Sáfrányos cukkínis spagetti



A zsenge cukkíni arra való, hogy beáldozzák. Ha nagyon akarod, van némi íze, de inkább itatóspapír, fehér háttér, szépen mutatnak rajta a nagy személyiségek.


Fogtam két kis cukkínit, és egy fehérrépát, V-gyalun lereszeltem – julienne-re. Némi olívaolajon megfonnyasztom szegényeket, aztán hozzáadom a nagy szilánkokra vágott fokhagymát, majd az illendő idő elteltével meglocsolom tejszínnel. Nem bonyolítom túl, ez nem erről szól, hanem arról, ami most jön. A tejszín után beleszórom a világ legdrágább fűszerét, a sárfrányt – kilója 200.000 Ft körül mozog – szerencsére elég belőle pár tized gramm.

A sárfány amúgy nagyon fura fűszer, mert nem igazán íze van, inkább az összes többi ízt megváltoztatja, ami a tányéron van, és nem is mindig jó irányba. Mindig van benne valami gumis, túlfüstölt, műanyagszerű íz, ha túladagoljuk, kifejezetten rossz is tud lenni, leheletfinoman kell vele bánni. Legjobb formájában hihetetlenül íncsiklandóvá teszi a fogást, klasszikus keleti íz- és vágyfokozó (a kultúrtörténetéről szóló írással még tartozom).

Spagettit főztem hozzá – működött. Ha nem gyalulnám (gyalulni egyszerű), nagyobbra vágnám a zöldségeket, és akkor talán inkább pennével párosítanám.