2spaghi a Gozsduban



Matteo és Jacopo, a két pályaelhagyó értelmiségi, Milánóból pottyant a Gozsdu udvar egyik nehezen kiadható üzlethelyiségébe, hogy ott megnyissa a minden flanctól mentes olasz utcai étkezdéjét, a 2Spaghit. Amint tudtunk, odasiettünk tesztelni.

A Gozsdu udvar sokadik kis udvarában, a Dob utca felé nyitották meg ezt a kis spagettizőt. A környezet és a berendezés nem túlzottan inspiráló, inkább kopár, félkész, de itt nem is ez a lényeg. Hanem a „ciao”, amivel köszönnek, és az hogy a két olasz srác elpusztíthatatlan hitelességgel áll a pult mögött és tolja a megkérdőjelezhetetlen dolce vitát, ahogy azt az olaszoktól már megszokhattuk, ha meg nem is érthetjük. Pár hete lehetnek csak nyitva, de nyilvánvaló, hogy már a fél környék összebarátkozott velük, tanítják egymást angolul, magyarul, olaszul, szerelmi üzeneteket közvetítenek, és csupa olyasmit csinálnak, amit a gondterhelt magyar éttermesek sose tennének.

A pastaio és a master pastaio – ahogy ők nevezték magukat – minden reggel meggyúrja a tésztát, és a pultból lehet hazavinni grammra pappardellét, tagliatellét, bazsalikomos zöld rigatonit, és még azt, amit aznap reggel éppen gyúrtak. Hozzá kész szószokat is árulnak elvitelre, én egy olyan paradicsomszószt vettem, amiben több volt a bazsalikom, mint a paradicsom és ennek megfelelően szinte vibrált a fűszerességtől. A gazdag és autentikus ízvilágot garantálja, hogy a beszerzési forrásaikat Milánóban hagyták, azaz ma is onnan hozatják pl. a paradicsomot.



A pultban van egy-két frissen készült pasta is, a hagyományos lasagne és a vega lasagne helyett én az aglio e olio-t választottam, ami tudott is meglepetéssel szolgálni. Először is az ezüstpapír tálcával, ami Olaszországban a street food mindennapos velejárója, de a Gozsdu udvarban egy cseppet meglepő. A kemény és anyagerős spagetti bőséges csípős és ízes olajban úszott, a meglepő a fokhagyma volt, ami karikák formájában képviseltette magát, és egyáltalán nem akart elbújni, hanem ellenkezőleg barna volt és ropogós és csípős. Matteo később megmagyarázta, hogy nem egyszerű úgy megbarnítani a fokhagymát, hogy ne égjen oda, amit én is tanúsíthatok. Viszont megéri a fáradtságot, mert jó pikáns, parasztos fogás lesz belőle.