Pad Wunsen Kai – sült üvegtészta csirkével, tojással hagymával és zöldségekkel



A minap bátortalan kísérletet tettünk a thai tészta világának felderítésére. Na nem mintha először ettünk volna thai kaját, de mindeddig meg voltunk győződve róla, hogy leveseken meg currykon kívül mást nemigen érdemes rendelni.


A Parázsba mentünk, mert arról csak jót lehet hallani,többek közt tőlem, aki már többször próbáltam. A leves persze most is megvolt, ebben már kialakult az ízlésünk és mindig rákos-kókusztejes thom ka levest kérünk, ezúttal is azt kértünk, és noha nem volt rossz, sőr jobb volt, mint az átlag pesti thom ka leves, azért az ideáltól messze elmaradt. Túl édes volt – valószínűleg a hagymától, és nem volt csípős. Nem volt elég karakteres. Lehet, hogy bennem van a hiba, de először Amsterdamban kóstoltam, és akkor olyan volt, mint egy lávafolyam, döbbenetesen finom és végzetesen csípős, de nem csak egyféleképpen, mert a chili, a gyömbér, meg az a sok obskurus gyökér és miegymás, amit a thaiok megesznek, valami egészen szimfonikus csípősséget okozott.
Ezután rendeltük a képen látható sült üvegtésztát. Ami azt illeti, nem volt egy nagy reveláció. Az üvegtésztának nem volt kifejezetten sült íze – pont olyan íze volt, mint azt gondolnánk. Kicsit karamellizált tésztaíz. A tányér többi összetevője is viszonylag semleges ízzel rendelkezett. Pont ilyesmire számítottunk - nem rengette meg az olasz pasta fensőbbségét. A pastaételek letisztult kifinomult ízeihez, nagyszerű és friss lapanyagainak varázsához képest ez itt valami összekutyult szegénykajának tűnt, ami laktató volt, de nem okozott különösebb gasztronómiai élményt. Az extravékony, mungóbablisztből gyúrt tészta távolról jól néz ki, de valójában összeragad afféle kócos csomókba és nem nagyon tud felvenni semmiféle más összetevőt, szószt, és a karamellizált ízen kívül más ízt sem. Úgyhogy egyelőre maradunk a levesnél.