Calvi



Giuseppe tanításai szerint 4000/L-es árfekvés alatt nem érdemes olívaolajat venni, mert az olyan lesz, mint a Bertolli, vagy a Jamie Oliver – távolról jól néz ki, de hiányzik belőle a szín, az íz és az illat. Miután a múltkor a Jamie Oliverrel úgy megszívtam, nem is nagyon nézem az áruházak olajospolcait, most mégis megnéztem, hátha lesz valami, és ez a szép üveg megragadott.


Azon túl, hogy az ára stimmelt, a több rézkarcból összerakott szép címke, és a „100% Olio Italiano” feliratok győztek meg arról, hogy próbát tegyek a termékkel. A 100% olasz olaj azért fontos, mert a nagy cégek, pl. Bertolli állítólag úgy állítja elő az olasz olívaolaját, hogy a nyersanyag nagy részét Görögországból és Tunéziából hozatja, amivel az a legnagyobb baj, hogy ha a szüret helyszínét és az olaj sajtolásának helyszínét több száz/ezer kilométer választja el, akkor képtelenség a szüret napján sajtolni, márpedig ez a jó olaj készítésének első számú parancsolata.

Az Azienda Calvi-t a Ligúr parton, a Francia határtól nem messze fekvő Oneglio városában alapították 1921-ben. Az extraszűz olívaolajuk nem olyan, mint azok, amiket eddig kóstoltam. Tökéletesen aranysárga, mint a napraforgóolaj, talán annál élénkebb és melegebb, de egy szemernyi zöldesség sincs benne, pedig szokott.

Az illata olajosan nehéz, mégis friss citrusos illat, ebben nem különbözik az elvárhatótól. Az íze érdekes és összetett. Nehéz felbontani, de ahogy az olaj szétolvad a szájban, a legerősebb szenzáció a tökéletes keserűség, ami nagyon határozott, fegyelmezett, mégis hihetetlenül selymes: folyékony mandula. Aztán viszont komisz fordulatot vesz, és a torokban brutálisan csípni kezd, hogy az embernek könnyezik tőle a szeme.
Nincs túl nagy tapasztalatom az olívakóstolásban, de amennyire én látom, ez egy általános extraszűz – azaz van annyira karakteres, hogy érdemes salátára, húsra locsolni, mert érződni fog az íze, de annyira nem durván csípős vagy ízes, hogy vigyázni kellene vele, nehogy elrontson létező harmóniákat.

Címkék: alapanyagok