Kolbászos trofie



Most egy kicsit bedurvítottam. Egyrészt a családom képtelen megjegyezni, milyen kolbászt szeretek, másrészt kezdett kicsit elegem lenni azokból a tésztákból, amiket főzök.


Így télen, amikor nincsenek friss zöldségek, nem olyan nagy öröm tésztát főzni. Mindig a konzervek, a pesztók, a szalonna, a tejszín.  Elegem lett. És kaptam egy olyan kolbászt, amit tipikusan nem szeretek kenyérre megenni. Én a kemény, összetartó visszafogottan fűszeres sötétvörös kolbászt szeretem – kenyérre.  De a pasta az más tészta. Melegételben bírom súlyos fűszereket. Miért is ne próbálnám ki ezt a nagyon fűszeres – talán korianderes, köményes – piros, csípős, széteső magyar kolbászt?

A kolbászból egy mutatóujjnyit negyedcikkelyekre vágtam és egy parányi olajon lepirítottam, amíg ki nem engedte a piros levét. A maradék ligúr trofie tésztát 15 perc alatt közepesen puhára főztem, majd a sercegő kolbászra borítottam. Aztán tettem rá három kanál paradicsomsűrítményt és egy nagy kanál főzővizet, és röviden összeforraltam. A tészta nem töltött 2 percnél többet a serpenyőben – ne is töltsön, mert nem tesz neki jót.
A piros szósz szépen kihozta a kolbász jellegzetes fűszerezését, ami egész légies, csípős hatást keltett. Legközelebb teszek bele kapribogyót vagy citromhéjat, hogy még jobban kiemeljem a fanyarságát. Az olaszos friss puha házitészta (jó, ez száraztészta volt, de azért erősen a fresca nyomdokain halad) súlyos magyar összetevőkkel a magyar pasta legizgalmasabb útja lehet.