Olasz Tészták Háza



Kívülről nem könnyű megállapítani, miféle hely a Bank utcai „Olasz Tészták Háza”, mert valahogy az ablakokon nem igazán lehet belátni, de hát ha egyszer ez a neve, akkor nekem ott a helyem, gondoltam, és magabiztosan nyitottam be.


Egyszerű, tágas helyiség fogadott magas asztalokkal, melyeket magasított padokon lehet körülülni, a hosszú, iskolapadszerű asztalok mellett tucatnyi ember is elfért egyszerre – nagy társaságok ültek együtt, munkahelyi ebédszünet, vagy iskola utáni zabálás, nem lehetett eldönteni.  Az mindenesetre azonnal nyilvánvaló, hogy nem elegáns vendéglő, de nem is gyorskajálda, hanem valami izgalmas átmenet a kettő közt, valami, ami hazánkból annyira hiányzik, mint maga a polgárság, ami ezeket el tudná tartani.



Ehhez már csak az kellene, hogy az étel is első osztályú legyen – konkrét művészi ambíció és mindenféle villantás nélkül. Az hamar kiderült, hogy a tészta nem friss tészta, mert a HACCP rendszer követelményei rendszer szerint ehhez egy külön helyiség kellene, ami egyszerűen nem áll rendelkezésre. Az étlap pastáit a dús napi ajánlat egészíti ki, lehet mondani, hogy van választék, én is viszonylag könnyen belövöm azt a kompozíciót, ami érdekel. Mivel pappardelle nincsen, maradok a tagliatellénél, méghozzá ’mare e monti’ típusú szósszal, ami annyit tesz ’tenger és hegy’, azaz tengeri és szárazföldi anyagok keveréséből áll össze, ami egy klasszikus és formalizált stílustörés, mert az őseredeti gasztroparancs azért inkább úgy szól, hogy ezt a két világot nem keverjük.
A tészta szép sárga volt, és kellemesen al dente, teljesen ok, persze hiányoztak belőle a pasta fresca plusz szenzációi. Biztos, hogy nem magyar készítmény, ilyet nálunk senki sem gyárt. A tészta pár centi mély tejszínes szószban állt, melyben cukkíni csíkok, apró kis vargányák és kedves rózsaszín rákocskák fürdőztek. Érdekes módon ezek közül a cukkíninek volt a legérdekesebb íze, mintha ő közvetítőként átvett volna valamennyi pikáns tengerízt és valamennyi pikáns erdei gombaízt, kifejezetten szép, izgalmas íze volt. Kár, hogy tettek bele valami csípőset is, ami ugyan nem igazán csípett, de valahogy összemosta, elbutította az ízeket.
Ráadásul szép nagy adagot kaptam, elégedetten eszegettem végig, de a végére már egy kicsit unalmas tejszíníze volt. Igazából meg voltam elégedve mindennel, kellemes volt a kantinhangulat is, a nyomott árak, meg az a néhány apró bárdolatlanság, ami a keresetlen közétkeztetés hangulattal együtt jár – pláne, hogy a bárdolatlanság másik oldala az, hogy a személyzet nagyon kedves, személyes és mosolygós.