Jamie Oliver olívakóstoló



Elfogyott a Giuseppétől beszerzett olívaolaj-készletem, és kipörögtem a fénybe, Giuseppét nem tudtam elérni, főzni pedig kellett, úgyhogy a boltból vásároltam. A Carapelli, Bertolli vonal jólismert ipari vacakjaihoz nem volt kedvem, nagyon olcsót meg pláne nem akartam venni, és a tanakodásom által megnyílt piaci résbe vetődött be a Jamie Oliver féle olívaolaj.


Alapszabály: mielőtt használni kezded, kóstold meg az olívaolajat, hogy tudd, mit várhass tőle. Erre az van ráírva, hogy mindennapi főzéshez, sütéshez, grillezéshez, salátához. Ez már eléggé sci-fi, mert hogy lehetséges, hogy egyetlen olíva mindezt tudja? Kiderül.
Ahogy pohárba töltöm, megdöbbenve látom, hogy vízszínű. Ilyen olívaolajat még nem is láttam. Aztán, ahogy különféle hátterek előtt próbálgatom, kiderül, hogy van benne egy szolid halványsárga árnyalat, mint valami nagyon világos fehérborban. Zöldes színt a legnagyobb jóindulattal sem találok benne.
Hiába melengetem a poharat, őrizgetem az összegyűlt illatokat, semmit nem érzek. Nemcsak színe, illata sincs. Nem kezdődik valami jól.
A korty nagy részében semmi íz, a végén távoli mogyoró, olajos-mag aroma, ami nem kellemetlen, bár mintha az avasság határán mozogna. Az utóíz épphogy egy hajszálnyit kesernyés, illatos, ezen a ponton emlékeztet az olívára.
Való igaz: bármihez jó. Annyira jellegtelen, hogy teljesen mindegy, mit teszel vele, semmi nem lesz tőle semmilyen. Viszont, ha tényleg valamit akarsz elérni az olívaolajaddal, akkor arra ez nem lesz jó. Ez ugyanis nem tud semmit. Kösz, Jamie.
A legszebb jelenség a világban, hogy egyszer-egyszer jön valaki, aki felnyitja az emberek szemét, helyi érdekű gasztroforradalmakat bonyolít le, majd amikor átkerül a szolgáltatói oldalra, a realitások áveszik az uralmat, és ugyanolyan vaacakot kezd árulni, mint ami ellen annak idején a népet fellázította. Csak akkor ezt a vackot már „forradalmi vagy reform” vacaknak fogják hívni, és akik veszik, úgysem érzik a különbséget, hisz az aktuális forradalom maximum a fejekben és a szívekben játszódott le, de nem a nyelvben és pénztárcákban. Tehát hiába lázadtál Jamie-vel együtt a fast-food diktatúra, a gyorskaják, és a többi huszadik századi élelmiszeripari mizéria ellen, a szád sosem tanulta meg befogadni és elvárni az igazi ízeket, valamint a pénztárcád sem duzzadt akkorára, hogy kifizesse azokat.
Ha magadra ismersz, akkor pontosan neked találták fel a Jamie Oliver márkacsaládot – igaz, a többi tagját nem kóstoltam még, úgyhogy egyelőre maradjunk az olívaolajnál. Vegyél vackot olcsón, cserébe mi azt írjuk rá, hogy „JÓ”, vagy hogy „Jamie Oliver”. Áll az alku?
Hát nem tudom, mi lenne, ha azt írnátok rá, hogy „CBA”, akkor legalább tudnám, mit kapok.