Koriander



Hát nem. Mégsem éli túl. Mármint a koriander. Apró levelei lefeküdtek a hideg földre, és szétszórta pici magvait, pedig azt sem láttam, hogy virágzik. Ezek szerint a koriander-pestót már csak jövőre készítem el. A kinyúlt emlékére itt egy kis összefoglaló: mit lehet tudni a korianderről?

Azt például nem lehet tudni, hogy pontosan honnan származik. Megtalálták a nyomát Izraelben egy kőkori barlangban, Tutankhamon sírjában, és a Biblia is emlegeti. Eredetét valahol Dél-Európa, Közel-Kelet környékén kellene keresni. Ma már világszerte használják a növény minden részét. Petrezselyemhez hasonlatos levelei a mexikói és a thai konyha jellegzetes összetevője, magját az indiai konyha használja hatalmas mennyiségben, fontos összetevője curry-knak és mindenféle masaláknak. Oroszországban kenyérbe sütik, Németországban virslibe, Belgiumban (narancshéj kíséretében) sörbe főzik, Indiában borba is, nálunk savanyúságok páclevéhez adják. A gyökerét szinte csak a thai konyha használja.

A koriander szó eredete szintén az idők homályába vész, a görögök koriannonnak hívták, de már ők is átvették valahonnan. Az amerikai kontinensen cilantro-nak nevezik. Persze van sok egyedi neve is, sokszor nevezik kínai vagy indiai petrezselyemnek, nálunk cigánypetrezselyem a neve. Németországban „wanzendill”, ami kb, annyit tesz „poloskakapor”.

A pejoratív mellékzönge nem a nyelv véletlen játéka. Kevés fűszernek van olyan ellendrukker-tábora, mint a korianderlevélnek. Állítólag genetikai okokra visszavezethető, hogy főleg az európaiak körében sokan kellemetlennek, büdösnek, poloska-aromájúnak tartják a korianderlevelet. Az biztos, hogy a levél aromájáért egy bizonyos illóolaj felelős, ami különféle szaturált és szaturálatlan aldehidekből áll – ilyenek vannak az éretlen gyümölcsökben is.

Mindazonáltal az elmúlt évtizedekben Európában és Észak-Amerikában is meredeken nő a koriander népszerűsége, ami leginkább a mexikói és a thai konyhák növekvő népszerűségének köszönhető, illetve annak, hogy a korianderrel szembeni kezdeti ellenérzések gyakori fogyasztás során eltűnnek. Gének ide vagy oda, előbb utóbb rákapunk az ízére.