Citromos papardelle prosciuttóval



Tényleg nem nagyon tudok ellenállni a pappardellének, ez most is kiderült, amikor egy munkaebéd a Kammermayer téri Gerglóczy Kávéházba szólított. Szimpatikus, némileg elszállt tésztakínálatot találtam (Kéksajtos rigattoni fügével, Chilis spagetti királyrákkal és feketekagylóval, Vargányás gnocchi, Töltött ravioli, én mégis a Citromos Papardelle prosciuttóval nevű tésztát választottam, noha se citromra, se prosciuttóra nem vágytam különösebben.
 


Előételnek bekanalaztam egy mákos krumplikrémlevest, ami talán ízlett volna, ha sikerül a mák ízét kicsit távolabb vinni a szokásos desszertkiegészítő mákíztől (esetleg megpiríthatták volna, vagy nem is tudom), így azonban zavaró volt a süteményre emlékeztető leves, és az is, hogy a beleszórt baconchips vastag volt, törhetetlen és forró, így gyakorlatilag csak egyben lehetett elfogyasztani, ahhoz képest viszont borzasztó sós volt.

A tészta elegáns mélytányérban érkezett, tetején petrezselyem, szélére citromkarika csíptetve. A papardelle szép sárga volt a sok tojástól, de nem volt olyan érzéki, elomló, mégis ruganyos finomság, mint amilyet néhol enni. Miközben az is világosan látszott, hogy nem holmi vacak bolti tésztáról vn szó. Rá is kérdeztem, kiderült, hogy friss tészta – Olaszországban gyártják, vákumozzák, kb egy hétig eláll, és T. Nagy Tamás szomszédos sajtüzletében kapni. Az én ízlésemnek nem volt elég vastag és anyagerős, viszont tömör volt és eggyel keményebb az ideálisnál.



A citromos hagymaalapra felépített szósz fura szürke léként úszkált körülötte. Ebben a szürke lében prosciutto-kockák, kapribogyó és szárított paradicsom tartózkodott. Ízre nagyon markáns együttest alkottak, három erős íz, kemény kis darabokban, folyton egymásra licitáltak. A szárított paradicsom pedig valamiféle izgalmas, fermentált, már-már animális ízt is hozzátett – súlyos volt. Az ízekre tehát nem lehetett panasz, a struktúra és a kompozíció nem biztos, hogy a legjobb volt. Az élmény azért inkább pozitív volt.