiből egy egészen új, mégis ismerős és elbűvölő íz születik.
Többször próbálkoztam már vele, hogy pastaszószt faragjak belőle, de ezidáig ellenállt a fúziónak – nem volt hajlandó szóbaállni a tésztával, úgyhogy kénytelen voltam lefokozni mindkettejüket köretté.
A másik irányból pedig a friss nyelvhal is szóhoz akart jutni, hiszen ő aznap jár le, holnap már csak a szemetesbe kerülne, ahhoz pedig egy kicsit drága – meg amúgy sem jó karma halat kidobni.
A szobahőmérsékletű nyelvhalat besóztam, borsoztam, majd mindkét oldalát két-három percet sütöttem, hogy kicsit odakapjon, majd, amikor kiszedtem, a halszeletekre diónyi vajat helyeztem, ami szépen rájukcsorgott – ettől eszméletlen jó íze lesz a halnak, de tulajdonképpen más húsoknak is – pl. csirkének.
Ezek a petrezselymes ételek mind úgy kezdődnek, hogy az ember vesz egy nagy csokor gyökeret zöldjével, ami nem is olyan olcsó: 2-3-400 ft, viszont jó nagy adag.
Apróra vágtam két kis fehér hagymát, és vajon üvegessé pároltam, majd hozzászórtam az apróra vágott, tisztított gyökeret is. Amint egy kicsit megpirult, hozzáöntöttem egy fél liter alaplét – tyúkhúsleves kockából. Borsot törtem, némi szerecsendiót reszeltem bele, majd egy húsz percet rotyogtattam közepes lángon fedő alatt. Itt persze már magam mögött hagytam Mautner Zsófi receptjét, a lángot lezártam, belevágtam némi petrezselyemzöldet (sajnos nem maradt addigra sok), és fogtam a botmixert, rázúztam a lére, ahogy volt, a lábosban úgy. A konyha már amúgy is elég cseppes, továbbiak már nem számítanak. De nem mixeltem meg teljesen krémesre, csak úgy félig, hogy azért maradtak benne gyökérdarabkák, de az általános jellege elég kásás lett. Aztán tejszínt öntöttem bele és azzal újra forraltam, majd végül rászedtem a magyar tagliatellét, a cakkos-szélű fészektésztát, nem teljesen megfőve, mert a végén még a szószban is főtt egy pár percet. Jó sok tésztaszósz is csorgott vele, így felborult a szósz folyadékszintje, de egy csipetnyi liszttel segítettem rajta.
Aztán már csak a hal mellé kell szedni a tésztát és kiváló köretet képez. A hal ropogós, vajas kérge szenvedélyes kapcsolatba kerül az egyszerre parfümös-egyszerre laktató gyökeres fészekkel.